Bostonban a „nyugdíjasklubból” hirtelen élcsapat lett

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.11. 09:57
null
Garnett (5, fehérben) és társai nagyon összekapták magukat a presztízsmeccsre (Fotók: Reuters)
Címkék
A Boston Celtics a 27 pontig jutó Paul Pierce és a 24 pontja mellett kilenc lepattanót is gyűjtő Kevin Garnett vezetésével 115–107-re győzött a Heat ellen Miamiban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 104. játéknapján.

A Boston Celtics idegenben is két vállra fektette a Miami Heatet, a Chicago Bulls pedig Derrick Rose nélkül vágott vissza a New Yorknak

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 6 mérkőzést rendetek meg, s természetesen most is akadt bőven pikantéria, illetve váratlan fordulat az egyes találkozókon. Bostonban nemrég még az volt a nagy kérdés, hogy a playoffot képes-e bebiztosítani a Celtics, ma már az élcsapatokat is rendszeresen képes elverni Doc Rivers legénysége – erről a legtöbbet a Miami Heat tudna mesélni. A Chicago Bulls megint elvesztette Derrick Rose-t, de Chicagóban továbbra is az a jelszó idén, hogy „No Rose, No Problem!”. Nézzük is, mit érdemes tudnunk a meccsekről!

Miami Heat–Boston Celtics 107–115

PLUSZ–MÍNUSZ

A nap hőse: Kevin Garnett, aki gyakorlatilag három év lejtmenet után egykori minnesotai formáját idézi, ma 24 ponttal és 9 lepattanóval vezette győzelemre a Bostont Miamiban.

A nap lúzere: Dwyane Wade, aki a Celtics ellen érthetetlen ámokfutásba kezdett a második félidőben, pedig az első két negyedben még fantasztikusan kosárlabdázott.

Nagyon gyorsan meglógott a vendég gárda, már 18 ponttal is ment a Boston; amikor feleszmélt a 36 pontos James vezette Heat. Ám hiába kapart nagyon a floridai sztárgárda, csak megközelíteni tudta a Rivers-legénységet, a mérkőzést már nem fordíthatta meg a Miami. Ez elsősorban Dwyane Wade érthetetlen második félidei visszaesésének és Kevin Garnett all-star formájának volt köszönhető, de a zsinórban 18.(!) meccsén minimum 10 gólpasszig jutó Rondo (18 pont, 15 gólpassz) és a 27-et szóró Pierce is hatalmasat játszott.

A Heat legjobb dobói: L. James 36, Wade, 20, Chalmers 18
A Celtics legjobb dobói:
Pierce 27, Garnett 24, Rondo 18


Chicago Bulls–New York Knicks 98–86

A keleti listavezetőnél a jelszót már ismerjük a bevezetőből és a korábbi időszakból, a legutóbb éppen New Yorkban visszatérő Derrick Rose bokasérülés miatt most újabb meccset volt kénytelen a kispadról végignézni, de a társak gondoskodtak arról, hogy emiatt nagyon ne főjön a chicagói vezetők feje.

A 20 pontos Hamilton immáron egészségesen róhatja a köröket a pályán, ezt támasztja alá mai játéka is, Luol Deng pedig újra vezérként tündökölt támadásban is. A kulcs mégis Kyle Korver volt, aki 14 ponttal és 3 blokkal segítette 7 lepattanó mellett a hazaiakat a kispadról beállva.

A Bulls legjobb dobói: R. Hamilton 20, Deng 19, Korver 14
A Knicks legjobb dobói: Anthony 29, JR Smith 14, Shumpert 12

New Jersey Nets–Philadelphia 76ers 88–107

Maradjunk egyelőre Keleten, ahol a Sixers nagyot küzd azért, hogy a gödörből kilábaljon és bent maradjon a rájátszás-helyek valamelyikén. A mai feladat annyira nem tűnt nehéznek, a Brook Lopez mellett Jordan Farmart és Gerald Wallace-t is nélkülöző New Jerseyt kellett legyűrni idegenben. A Philadelphia változtatott kezdőjén, ami abszolút bejött, Hawes a padról érkezve nagy segítség volt a maga 19 egységével, de ezzel csak holtversenyben a második legeredményesebb padról érkező volt a vendégeknél... Deron Williams gyengélkedése és Kris Humphries egyedüli jó játéka így kevés volt a Netsnek.

A Nets legjobb dobói: Humphries 20, Deron Williams 14, Petro 12
A 76ers legjobb dobói: L. Williams 20, T. Young, Hawes 19-19

Washington Wizards–Orlando Magic 93–85

Orlandóban még mindig áll a bál, jól jelzi ezt a Magic „eredményessége" is. Dwight Howard ma sem vállalta a játékot, így a másik oldalon magassági fölényben centerező Kevin Seraphin élete legjobb teljesítményével (24 pont, 13 lepattanó, 4 blokk) hátrányból fordítva győzelemre vezethette a gyengécske fővárosiakat, akiknek egyébként szintén hiányzott a kezdőcentere, Nené. A vendégeknek ma egyszerűen nem volt vezérük a pályán, hiába produkáltak többen is átlagon felülit. A Magic is bajban lehet még, annyira behúzta a kéziféket a végére Stan Van Gundy legénysége.

A Wizards legjobb dobói: Seraphin 24, Jo. Crawford 21, Wall 15
A Magic legjobb dobói: Nelson 19, Redick 15, Q. Richardson 14

Cleveland Cavaliers–Charlotte Bobcats 103–90

Lester Hudson ugyan nem újonc a ligában, de a 10 napos szerződésekkel a ligában tartózkodó egykori utcai, illetve egyetemi legenda ha ezzel a teljesítménnyel nem ragad meg az NBA-ben, akkor semmivel. Kyrie Irving sérülésének idején ugyanis rögtön ő lett a Cavaliers vezére, ezúttal 25 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal vált főszereplővé. A Bobcats lassan pályázik a valaha volt leggyengébb alapszakasz-csapat címére, bár a mérlegük nem fogja megdönteni a negatív csúcsot.

A Cavaliers legjobb dobói: Hudson 25, A. Parker 19 Jamison 17
A Bobcats legjobb dobói: Henderson 21, K. Walker 20, Augustin 16

Dallas Mavericks–Sacramento Kings 110–100

Könnyed játékkal, de viszonylag szoros meccsen győzött a címvédő Lamar Odom „menesztése" után. A visszatérő Jason Kidd jelenléte láthatóan jót tett a hazaiaknak, akiknél 10-en dobtak 7 pont felett. Marion 10 pontos és 14 lepattanós dupla duplája, illetve Beaubois 15 egysége kiemelendő, a másik oldalon Cousins volt extra (25 pont, 18 lepattanó, 3 gólpassz, 6 labdaszerzés, 2 blokk), de most nem volt meg az átütőerő a sacramentóiakban.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki, Beaubois 15-15, Terry, Haywood 13-13
A Kings legjobb dobói: Cousins 25, I. Thomas, M. Thornton, T. Evans 16-16

NBA TOP 10 – 104. JÁTÉKNAP

NBA
ALAPSZAKASZ, 104. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Charlotte Bobcats103–90
Miami Heat–Boston Celtics107–115
Washington Wizards–Orlando Magic93–85
New Jersey Nets–Philadelphia 76ers88–107
Dallas Mavericks–Sacramento Kings110–100
Chicago Bulls–New York Knicks98–86
A FŐCSOPORTOK ÁLLÁSA
Keleti főcsoport
1. x–Chicago58441475.910–133–86–4Ny1
2. x–Miami56401671.48–330–95–5V1
3. Indiana57352261.44–323–177–3Ny1
4. Boston57332457.97–426–138–2Ny3
5. Atlanta57342359.610–327–147–3Ny3
6. Orlando58342458.67–627–164–6V1
7. Philadelphia57302752.65–523–164–6Ny1
8. New York57292850.96–622–186–4V1
9. Milwaukee57282949.16–621–186–4V1
10. Detroit57213636.83–816–245–5V3
11. o–New Jersey59213835.64–515–266–4V1
12. Cleveland55193634.53–811–282–8Ny1
13. o–Toronto58203834.55–712–284–6V3
14. o–Washington58144424.14–710–303–7Ny2
15. o–Charlotte5674912.51–115–360–10V13
Nyugati főcsoport
1. x–Oklahoma City57421573.79–229–107–3Ny2
2. x–San Antonio55401572.711–426–129–1V1
3. LA Lakers58362262.18–427–136–4Ny1
4. LA Clippers57342359.66–623–188–2V1
5. Memphis56332358.96–621–208–2Ny3
6. Houston57322556.15–621–197–3Ny4
7. Dallas58322655.27–522–205–5Ny1
8. Denver57312654.43–716–245–5Ny1
9. Phoenix57302752.68–520–197–3Ny2
10. Utah58302851.77–420–214–6Ny1
11. Portland58273146.64–819–215–5V2
12. Minnesota58253343.14–619–232–8V6
13. Golden State56223439.37–615–232–8V1
14. o–Sacramento58193932.82–1014–272–8V5
15. o–New Orleans57154226.31–99–313–7V1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájtátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik