Női vízilabda: Magunkat is megleptük a bajnoki döntőbe jutással – Mahieu Geraldine

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 12:23
null
Az UVSE elleni elődöntő második mérkőzésén is igazolta klasszisát Mahieu Geraldine, aki élen járt a kiállítások kiharcolásában (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Hatalmas fizikai csatában búcsúztatta a címvédő UVSE-t a Dunaújváros, amely sorozatban ötödször jutott be a női vízilabda ob I döntőjébe, de kétségkívül az idén volt a legnehezebb dolga.

Lassan elfogynak a jelzők a Dunaújvárosra, amely azután, hogy a női vízilabda Bajnokok Ligájában bejutott a négyes döntőbe, a magyar bajnokság rájátszásában is borította a papírformát. Az újvárosiak sorozatban ötödik fináléjukra készülhetnek, amelybe ebben az idényben vezetett a legrögösebb út, hiszen az elődöntőben az előző hét kiírást megnyerő UVSE-t kellett búcsúztatniuk.

Sikerült!

Mihók Attila együttese az első mérkőzést úgy nyerte meg a Hajós uszodában, hogy a rendes játékidőben egy másodpercig sem vezetett, de többször is felállt vesztett helyzetből, majd a szétlövést jobban bírta idegekkel. Mivel a párharc az egyik fél második sikeréig tartott, az UVSE vasárnap délután győzelmi kényszerben érkezett Dunaújvárosba, ám hiába próbált meg mindent, nem talált fogást a rendkívül szervezett, a szó jó értelmében agresszív újvárosiakon. A harmadik negyed végén még a fővárosiak vezettek, ám a hatgólos Dobi Dorina vezérletével 3–0-s sorozattal fordított a DFVE, amely 10–8-ra győzött, és már a második mérkőzésen lezárta az elődöntőt.

„Magunkat is megleptük a bajnoki döntőbe jutással – hangsúlyozta Mahieu Geraldine, a Dunaújváros magyar válogatott centere, aki élen járt az ember­előnyök kiharcolásában az összesen negyven kiállítást hozó találkozón. – Az UVSE nagyon erős csapat, korosztályos és felnőttválogatott játékosokkal, jó edzővel. Hozzánk hasonlóan a fővárosiaknak is voltak hullámvölgyei az idényben, de a margitszigeti győzelem nekünk adott nagy löketet, leírhatatlanul boldogok voltunk, hogy idegenben megnyertük a szétlövést. Ennek ellenére senki sem gondolt rá, hogy hazai medencében két góllal nyerhetünk, csak azt beszéltük a mérkőzés előtt, hogy játsszunk jól, élvezzük a lehetőséget, és tegyünk meg mindent a sikerért.”

Hogy Mahieu Geraldine az utolsó energiáit is mozgósította, nem kérdés: az újvárosi center a Fabó Éva uszoda teraszán orrában vattával, kellőképpen elfáradva, de széles mosollyal értékelt. A találkozó után Mihók Attila is utalt rá, hogy hatalmas fizikai csata zajlott a vízben, amelyet négy negyeden át bírt erővel a Dunaújváros – természetesen ez sem a véletlen műve.

„Nagy hangsúlyt fektettünk a fizikai felkészülésre, bicikliztünk, kajakoztunk, ennek köszönhető, hogy jó állapotban vagyunk – mondta Mahieu. – Kemény csata volt, a posztomon különösen, centerként sokat kell »bunyóznom« a bekkekkel. Az ellenfél talán idegesebb volt, mert győznie kellett volna, hogy maradjon esélye a döntőbe jutásra, míg mi igyekeztünk felszabadultan pólózni. Szoros, izgalmas mérkőzést játszottunk az UVSE-vel – szerencsére egyre több ilyen van a bajnokságban, ami a válogatott szempontjából is jó.”

Sorozatban hét bajnoki cím után ezúttal a bronzéremért küzdhet tovább az UVSE, ám Benczur Márton együttesét így is dicséret illeti, hiszen Keszthelyi Rita távozása és Ábel-Antal Dóra visszavonulása után saját nevelésű fiatalokkal is letette a névjegyét. Olyannyira, hogy megnyerte az Eurokupát, másodikként zárta a bajnoki alapszakaszt, és nem volt messze attól, hogy ismét bajnoki döntőt játszhasson. Ahogy Rybanska Natasa fogalmazott a dunaújvárosi vereség után „nem akkor kell jó csapatnak lenni, amikor győzünk, hanem akkor, amikor kikapunk” – szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy a csalódottságot hamar felváltja a küzdőszellem.

A helyosztók párosításai szerda este derülnek ki, az elődöntő másik párharca ugyanis 1–1-re áll, így a népligeti harmadik mérkőzés dönt az FTC és az Eger között.
Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
2025.10.02. 11:16

Női vízilabda BL-selejtező: négygólos hátrányból fordított, főtáblás az Eger

Vízilabda
2025.09.28. 10:51

Női vízilabda BL-selejtező: egy furcsa kizárás után szétlövésben nyert az Eger

Vízilabda
2025.09.27. 13:39

Női vízi BL: sima sikerrel rajtolt az Újváros

Vízilabda
2025.09.26. 18:55

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37

Keszthelyi Rita bekerült a World Aquatics sportolói bizottságába

Vízilabda
2025.08.14. 19:33

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22
Ezek is érdekelhetik