A Szeged a nagyszünet után döntött; remek egri diadal

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 19:22
null
Molnár és a Szeged végül könnyedén nyert (Fotó: Havran Zoltán – archív)
A Szeged hazai medencében 17–8-ra győzött a Nagyvárad ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája D-csoportjának 9. fordulójában. Vincze Balázs együttese a nagyszünetben még csak 7–6-ra vezetett, azonban egy parádés, 5–0-s harmadik negyeddel eldöntötte az összecsapás sorsát.  Az Eger hazai medencében 8–6-ra legyőzte a Szpartak Volgográdot az A-csoport mai mérkőzésén.

SZEGED–NAGYVÁRAD

Nagyváradon már nyert a Szeged a csoportkörben, így hazai pályán a Digi Oradea ellen is kötelező volt a csapat győzelme. Vincze Balázs együttese vezeti is csoportját, így kényelmes helyzetből várhatta a mérkőzést.

A találkozó eleje igazi gálamérkőzésnek tűnt, a játékosok ugyanis csak lőttek és lőttek, védekezés nem nagyon volt egyik oldalon sem. Somogyi Balázs gólja volt az első a mérkőzésen, amit még nyolc másik követett az első negyedben – váltakozó szereposztásban. Így az első szünetben 5–4-re vezetett a Szeged.

A második játékrészben elkezdtek védekezni a játékosok, de a nagyváradi együttes továbbra is remekül tartotta magát. Andrei Cretu távoli bombája után Somogyi és Szívós Márton találatával ugyan 7–5-re meglépett a Szeged, de Popoviciu 7–6-ra zárkóztatta övét a nagyszünet előtt.

Aztán porszem kerülhetett a románok gépezetébe – méghozzá jó sok. A harmadik negyedben ugyanis gólt sem dobott a Nagyvárad, míg a Szeged látványosan játszott, és öt góllal terhelte meg a vendégek kapuját. Nyilván ebben közrejátszott az is, hogy a nagyváradi játékosok elfáradtak, míg a szegedi cserék lendíteni tudtak a csapat játékán. Ez a periódus pedig eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Az utolsó negyedben a pontos végeredmény volt a kérdés. Végül a Vincze-együttes 17–8-ra nyert, és továbbra is magabiztosan őrzi első helyét a csoportban.

EGER–SZPARTAK VOLGOGRÁD

Az Eger hazai medencében 8–6-ra legyőzte a Szpartak Volgográdot az A-csoport mai mérkőzésén.

Az első negyedben mindkét oldalon egy-egy gól született, a második játékrész elején azonban két Salamon Ferenc-találattal 3–1-re meglépett a magyar csapat, ami döntőnek bizonyult. A folytatásban ugyanis hiába küzdött a Volgográd, már nem tudta utolérni az Egert.

Sőt! A negyedik negyedben Salamon újabb találatával már négy góllal, 8–4-re vezetett a magyar együttes, amely a végére egy kicsit kieresztett, s végül 8–6-ra nyert.

A hevesi együttes ezzel pontszámban beérte az orosz együttest.

D-CSOPORT, 9. FORDULÓ
A-Híd SZEGED–CSM DIGI ORADEA (román) 17–8 (5–4, 2–2, 5–0, 5–2)

Hódmezővásárhely, 600 néző. Vezette: Homolka (német), Süngü (török)
SZEGED: Baksa – SOMOGYI 2, Török 1, Kunac 1, MOLNÁR T. 1, SZIVÓS 4, Kiss Cs. 1. Csere: Juhász Zs. 1, Decker Á., KAYES 5, Younger 1, Hegedüs G.
ORADEA: Gogola – Kádár, Matei 1, Ghiban 1, CHIOVEANU 2, Szabó B., Diaconu. Csere: A. CRETU 2, Busila 1, Samuila, Dunca, Popoviciu 1
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 6/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Kádár (26. p.), Török (27. p.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSE

Partizan Beograd (szerb)–Spandau (német) 8–1
Szabadnapos: Galatasaray (török)

BAKSA LÁSZLÓ ÉRTÉKELÉSE

AZ ÁLLÁS
1. SZEGED 7 6 1 70–49 +21 18
2. Partizan (szerb) 7 5 1 1 59–43 +16 16
3. Galatasaray (török) 7 3 1 3 52–53 –1 10
4. Nagyvárad (romániai) 8 2 6 70–85 –15 6
5. Spandau (német) 7 1 6 53–74 –21 3


A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
ZF-EGER–SZPARTAK VOLGOGRÁD (orosz) 8–6 (1–1, 2–1, 3–1, 2–3)
Eger, Bitskey-uszoda, 1500 néző. Vezette: Gomez (olasz), Moliner (spanyol)
EGER: Szécsi – Bundschuh, Bátori 2, Biros 1, MEZEI, Gór-Nagy, Graham. Csere: Varga II Zs. 1, SEMAN 1, SALAMON 3, Kovács Gábor, Gerritse
VOLGA: Fjodorov – Akszjonov, Sztratan 1, Jurcsik 1, LISZUNOV 2, Balasov, Panfili. Csere: Rekecsinszkij 1, Halturin, Finajev, Latipov 1, Agarkov
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 8/1
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (30. p.), Panfili (32. p.)
MESTERMÉRLEG
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: – Érdekes meccs volt. A Volgográdnak gyakorlatilag a mérkőzés felétől nem volt esélye a győzelemre, simán megvertük kettővel, ugyanakkor Egerben még nem hallottam kétgólos győzelem után ilyen csendet... És szeretném megköszönni Mezei Tamásnak a helytállását!
VLAGYIMIR KARABUTOV, a Volgográd edzője: – Jobb volt az Eger, ez egyértelműen látszott, de örülök, hogy a végén tudtunk csökkenteni a hátrányunkon.


A CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Ligamusz Tbiliszi (grúz)–Schuurman (holland) 7–10 (2–1, 1–2, 3–3, 1–4)
Vuliagmeni (görög)–Waspo Hannover (német) 14–4 (4–1, 4–0, 2–0, 4–3)

AZ ÁLLÁS
1. Vuliagmeni (görög) 9 8 1 121–46 +75 24
2. EGER 9 7 2 119–60 +59 21
3. Volgograd (orosz) 9 7 2 99–58 +41 21
4. Schuurman (holland) 9 3 6 58–105 –47 9
5. Hannover (német) 9 1 1 7 41–102 –61 4
6. Tbiliszi (grúz) 9 1 8 54–121 –67 1

B-CSOPORT
Olympiakosz (görög)–Montpellier (francia) 18–6,
Kreuzlingen (svájci)–Crvena zvezda (szerb) 12–24
Szabadnapos: Jug Dubrovnik (horvát)

C-CSOPORT
Barceloneta (spanyol)–Vojvodina Novi Sad (szerb) 7–5
Leonessa Brescia (olasz)–Marseille (francia) 11–9.
Szabadnapos: Szintyez Kazany (orosz)

A CSOPORTÁLLÁSOK
B-CSOPORT
1. Jug Dubrovnik (horvát) 7 7 119–35 84 21
2. Crvena zvezda (szerb) 7 5 2 101–63 38 15
3. Olympiakosz (görög) 7 4 3 72–56 16 12
4. Montpellier (francia) 8 2 6 65–100 –35 6
5. Kreuzlingen (svájci) 7 7 50–153 –103 0
C-CSOPORT
1. Barceloneta (spanyol) 7 6 1 70–47 23 18
2. Szintyez Kazany (orosz) 7 3 1 3 67–63 4 10
3. Brescia (olasz) 7 3 4 67–67 0 9
4. Marseille (francia) 8 3 5 72–84 –12 9
5. Vojvodina (szerb) 7 2 1 4 51–66 –15 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik