Chris Paul győzni ment, aztán vesztesként tért vissza

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.03.23. 11:08
null
Chris Paul és a Clippers New Orleansban sem mászott ki a gödörből
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra hat találkozót játszottak le. A legpikánsabb összecsapás a Los Angeles Clippers New Orleans-i látogatása volt, hiszen Chris Paul éppen a Hornetstől kért cserét, a két klub pedig egy több játékost megmozgató tranzakció után cserélte el klasszisát. Az Indiana Pacers nagyon mélyről jött vissza, a Boston Celtics pedig megmutatta, hogy továbbra sem szabad leírni az öregeket, akik most a nagyon feljövőben lévő Milwaukee Bucks otthonában arattak tekintélyt parancsoló győzelmet. Nézzük is a találkozók rövid összefoglalóit!

New Orleans Hornets–Los Angeles Clippers 97–90

Nem jó előjelekkel készült a Clippers Chris Paul hazatérésére, hiszen nagyon erős formahanyatlás sújtja a gárdát. A zuhanást ezúttal sem sikerült megállítani, mert bár a palánkok alatt Griffin vezérletével tűrhető volt a Lob City, a Paul, Foyé, Butler trió egészen borzasztóan dobott. Az első félidőben végig vezetett a Clippers, ám a negyed végén buta hibák után feljött a Hornets három pontra.

A harmadik negyed kiegyenlített játéka után a negyedikben lelépte ellenfelét a nyugati sereghajtó Hornets, az egymást követő második este pályára lépő Clippersnél nem érkezett segítség a padról – sőt, a kiváló hatodik ember, Mo Williams csúnyának tűnő lábujjsérülést is összeszedett, tovább nehezítve ezzel Vinny Del Negro, a Clippers vezetőedzője helyzetét. A Hornets nagyon okosan lassította a játékot, szépen kidolgozta a helyzeteit, és remekül osztotta el a labdát. Szót érdemel Chris Kaman és Jason Smith: a Hornets két nagyembere egy-egy iszonyatosan nagy blokkot mutatott be Griffinen és társán, DeAndre Jordanen.

A Hornets legjobb dobói: Kaman 20, Jas. Smith 17, Jack 17, Belinelli 15
A Clippers legjobb dobói: Griffin 21, Paul 16, Jordan 14

Washington Wizards–Indiana Pacers 83–85

47 percig vezetett a Wizards hazai pályán a sokkal erősebbnek számító Pacers ellen, de az utolsó percekben gyakorlatilag leblokkolt a vendéglátó, John Wall pedig pár tizedmásodperccel a végső dudaszó után eresztette el azt a dobást, amellyel nyert volna csapata. Így a 19-et szóró Hibbert vezette Indiana örülhetett, amely a találkozó egyes szakaszaiban 16 egységnyi hátrányban is volt!

A fővárosiak új szerzeménye, a brazil Nené mindössze 6 pontig és 5 lepattanóig jutott, megint a Wall, Crawford páros vitte a prímet náluk, de most az újonc Singleton is csatlakozott a maga 16 pontjával. Ám mindez kevés volt, a türelmesen játszó és nagyon akaró Pacers felállt a padlóról, és győzött Washingtonban.

A Wizards legjobb dobói: Jo. Crawford 21, C. Singleton 16, Wall 16
A Pacers legjobb dobói: Hibbert 19, Granger 16, Da. West 13, George 13

Milwaukee Bucks–Boston Celtics 91–100

Nagyon fontos meccs volt ez mindkét gárdának, hiszen a hat találkozó óta veretlen Bucks éppen a Celticset (is) szeretné beérni a táblázaton, hogy oda tudjon érni az utolsó, még rájátszást jelentő helyek egyikére. A hetek óta idegenbeli túrán lévő bostoniak pedig szeretnének még előrébb jutni, egy esetleges győzelemmel már elérhető közelségbe kerülhetett a Kelet Főcsoport 4. pozíciója.

A legnagyobb meglepetés talán nem is az volt, hogy gyakorlatilag végig irányított a 25 pontos Paul Pierce húzta Celtics, hanem hogy majdnem megnyerte a lepattanó-párharcot (49:47), ugyanis a liga legrosszabb lepattanózó csapatáról van szó. A vége sima lett, a vendégek remek dobóformája kifogott a Bucks lendületén, Monta Ellis hazai bemutatkozása tehát nem sikeredett szépre, 13 ponton tartotta őt Ray Allen. Pierce extraként feljött a pontdobók örökranglistáján a 26. helyre, megelőzve Clyde Drexlert, Rajon Rondo pedig 10 pontja mellett 14 gólpasszt osztott ki a társaknak.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 19, Delfino 16, Ellis 13
A Celtics legjobb dobói: Pierce 25, Garnett 16, Pietrus 13

Sacramento Kings–Utah Jazz 102–103

Legutóbb nagyszerű játékkal tért vissza Al Jefferson, most pedig győztes kosárral jelentkezett a zsinórban ötödik meccsét megnyerő Jazznél, továbbá 26 pontja, 7 lepattanója és 4 blokkja is önmagáért beszél. A Utah sokáig vezetett, ám Marcus Thornton kétszer is át tudta venni a vezetést a hazaiaknak a hajrában, de 0.9 szekundummal a végső dudaszó előtt egy elhibázott Harris-féle floatert visszatett a center, ezzel nyert a leleményesebb Jazz.

A Kingsben nagyot játszott a csereként 25-ig jutó Evans és a 22 pontos, 18 lepattanós dupla duplát hozó Cousins, valamint a 19 egységén felül 15 lepattanót is megkaparintó Thompson, de túl korán és túl nagy teret engedett a vendégeknek a Sacramento, ez pedig a veszte lett.

A Kings legjobb dobói: T. Evans 25, Cousins 22, J. Thompson 19
A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 26, Hayward 18, D. Harris 14

Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 97–93

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Al Jefferson, aki a családi gyász után visszatérve második meccsén is parádézott, győztes kosár és 26 pont fűződik a nevéhez.

A nap lúzere: A Los Angeles Clippers és Chris Paul, a csapat vereséggel távozott az irányító egykori otthonából – mondani sem kell, hogy Paul azért kérte elcserélését, mert szeretett volna egy bajnoki címre esélyes gárdában játszani –, most a Nyugati Konferencia leggyengébbjétől kaptak ki a Los Angeles-iek…

Gilbert Arenas bemutatkozott új csapatában, a Memphisben, azonban ő sem tudta megakadályozni a Grizzlies vereségét. A Blazers igen feltüzelve állt hozzá a meccshez (néhány napja súlyos vereséget szenvedett otthon), és az első félidőben Batum és Aldridge jó játékával párpontos előnyre is szert tett. A harmadik játékrészben aztán Marc Gasol és a védőspecialista Tony Allen vezérletével sokkal jobban játszott a vendégcsapat, és megfordították az állást.

Hátra volt még azonban a feketeleves, a negyedik negyedben a hazai kisemberek (Felton, Matthews és Crawford) parádés megoldásaival gyorsan visszavette a vezetést a Portland, és onnantól kezdve a Grizzlies már nem tudott visszazárkózni, mindig lendületes kispadja most nagyon vérszegény produkciót mutatott be. Matthews és Batum is négy-négy hármassal kedveskedett a vendégeknek, míg Jamal Crawford mind a 10 büntetőjét a helyére küldte.

A Trail Blazers legjobb dobói: Batum 24, Matthews 18, Crawford 17, Aldridge 16
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 22, Allen 17, Conley 13


Houston Rockets–Golden State Warriors 109–83

Ünnepre készültek Houstonban, hiszen a 90-es évek kétszeres bajnokcsapatának sztárjait köszöntötték (többek között Hakeem Olajuwont, Clyde Drexlert és Robert Horry-t) – és a csapat is megadta a módját, rettenetesen elkalapálta a Warriorst. A vendégek már a feldobásnál érezhették, hogy nincs sok esélyük, hiszen a Rockets és a Warriors palánk alatti szekciója között ég és föld a különbség – utóbbi konkrétan nem is létezik jelenleg. A hazaiak, jó szokásukhoz híven, nagyon kiegyensúlyozottan játszották és osztották meg a labdát, aminek köszönhetően mindegyik negyedet simán megnyerve gyűjtöttek erőt a nagy küzdelemre a playoffért. A Warriorsnál kulcsemberek sérültek, ám ez nem lehet mentség egy ekkora verésre – egyedül a frissen igazolt Richard Jefferson dicsérhető, de ő is alig. Meg kell feddnünk Nate Robinsont: az egykori zsákolókirály kis híján súlyos sérülést okozott Goran Dragicnak, amiért lehet, hogy eltiltást is kap.

A Rockets legjobb dobói: Parsons 20, Scola 18, Dragic 17.
A Warriors legjobb dobói: Jefferson 14, Lee 12, Robinson 11.

NBA TOP 10

NBA
ALAPSZAKASZ, 85. játéknap
Washington Wizards–Indiana Pacers 83–85
New Orleans Hornets–Los Angeles Clippers 97–90
Houston Rockets–Golden State Warriors 109–83
Milwaukee Bucks–Boston Celtics 91–100
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 97–93
Sacramento Kings–Utah Jazz 102–103
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
Atlanti csoport
1. Philadelphia 47 26 21 55.3 3–3 19–11 4–6 V1
2. Boston 46 25 21 54.3 6–3 20–11 6–4 Ny2
3. New York 47 23 24 48.9 6–5 16–14 5–5 Ny5
4. Toronto 47 15 32 31.9 3–7 8–23 3–7 V3
5. New Jersey 48 15 33 31.3 4–4 11–24 3–7 V4
Középső csoport
1. Chicago 49 39 10 79.6 9–1 28–7 8–2 Ny3
2. Indiana 45 27 18 60.0 3–3 17–15 4–6 Ny2
3. Milwaukee 46 21 25 45.7 4–5 15–16 7–3 V1
4. Cleveland 44 17 27 38.6 3–5 9–21 4–6 V1
5. Detroit 46 16 30 34.8 2–7 11–18 5–5 V3
Délkeleti csoport
1. Miami 45 34 11 75.6 8–3 26–6 6–4 Ny3
2. Orlando 48 30 18 62.5 7–5 23–12 6–4 Ny1
3. Atlanta 47 27 20 57.4 7–3 21–11 5–5 Ny1
4. Washington 46 11 35 23.9 2–6 7–21 3–7 V1
5. Charlotte 44 7 37 15.9 1–8 5–26 3–7 V1
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 47 35 12 74.5 7–2 26–9 6–4 Ny1
2. Denver 47 26 21 55.3 3–5 14–20 6–4 Ny1
3. Utah 47 25 22 53.2 5–4 16–17 7–3 Ny5
4. Minnesota 48 23 25 47.9 3–4 18–16 4–6 V1
5. Portland 47 22 25 46.8 3–6 15–16 4–6 Ny1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Lakers 47 29 18 61.7 5–3 21–9 6–4 Ny1
2. LA Clippers 47 26 21 55.3 3–5 15–16 4–6 V3
3. Phoenix 47 23 24 48.9 6–4 15–16 6–4 V2
4. Golden State 45 19 26 42.2 6–4 12–16 4–6 V1
5. Sacramento 47 17 30 36.2 2–6 12–19 5–5 V1
Délnyugati csoport
1. San Antonio 44 30 14 68.2 8–4 20–11 6–4 Ny1
2. Dallas 48 27 21 56.3 4–3 18–16 5–5 V1
3. Memphis 45 25 20 55.6 5–4 15–17 5–5 V2
4. Houston 48 26 22 54.2 4–4 16–17 5–5 Ny2
5. New Orleans 47 12 35 25.5 1–7 6–24 3–7 Ny1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik