Férfi vízi ob I: a Honvéd meglepte az OSC-t

Vágólapra másolva!
2015.12.08. 21:21
A Honvéd kisebb meglepetésre három góllal győzött az OSC otthonában a férfi vízilabda ob I utolsó keddi mérkőzésén.

A Honvéd bizonyította, hogy nem véletlenül állt a forduló előtt azonos pontszámmal a B-csoportban, mint a listavezető OSC. A két csapat ma rangadót játszott egymással, de kevesen számoltak azzal, hogy a Honvéd tulajdonképpen sima győzelmet arat. Erre még akkor sem lehetett számítani, ha tudjuk, hogy az orvosi egyetemistáknál többen is sérültek.

A három találatig jutó Kovács Gergő vezette Honvéd azonban nagyon jól játszott, a mérkőzésen öt akciógólt is szerzett a csapat, ami a modern vízilabdában különösen nagy érték. Főleg két viszonylag hasonló tudású csapat összecsapásán.

KORÁBBAN

A Szeged 3–3-ig tartotta a lépést a Szolnokkal, ezután azonban folyamatosan nőtt a távolság a két csapat között. A nagyszünetben 8–3-ra vezettek a hazaiak, akik a harmadik negyedben hét gólt dobva végleg elrendezték a nyitott kérdéseket.

Milan Alekszics öt góllal vette ki a részét a sikerből.

A keddi bajnoki után szombaton, a BENU Magyar Kupa négyes döntőjében az elődöntőben találkozik egymással a két csapat.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A-CSOPORT
EBP-TATABÁNYA–ZF-EGER 6–17 (2–6, 2–4, 1–4, 1–3)
Tatabánya, 250 néző. V: Marnitz Miklós, Rubos
TATABÁNYA: Zsivojinovics – GARANCSY 1, Práczky 1, Tatár, Regős 2, Francsics 2, Kiss Gy. Csere: Csongár (kapus), Dobay, Máthé, Mocsári, Sebestyén, Salamon A., Kiss Sz. Edző: Zantleitner Tamás
EGER: B. MITROVICS – Erdélyi 2, Csuk 1, Csucskovics 1, Bedő 1, VAPENSZKI 4, Lőrincz 1. Csere: CSOMA (kapus), Biros P., Angyal 2, Hosnyánszky 1, SZIVÓS M. 3, Biros B. 1, Fejes B. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/5
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kiállítva (végleg cserével): Bedő (26. p.), Regős (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Tamás: – Sok helyzetet kihagytunk, majdnem annyit, amennyivel az Eger nyert. Amennyiben a ziccereinket belőjük, elégedett lennék, így nem vagyok az.
Dabrowski Norbert: – Örülök, hogy a hazaiak ilyen harcosan játszottak, igaz, nagyobb iramnak jobban örültem volna.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–SZEGED-DIAPOLO 18–9 (5–3, 3–0, 7–3, 3–3)
Szolnok, 300 néző. V: Vogel G., Csanádi
SZOLNOK: DECKER A. – Varga Dénes 1, SZ. MITROVICS 2, Jansik D., Kis G., Madaras 2, VÁMOS 2. Csere: Younger 1, Varga Dániel 2, M. ALEKSZICS 5, Gocics 2, Mezei, Fülöp 1. Edző: Cseh Sándor
SZEGED: Meixner – MANHERCZ K. 4, Manhercz Á., Sedlmayer 1, Pellei F., Sánta, Chilkó 1. Csere: Kiss Cs. 1, Seman 2, Palotás G., Imnaisvili, Zsigri. Edző: Varga Péter
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 2/2
Kipontozódott: Jansik D. (27. p.), Palotás G. (27. p.)
Kiállítva (végleg cserével): M. Alekszics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Jó iramban és motiváltan játszottunk, de voltak olyan szituációk, amelyekben sokat hibáztunk.
Varga Péter: – Hátul nem voltunk elég határozottak, ezeket a hibákat igyekszünk majd kijavítani a szombati kupameccsig.


B-CSOPORT
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–RACIONET-HONVÉD 7–10
(1–2, 2–4, 2–1, 2–3)
Nyéki uszoda, 300 néző. V: Petik András, Molnár P.
OSC: Bisztritsányi – Salamon F. 1, Bátori 1, Gór Nagy, Decker Á., Drasko Brguljan 1, GRAHAM 2. Csere: Barabás (kapus), Kovács Gábor 1, Hegedüs G., Juhász Zs. 1, Nagy Á. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD: GYÖRGY – Fazekas T., KOVÁCS GERGŐ 3, ILLÉS S. 2, FEJŐS 1, KISS G. 1, Simon A. Csere: Simon R. 1, Borsós 1, STEINMETZ B. 1, Kalanovics, Kiss B., Reibel. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 12/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Simon R. (25. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Kovács Gábor (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Ha van egyáltalán tudásbeli különbség a két csapat között a javunkra, az ezúttal nem mutatkozott meg. A Honvéd még annál is lelkesebben játszott, mint a Magyar Kupában. Jó egyéni teljesítmények voltak náluk, míg mi szarvashibákat követtünk el.
Vad Lajos: – Óriási dolgot vitt véghez a csapat, csupa nagybetűvel írva. A játékosok igazi közösségként működtek, de egyénenként is elégedett voltam mindenkivel.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szolnoki VSC 9 9 134–54 +80 27
2. ZF-Eger 9 8 1 131–61 +70 24
3. Szegedi Diapolo FVC 9 5 4 97–94 +3 15
4. BVSC-Zugló 9 4 2 3 88–89 –1 14
5. Miskolci VLC 9 3 1 5 77–99 –22 10
6. Valdor Szentes 9 2 2 5 75–111 –36 8
7. Kaposvári VK 9 1 1 7 53–95 –42 4
8. EBP Tatabányai VSE 9 1 8 65–117 –52 3
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Racionet Honvéd 9 8 1 85–61 +24 24
2. A-HID OSC 9 7 2 94–56 +38 21
3. FTC-PQS Waterpolo 9 7 2 109–69 +40 21
4. Vasas 9 5 1 3 90–89 +1 16
5. Debreceni VSE 9 5 1 3 74–61 +13 16
6. UVSE Hunguest-H 9 2 7 76–91 –15 6
7. PVSK 9 1 8 72–97 –25 3
8. KSI SE 9 9 46–122 –76 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik