A San Antonio elrontotta Bryant visszatérését

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.21. 10:31
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a kiegyensúlyozott csapatteljesítményt nyújtó San Antonio 24 ponttal, 121–97-re felülmúlta hazai pályán a Los Angeles Lakerst, sorozatban ez volt a Spurs hatodik győzelme. A Boston Atlantában, a New York Clevelandben kapott ki. A címvédő Dallas hazai pályán győzött a Golden State ellen, az Oklahoma és a Memphis hívei idegenbeli sikernek örülhettek.

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 6 mérkőzést rendeztek meg, s ez azt jelenti, hogy egy pici lépéssel megint közelebb jutottunk az alapszakasz végső pozicionálását illetően. A San Antonio Spurs újabb kulcsfontosságú meccset nyert meg, de az Oklahoma City sem tágít, a Memphis pedig ha nehezen is, de hozta a kötelezőt. Mostanra nagyon közel kerültünk hozzá, hogy a sorozatban 19-edszer(!) bukó Charlotte a liga történelmének legrosszabb csapatává váljon az egy szezonban elért alapszakasz-győzelmeket tekintve, a Boston Celtics pedig ászait pihentetve előbb feladta az atlantai derbit, ezáltal az elsőkörös pályaelőnyt a playoffra, majd a teljes tartaléksorával kis híján nyert a Hawks otthonában. Nézzük, mit érdemes még tudni az egyes találkozókról!

Parker és társai nagy pofont osztottak ki a Lakersnek 
(Fotó: Reuters)
Parker és társai nagy pofont osztottak ki a Lakersnek (Fotó: Reuters)

San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 121–97

Kobe Bryant visszatért sípcsontsérülése után és próbált szépen illeszkedni a csapatjátékba, 12 dobást vállalva jutott el 12 pontig, de a Lakersnek a relatíve jó csapatteljesítménnyel sem volt sansza a ligaelsőségre törő Spurs otthonában. Az alapvetően védekező gárdából idénre totális támadó felfogású alakulattá átváltozó texasiak a három sztár, Ginóbili, Duncan és a lassan MVP-jelöltnek számító Tony Parker vezetésével ízekre szedték a Los Angeles-ieket.

A 42–29-re megnyert lepattanópárharc egy olyan csapat ellen, ahol Gasol és Bynum egyszerre van a pályán, egyenesen fenomenális, megint itt dőlt el a csata – érdekes módon a két gárda kettővel korábbi találkozóján is így történt ez – csak akkor ellentétes előjellel.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 21, Ginóbili, T. Parker 20-20
A Lakers legjobb dobói: Bryant 18, A. Bynum 17, Barnes 14


PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: A Boston Celtics és Avery Bradley - a pár hónapja még a csapat rotációjából is „kinézett" hátvéd pitbull-szerű védekezésével és a többiek hathatós segítségével a teljes kiegészítőember-sor ott tudott maradni végig az Atlanta nyakán. A győzelmet nem, de a dicsőséget és a momentumot megszerezte ez által a Rivers-legénység.

A nap lúzere: Az Atlanta Hawks, mely ugyan nyert a Boston ellen és ez által szinte biztosan birtokolhatja majd a pályaelőnyt az esetleges Celtics elleni elsőkörös párharcban, de kiábrándítóan szenvedett a Joe Johnson vezette gárda a rivális tartaléksora ellen.

Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 92–103

A Kings jól halad afelé, hogy odaérjen a nyugati utolsó pozícióba – ezzel pedig nagyon jó sansza lenne az építkező együttesnek arra, hogy magas draftcetlit birtokolhasson a nyári játékosbörzén. Ugyanakkor ezzel együtt meg akarta mutatni a 18 pontos Cousins húzta Kings, hogy képes megszorongatni a sokkal jobb erőből álló Thundert. Ám a 8(!) blokkot kiosztó Ibaka, valamint a pontszerzésben mindig élen járó Durant, Westbrook, Harden trió gondoskodott róla, hogy ne ezen a találkozón csússzon el az OKC a nyugati első kiemelésért folytatott ádáz küzdelemben.

A Kings legjobb dobói: Cousins 18, T. Evans 16, J. Thomspon 13
A Thunder legjobb dobói: Durant 29, Harden 20, Westbrook 18

Atlanta Hawks–Boston Celtics 97–92

A Celtics háza táján úgy gondolta a szakvezetői team, hogy inkább legyen mindenki egészséges és pihent a leendő playoff-párharcban – amit vélhetően éppen a mai rivális ellen fog játszani a gárda –, mint hogy nagy küzdelem árán kivívja a pályaelőnyt az említett viadalsorozatra. Éppen ezért a sérült Pietrus, Allen, Rondo trió mellett Garnettet és Pierce-t is leültette Rivers mester, de az egyébként sem túl hosszú kispaddal rendelkező Boston képes volt végig ott loholni a 30-at szóró Joe Johnson fémjelezte Atlanta nyakán és a 28-as karriercsúcsot repesztő Avery Bradley vezetésével majdnem csodát is csinált, ám végül elbukott a kiélezett végjátékban. A biztos 4. pozíció mellett ezzel elment a pályaelőny, de olyan lelki többletet jelenthet maga az a produkció, amit a kiegészítő emberek bemutattak ma, amivel nagyon jelentős lélektani előnyben lehet majd a Celtics a Hawks elleni (valószínűsíthető) párharcban.

A Hawks legjobb dobói: Joe Johnson 30, Josh Smith 19, Collins, W. Green, Hinrich 8-8
A Celtics legjobb dobói: Bradley 28, Dooling 17, Daniels 12

Cleveland Cavaliers–New York Knicks 98–90

A nemrég visszatért Kyrie Irvinggel többre ment ma a Cavaliers, mint a mostantól újra bevethető Amare Stoudemire-al a Knicks. A csata meglepően korán eldőlt, Manny Harrisnek és társainak egyszerűen minden bement a harmadik negyedig, míg az addig gyengén dobó Steve Novak 5 triplájával elkezdett felállni a padlóról a New York, de végül nem ért oda a clevelandiek nyakára. A Knicks ezzel megteremtette a lehetőségét annak, hogy ellenfelet válasszon magának a Bulls, Heat párosból az első körre.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 21, M. Harris 19, Samuels 15
A Knicks legjobb dobói: Stoudemire, Novak 15-15, Anthony, Bibby 12-12


Dallas Mavericks–Golden State Warriors 104–94

Miután a 26-ot dobó Klay Thompson vezette Warriors a várakozásoknak megfelelően kapitulált Dallasban, a Mavericksnek megmaradt az esélye, hogy elkerülje az első körben a Spurs, Thunder párost, a kiscsapatnak pedig arra, hogy hátrébb csússzon még egy vagy két pozíciót a „tankolás” (minél rosszabb szereplés, következménye a minél jobb draftcetli) nevében. A hazaiaknál senkitől sem kellett az extra, de Brandan Wright újabb remeklését (17 pont, 9-ből 8 mezőny, 7 lepattanó) érdemes kiemelnünk.

A Mavericks legjobb dobói: V. Carter 19, B. Wright 17, De. West, Nowitzki 16-16
A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 26, Rush 20, D. Wright 19

Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 80–85

A harmadik negyed végén már 10 ponttal is előbbre tartó sereghajtó kis híján meg tudta tréfálni a sokkal többre taksált vendégeket, de akkor jött Mike Conley és levédekezte a pályáról a hátvédeket, csapatát pedig győzelemre kormányozta. A 32 pontos karriercsúcsát beállító Gerald Henderson főszereplésével mindent megpróbált a Charlotte annak érdekében, hogy ne legyen meg zsinórban a 19. vereség is, de a Silas-legénységnek még mindenképp nyernie kell egy meccset a hátralévő négyből, hogy ne birtokolja az alapszakasz végén statisztikailag is a valaha volt legrosszabb NBA-csapat titulust.

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 32, K. Walkers, Mullens, D. Brown 11-11
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 20, Z. Randolph 14, Gay 9

A JÁTÉKNAP TÍZ LEGJOBB JELENETE

NBA
ALAPSZAKASZ, 114. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Boston Celtics 97–92
Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 80–85
Cleveland Cavaliers–New York Knicks 98–90
Dallas Mavericks–Golden State Warriors 104–94
San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 121–97
Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 92–103
AZ ÁLLÁS
KELETI FŐCSOPORT
1. x–Chicago 63 47 16 74.6 11–1 36–10 5–5 V1
2. x–Miami 62 45 17 72.6 9–3 35–10 7–3 Ny5
3. x–Indiana 63 41 22 65.1 8–3 28–17 9–1 Ny7
4. x–Boston 64 37 27 57.8 8–6 30–16 7–3 V1
5. x–Atlanta 63 38 25 60.3 11–3 31–16 7–3 Ny3
6. x–Orlando 62 36 26 58.1 7–7 29–18 4–6 V1
7. x–New York 63 33 30 52.4 8–6 26–20 6–4 V1
8. Philadelphia 62 32 30 51.6 6–6 25–19 3–7 Ny1
9. Milwaukee 62 29 33 46.8 7–8 22–22 5–5 V3
10. o–Detroit 63 23 40 36.5 4–10 18–27 3–7 V2
11. o–New Jersey 63 22 41 34.9 5–7 16–29 4–6 V3
12. o–Toronto 63 22 41 34.9 6–8 14–31 4–6 V2
13. o–Cleveland 62 21 41 33.9 3–11 13–33 4–6 Ny1
14. o–Washington 62 16 46 25.8 4–7 12–32 4–6 Ny2
15. o–Charlotte 62 7 55 11.3 1–12 5–40 0–10 V19
NYUGATI FŐCSOPORT
1. x–San Antonio 62 46 16 74.2 12–4 32–13 8–2 Ny6
2. x–Oklahoma City 63 46 17 73.0 10–2 33–12 6–4 Ny2
3. x–LA Lakers 64 40 24 62.5 9–4 31–15 6–4 V1
4. x–LA Clippers 63 39 24 61.9 7–7 28–19 7–3 V1
5. x–Memphis 63 38 25 60.3 7–8 25–22 8–2 Ny3
6. x–Dallas 64 36 28 56.3 8–5 26–22 6–4 Ny2
7. Denver 62 34 28 54.8 4–7 19–26 6–4 V1
8. Phoenix 63 33 30 52.4 9–5 23–22 6–4 Ny1
9. Utah 63 33 30 52.4 8–4 23–23 6–4 Ny2
10. Houston 63 32 31 50.8 5–8 21–25 4–6 V6
11. o–Portland 63 28 35 44.4 4–9 20–25 3–7 V4
12. o–Minnesota 64 26 38 40.6 4–8 19–27 1–9 Ny1
13. o–Golden State 62 22 40 35.5 7–8 15–29 2–8 V7
14. o–Sacramento 63 20 43 31.7 2–10 15–31 1–9 V2
15. o–New Orleans 63 20 43 31.7 3–10 13–32 7–3 Ny1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik