A Knicks megnyerte a meccset a triplaesőben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.18. 10:07
null
Carmelo Anthony (fehérben) tripla duplát ért el (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) öt találkozót rendeztek a legutóbbi játéknapon, közte két, történelmileg is patinásnak számító rangadót. A New York–Boston derbit valószínűleg nem nagyon feledi, aki látta, a Knicks 48 percen keresztül dobott extázisban, de a Celtics sem maradt el sokkal tőle. A San Antonio ellenben oktatta a Bryant nélkül felálló Lakerst Los Angelesben, a Detroit pedig már a harmadik negyedben vezetett 50(!) ponttal a Cleveland ellen. Nézzük, hogyan alakultak az egyes mérkőzések!

New York Knicks–Boston Celtics 118–110

Már az elején látszott, hogy ezt a rangadót két dolog döntheti el: az egyik, hogy a fantasztikusan triplázó Knicks meddig tudja tartani az extra dobóformát, a másik pedig a kispadok közti mérhetetlenül nagy különbség, ami Ray Allen és a francia Pietrus hiánya miatt megpecsételhette és végül meg is pecsételte a vendégek sorsát. Steve Novak karriercsúcsot jelentő 25 pontot szórt, benne 10-ből 8 értékesített triplával, JR Smith pedig ugyanennyi egységgel, csak eggyel rosszabb hármasmutatóval (10-ből 7) zárt, a New York csapatszinten 32 kísérletből 19 alkalommal talált be távolról, ami 59.4-es pontosságot jelent.

Ettől a 43 pontos Paul Pierce vezette Celtics sem maradt el sokkal, 21-ből 11-szer betaláltak a bostoniak is a triplavonalon túlról. Ám a cseresorok közti 55–2-es(!!!) differencia döntött, ráadásul a 36:26-ra megnyert lepattanó párharc is a Knicks felé billentette a mérleg nyelvét, ha pedig hozzá tesszük, hogy Carmelo Anthony 35 ponttal, 12 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla duplázott, akkor adódhat a kérdés, hogyan lehetett ennyire szoros a derbi, s pláne miként hozhatott ekkora tripla- és pontzuhatagot a liga két, talán legjobb periméter-védő csapatának rangadója... A Knicksnek így egy halvány reménysugara maradt az Atlanti Divízió megnyerésére, s ez által a 4. kiemelés megkaparintására.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 35, JR Smith 25, Novak 25

A Celtics legjobb dobói: Pierce 43, Garnett 20, Bradley 17

Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 91–112

Visszavágott a Spurs a Lakersnek a San Antonióban elvesztett legutóbbi meccsért, ráadásul nem is akárhogy. A 29 pontja mellett 13 gólpasszt is kiosztó Parker fémjelezte vendégek már az elejétől koncentrálva felőrölték a továbbra is Bryant nélkül küzdő aranysárga-lilákat. A Los Angeles-iek így is jó kollektív csapatteljesítményt hoztak, de hiányzott egy-két extra teljesítmény, ráadásul a palánk alatti potenciális fölényt sem tudta érvényesíteni a Bynum, Gasol páros.

A Lakers legjobb dobói: A. Bynum 21, Barnes 16, P. Gasol 16

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 29, Duncan 19, Ginóbili 15

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Carmelo Anthony, aki annyi negatívum után a két sztártárs, Stoudemire és Lin sérülése óta egyértelmű vezére csapatának és ami a legfontosabb, nyeri vele a meccseket a Knicks. Most egy gyönyörű tripla duplával rukkolt ki.
A nap lúzere: A Cleveland Cavaliers „D-Liga” csapata, amely a rájátszásról fényévekre lemaradó Pistons otthonában égett meg szégyenteljes módon – persze ezzel csak közelebb került a jobb draftlehetőségekhez.

Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 97–102

Továbbra is az Kelet legnagyobb kérdése, hogy vajon a Sixers képes-e elbukni a rájátszásra szóló jegyét, ugyanis most a zsinórban hatodik mérkőzését nyerő Pacers is elverte a gárdát Philadelphiában. Doug Collins fiai már csak egy győzelemmel vannak az 50 százalékos mutató felett, a Milwaukee pedig még szorongathat. 24-ből 13 triplát vert be a Pacers idegenben, ami fantasztikusan jónak számít, a hazaiak kettes posztja pedig bődületesen gyenge volt, összesen 4(!) pont érkezett a Meeks, Turner duótól, ez pedig döntő volt.

A 76ers legjobb dobói: Iguodala 23, T. Young 19, L. Williams 18

A Pacers legjobb dobói: Granger 24, Hibbert 15, Da. West 13

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 84–91

Meg kellett izzadnia a győzelemért a Memphisnek az utóbbi tíz(!) találkozóját mind elvesztő Timberwolves otthonában, mivel a Love, Rubio, Ridnour trió nélkül kiálló hazaiak a 28 pontos, 8 gólpasszos teljesítménnyel kirukkoló Barea főszereplésével az utolsó leheletükig küzdöttek a becsületgyőzelemért. A 28-at dobó Rudy Gay és a 16 pontos, 11 lepattanós dupla duplát szállító Zacz Randolph viszont hátukra vették csapatukat az utolsó percekben, és bevitték azt a győzelem kapujába.

A Timberwolves legjobb dobói: Barea 28, Pekovics 16, Ellington 8

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 28, Z. Randolph 16, Conley 16

Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 116–77

Két keleti kiscsapat vívott meg egymással Detroitban, mégis az idény legegyoldalúbb meccsét láthattuk, hiszen a harmadik negyed végén már 100–50-re vezetett a 28 pontos karriercsúccsal jelentkező Brandon Knight húzta Pistons! Valamelyest sikerült kozmetikáznia az Irving, Varejao párost nélkülöző clevelandieknek, de a lényegen sokat ez sem változtatott.

A Pistons legjobb dobói: Knight 28, Prince 15, Jerebko 14

A Cavaliers legjobb dobói: M. Harris 18, T. Thompson 12, Casspi 11

NBA TOP 10 – 2012.04.17.

NBA
ALAPSZAKASZ, 111. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 97–102
Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 116–77
Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 84–91
New York Knicks–Boston Celtics 118–110
Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 91–112
A KÉT FŐCSOPORT ÁLLÁSA
Keleti főcsoport
1. Chicago - x 61 46 15 75.4 11–1 35–9 6–4 V1
2. Miami - x 60 43 17 71.7 9–3 33–10 6–4 Ny3
3. Indiana - x 62 40 22 64.5 7–3 27–17 9–1 Ny6
4. Boston - x 62 36 26 58.1 8–6 29–15 6–4 V1
5. Atlanta - x 61 36 25 59.0 11–3 29–16 6–4 Ny1
6. Orlando - x 61 36 25 59.0 7–7 29–17 4–6 Ny2
7. New York 61 32 29 52.5 7–6 25–19 6–4 Ny1
8. Philadelphia 61 31 30 50.8 6–6 24–19 3–7 V3
9. Milwaukee 60 29 31 48.3 7–7 22–20 6–4 V1
10. Detroit - o 61 23 38 37.7 4–10 18–26 5–5 Ny1
11. New Jersey - o 62 22 40 35.5 5–6 16–28 5–5 V2
12. Toronto - o 62 22 40 35.5 6–8 14–30 5–5 V1
13. Cleveland - o 60 20 40 33.3 3–11 12–32 3–7 V2
14. Washington - o 61 15 46 24.6 4–7 11–32 3–7 Ny1
15. Charlotte - o 60 7 53 11.7 1–12 5–39 0–10 V17
Nyugati főcsoport
1. San Antonio - x
60 44 16 73.3 12–4 30–13 8–2 Ny4
2. Oklahoma City - x 61 44 17 72.1 10–2 31–12 5–5 V1
3. LA Lakers - x 62 39 23 62.9 8–4 30–14 7–3 V1
4. LA Clippers - x 61 38 23 62.3 7–6 27–18 8–2 Ny4
5. Memphis 61 36 25 59.0 6–8 24–22 7–3 Ny1
6. Denver 61 34 27 55.7 4–7 19–25 7–3 Ny2
7. Dallas 62 34 28 54.8 7–5 24–22 5–5 V2
8. Phoenix 61 32 29 52.5 8–5 22–21 7–3 Ny1
9. Houston 61 32 29 52.5 5–6 21–23 5–5 V4
10. Utah 62 32 30 51.6 7–4 22–23 5–5 Ny1
11. Portland - o
62 28 34 45.2 4–8 20–24 4–6 V3
12. Minnesota - o 63 25 38 39.7 4–8 19–27 0–10 V11
13. Golden State - o 60 22 38 36.7 7–7 15–27 2–8 V5
14. Sacramento - o 61 20 41 32.8 2–10 15–29 2–8 Ny1
15. New Orleans - o 61 19 42 31.1 2–9 12–31 6–4 Ny4

A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.

x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik