Vári Attila szerint nagyon sok munka van abban, hogy férfi- és női csapat is kint van az olimpián (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy férfiválogatott után a női is kvalifikálta magát az olimpiára?
– Természetesen felszabadultunk, és nagyon boldogok voltunk, amikor megnyertük a legfontosabb mérkőzést a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán – mondta a Nemzeti Sportnak Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke. – Nagyon sok munka van abban, hogy férfi- és női csapatunk is kint van az olimpián. Bebizonyosodott, hogy az elnökség jó döntéseket hozott ebben a nehéz időszakban, a nyári Magyar Kupa és az utána kezdődő bajnoki idény miatt játékban voltak a lányok, és ez sokat számított. Le a kalappal a csapat előtt, mert az egy évvel meghosszabbított kvalifikációs időszak rengeteg nehézséget jelentett. Visszagondolva a sportolói pályafutásomra, borzasztóan nehezen viseltem volna, ha még egy évig meg kell őriznem ugyanazt a formát. Örülök, hogy a szakemberek túljutottak ezen a helyzeten, és a lányok mentálisan is készen álltak a küzdelemre.

A tokiói olimpia vízilabda­tornájának résztvevői
Férfiak (12):   Japán (házigazda), Szerbia (világligagyőztes), Olaszország (világbajnok), Spanyolország (vb-2.), Egyesült Államok (Pánamerikai Játékok-győztes), MAGYARORSZÁG (Európa-bajnok), Kazahsztán (Ázsiai Játékok-győztes), Ausztrália, Dél-Afrika (mindkettő kontinentális szelekció)
Három kvóta a rotterdami olimpiai kvalifikációs tornán talál gazdára (február 14–21.).
Nők (10):  Japán (házigazda), Egyesült Államok (világligagyőztes), Spanyolország (vb-2), Kanada (Pánamerikai Játékok-2.), Oroszország (Eb-2.), Kína (Ázsiai Játékok-győztes), Ausztrália és Dél-Afrika (mindkettő kontinentális szelekció), MAGYARORSZÁG (az olimpiai kvalifikációs torna győztese), Hollandia (olimpiai kvalifikációs torna-2.)

– Az olimpiai kvótaszerzés kötelező feladat vagy már másik kategóriába kell sorolni?
– Kötelező, de egyre nehezebb feladat. Nem azért, mert mi rosszabbak lennénk az elmúlt évekhez képest, hanem egyre több olyan ország van körülöttünk, amelyben egyre magasabb szinten űzik a vízilabdát. A női pólóban ráadásul a tengerentúli csapatok is nagyon erősek, így egy pillanatnyi megingás is sorsdöntő lehet. Láthattuk ezt a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon is, ahol egy-egy góllal maradtunk le az olimpiai kvótaszerzésekről. A különbséget leginkább az jelenti ahhoz az időszakhoz képest, amikor még én is a vízben voltam, hogy nem volt ennyi esemény, korábban egy hónapot is együtt tudott készülni a válogatott a világversenyek előtt, most pedig jóformán klubmérkőzésekből kell ezekre menni, ami rendkívül nehéz feladat.

– A helyszínen szurkolt a női válogatottnak. Milyen élmények érték Triesztben?
– Közönség nélkül nem olyan felemelő mérkőzéseket nézni, ehhez a hangulathoz nem tudtam még hozzászokni, igaz, nem is szeretnék. Szerencsére a televízió segítségével így is láthatták a csapatot a vízilabdabarátok, de nyilván az lett volna az igazi, ha több száz magyarral együtt szurkolhattunk volna. Majd ilyen is lesz... Megfogadtam egyébként a sorsdöntő meccs előtt, hogy nem izgulom túl, de olyan ideges voltam végig, hogy azt elmondani is nehéz. A lányok azonban nagyon jól játszottak, és a legnehezebb feladatot is megoldották: Olaszországban verték meg az olaszokat.

– Méghozzá rendkívül korrekt bíráskodás mellett. Ez sportdiplomáciai siker vagy egyszerűen kezd kikopni a szokások közül a hazai pálya fújása?
– Nagyon határozottan kijelenthetem, hogy mi minden világversenyen korrekt körülmények között játszhattunk. Sosem voltam híve, hogy a körülményekkel foglalkozzunk, ezt nemzetközi szinten is elfogadjuk és hazai környezetben is megköveteljük, mert nagyon egyszerű a megoldás: több gólt kell lőni az ellenfélnél. Mi biztosan nem megyünk sem a zsűriasztalhoz, sem a játékvezetőkhöz, kizárólag a vízben akarunk dönteni. Úgy gondolom, fontos a megítélésünkben a sportszakmai múltunk, a rendezvényszervezői tapasztalatunk és a sportdiplomáciai tevékenységünk. Molnár Tamás, Kemény Dénes, Madaras Norbert és Salamon Ferenc a nemzetközi színtéren is sokat dolgozik ezért a mindennapokban.

– A szövetség rendezett és még rendez is buboréktornákat. Ennek fényében milyen volt a trieszti torna?
– A rendezvényszervezésben teljesen át kell állítani a gondolkodásunkat, hiszen a normális körülmények között egyszerűen megoldható feladatok is rendkívül bonyolulttá válnak. Az egészségügyi protokoll jelenti a kiindulópontot, a Semmelweis Egyetem segített ennek kidolgozásában, nekünk viszont ezt keményen be kellett tartanunk, hogy elkerüljük a kockázatokat. A tapasztalatok birtokában elmondhatom, hogy a trieszti tornát is magas színvonalon rendezték meg.

– Mekkora segítséget jelenthet ez tapasztalat a válogatottaknak, ha az olimpián is ilyenek lesznek a körülmények – már ha lesz olimpia?
– Lesz olimpia, és ha esetleg buborékban, a válogatottak készen állnak rá. A játékosok megtapasztalták a különböző teszteléseket, az ismétlésüket, a távolságtartást, a várakozást, rutinná vált a különböző szabályok betartása. A profi sportolóknak azonban ez nem több, mint pluszfeladat, amit el kell végezni ahhoz, hogy a vízben tudjanak teljesíteni. Ennek szellemében az össze játékos együttműködő, hiszen mindenkinek ugyanaz az érdeke, mégpedig hogy teljes biztonságban lehessen sportolni.

– A koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban mi a szövetség álláspontja?
– A Magyar Olimpiai Bizottsággal egyetértésben támogatjuk, hogy a válogatott sportolók és a szakmai stáb tagjai minél előbb megkapják az oltást, hiszen rengeteg olyan eseményen vesznek részt, amely kockázatot rejthet magában. Ha a vakcina elősegíti azt, hogy a két szövetségi kapitány által elképzelt csapattal tudjunk elutazni az olimpiára, nem kérdés, azt szeretnénk, hogy sportolóink prioritást élvezzenek.

– Mennyit vehet el az élményből, ha buborékba zárják a sportolókat Tokióban? Akkor ugye szóba sem jöhet a szurkolás a küldöttség többi tagjának, a városnézés, a feltöltődésnek szánt szabad program, és most nem feltétlenül a legendává nemesedett sydneyi kocsmázásra gondolok...
– Aki aktívan részt vesz az olimpián, annak ez nem feltétlenül hiányzik, az említett sydneyi program csak egy kis feltöltődést jelentett, hogy az ember kikapcsolja a gondolatait. Ezen azonban túl lehet lépni, a sportolók magáért az eseményért és céljaik eléréséért utaznak az olimpiára. A zárt kapuk nagyobb nehézséget okozhatnak, saját tapasztalatból tudom, milyen élmény, amikor az ember belép egy tizenötezres arénába, és érzi az energiát. Sajnálnám, ha ez kimaradna Tokióban, mert egy sportolót a szurkolók tudnak igazán a magasba emelni – így csak gondolatban lehetnének együtt. Ám ha így kell lejátszani a vízilabdázók legfontosabb eseményét, akkor sem csillog majd halványabban az érem...

– A kvótaszerzéssel a feladat első felét elvégezték, de a lényeg csak most jön. Mivel tudják segíteni a válogatottak felkészülését a jelenlegi körülmények között?
– A háttérben rengeteg kolléga dolgozik azon, hogy az edzőtáborokon át a felkészülési mérkőzésekig minden lehetőséget megteremtsünk. Az a célunk, hogy a szakmai stáb és a játékosok csak azzal foglalkozzanak, hogy a leggyorsabbak legyenek, a legpontosabban lőjenek, és az adott pillanatban a legjobb döntést hozzák. Minden más a mi feladatunk, de nem nekünk kell előtérben lennünk, hanem a válogatottaknak. Sokan és sokat dolgoznak, hogy megfelelő legyen a felkészülés, és ahogyan Faragó Tamás szokta mondani: ha csak egy olyan ember van mellettünk, aki azt kiabálja, hogy hajrá, magyarok, már az is segítség.

– Mivel lenne elégedett az olimpián?
– Egy magyar vízilabdázónak mindig megvan a cél... Bátran kijelenthetem, mindkét csapatunk éremesélyes, és nagy boldogságot jelentene, ha két éremmel térnénk haza. A mezőny azonban kiegyenlített, nüanszokon múlik a siker, ezzel együtt remélem, hogy mindenkinek valóra válnak az álmai.