A Chicago nyert, de veszített is: vége Derrick Rose idényének

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.29. 10:09
null
Derrick Rose még győzelemre vezette a Bullst, de a folytatást már nélküle kell megoldania a Chicagónak<br />(Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) elkezdődött a 16 csapatos rájátszás: két keleti, illetve két nyugati rangadóval. A papírforma négyből három mérkőzésen be is jött, igaz a második kiemelt Oklahoma City Thunder a várakozásoknak megfelelően nem éppen könnyen tudta leküzdeni a címvédő Dallast, a Miami Heat ellenben kiütötte a legjobb védőjét elvesztő New Yorkot. Az Indiana Pacers fejben nagyon gyenge volt a nyitó napon, a jobban akaró és koncentráltabb Orlando Magic elhozta az első meccset Indianából, a Chicago pedig otthon fektette két vállra a Philadelphiát, ám győzelmét elhomályosította Derrick Rose térdszalagszakadása.

Chicago Bulls (1.)–Philadelphia 76ers (8.) 10391
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1
0 a Bulls javára

Kulcsembere kiválása döntően befolyásolhatja
a Bikák playoff-szereplését
Kulcsembere kiválása döntően befolyásolhatja a Bikák playoff-szereplését

Az alapszakasz győztese teljes kerettel vehette fel a harcot az igencsak változatos időszakon keresztül menő Philadelphia ellen, s a 23 pontos, 9 lepattanós, 9 gólpasszos Derrick Rose szokatlan eladott labdái ellenére abban a formában pattogtatott, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, egy sérülésekkel tarkított szezont megelőzően. A rájátszásra hiába drótozták össze a regnáló MVP-t, egy perccel a derbi vége előtt, amikor korábban már 20-szal is ment a Bulls, fent volt még a parketten, ez pedig a hazaiak veszte lett, ugyanis egy betörésnél annyira szerencsétlenül mozdult, hogy nem is tudta folytatni a játékot, s mint később kiderült, elszakadt a keresztszalagja, innentől kezdve nem számíthat rá a Chicago, illetve az olimpiát is ki kell majd hagynia.

A Thibodeau-legényég nagyon sajnálhatja ezt az esetet amiatt is, hogy a vezérrel a fedélzeten láthatóan más szintet képviselt ezen az estén, mint korábban az alapszakaszban Rose nélkül, ám ezennel vissza kell térniük a sztárjukat nélkülöző felálláshoz, amiben azért nem lesz könnyű a várhatóan vérszemet kapó Sixerst sem legyőzni. A 19 pontos Brand vezette vendégek elsőre nem sokat mutattak, de a második, szintén Chicagóban rendezendő meccstől kezdve egészen biztosan egy másik párharc kezdődik az MVP kiválásával.

A Bulls legjobb dobói: Rose 23, Hamilton 19, Deng 17
A 76ers legjobb dobói: Brand 19, Holiday 16, T. Young 13

Miami Heat (2.)–New York Knicks (7.) 100–67
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1
–0 a Heat javára

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: Kevin Durant, aki 25 pontot és egy győztes kosarat szerzett a Dallas elleni, pokolian kemény első meccsen.
A nap lúzere: Az Indiana Pacers, mely teljesen összeomlott a Howard nélküli Magic ellen és nem tudta elviselni az esélyesség terhét.

A fásultan, ötlettelenül kosárlabdázó Knicks a feldobástól kezdve esélytelennek mutatkozott Miamiban, ráadásul elvesztette azt a védőjét, aki elvben a legtöbb gondot okozhatná a Wade, James párosnak, Iman Shumpert ugyanis komoly térdsérülés miatt dőlt ki. LeBron James már a nagyszünet előtt 23 egységnél tartott, a floridai sztáralakulat pedig már ekkor nyeregben érezhette magát bő 20 pontos fórjával. A fordulás után nem változott semmi, lassan már a 40-hez közeledett a különbség – senki sem várta, hogy majd ilyen mértékben nyílik az olló, de a New York legjobbja, a 17-ig jutó JR Smith volt, a Stoudemire, Anthony duó pedig összesen 20 pontra volt képes, így nem lehetett esélye még csak egy szoros meccsre sem a vendégeknek.

Lélektanilag talán túlzóan nagy is lehet az a pofon, amit most kiosztott a Miami a New Yorknak, de ennél nagyobb gond a Knicks szemszögéből, hogy Mike Woodson ésszerű változtatása, mely szerint Shumpert kezdett Fields helyett, immáron nem érhet semmit, hiszen az újonc védőfenomént valószínűleg nem látjuk többet az idei playoffban.

A Heat legjobb dobói: L. James 32, Wade 19, Chalmers 11
A Knicks legjobb dobói: JR Smith 17, Anthony 11, B. Davis 10

Indiana Pacers (3.)–Orlando Magic (6.) 77–81
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1
–0 a Magic javára

A Dwight Howard hiányzása miatt erős magassági fölényben lévő, egyébként is lényegesen előrébb rangsorolt Pacers bekezdett, és gyorsan két számjegyű előnybe került, ám mentálisan nem bírta el a harmadik kiemelt, hogy a Magic nem feltartott kézzel jött Indianába. Már a második negyedben is a floridaiak irányították az események alakulását, de ha nehezen is, még egyszer tudott újítani a 8 pontja és 12 lepattanója mellett 9(!) blokkot kiosztó Hibbert fémjelezte vendéglátó.

A negyedik negyedben, amikor már újra öttel ment a Pacers, nem megkönnyebbült a Vogel-legénység, hanem összeomlott és az utolsó három percben pontot sem szerzett! Közben a negyedik és ötödik tripláját is értékesítő Jason Richardson visszahozta az Orlandót, az Indiana pedig elképesztő hibákat elkövetve ragadt be és vesztette el azonnal pályaelőnyét ebben a párharcban. Danny Granger lépéshibája, vagy Collison érthetetlen vállalása azt mutatta, hogy fejben ezen az estén nem érett meg a Pacers a győzelemre.

A Pacers legjobb dobói: Da. West 19, Granger 17, Ge. Hill 11
A Magic legjobb dobói: Nelson 17, J. Richardson 17, G. Davis 16

Oklahoma City Thunder (2.)–Dallas Mavericks (7.) 99–98
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1
0 a Thundernek

Tavaly ez a két gárda játszotta a Konferencia-döntőt Nyugaton, most viszont már az első körben találkozott a címvédő és az egyik fő trónkövetelő. Azzal együtt, hogy a Mavericks csak 7. kiemeltként vágott neki ennek a csatának, egyáltalán nem számított esélytelennek, hiszen a playoff-tapasztalat és a játékintelligenciabeli jelentős különbség is a texasiak javára szólt, bár a Thunder jóval fiatalabb és lendületes csapata mindenre képes, amit kosárlabdával művelni lehet.

A 25-öt szóró Nowitzki és társai jól kezdtek, hiszen az első félidőben jobbára ők vezettek, a fordulás után pedig nem jött továbbra sem a dominancia hazai részről, ellenben nagyon magas színvonalúvá vált az ütközet, ahol gyakorlatilag mindkét fél a legjobbja közelében produkált. A végjátéknak két egységnyi fórral vághatott neki a Dallas, de Ibaka 2+1-es akciója után már a Thundernél volt az előny 54 másodperccel a végső dudaszó előtt. A következő két támadást a két legnagyobb ász, azaz Nowitzki és Durant hibázta el, majd a német 9 szekundummal a lefújást megelőzően faultot harcolt ki, büntetőivel pedig fordított.

A döntés az OKC kezébe került, Durant pedig bedobta a nagyon nehéz tempót, amit Marion szorításában vállalt el, így nyert a Thunder, mivel a maradék másfél másodpercben már nem maradt esélye érdemleges válaszra az időkéréseiből kifogyó texasiaknak. Fantasztikus párharc vár még ránk ezzel a két csapattal, erről most (is) megbizonyosodhattunk!

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 28, Durant 25, Ibaka 22
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 25, Terry 20, Marion 17

A JÁTÉKNAP TÍZ LEGSZEBB JELENETE

NBA
RÁJÁTSZÁS, FŐCSOPORT NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
KELETI FŐCSOPORT
Chicago Bulls (1. kiemelt)–Philadelphia 76ers (8.) 103–91
Indiana Pacers (3.)–Orlando Magic (6.) 77–81
Miami Heat (2.)–New York Knicks (7.) 100–67
NYUGATI FŐCSOPORT
Oklahoma City Thunder (2.)–Dallas Mavericks (7.) 99–98
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a győztesek 1–0-s előnyre tettek szert.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik