Férfi vízi Ek: elkészült a csoportbeosztás, a Szolnok otthon játszik

Vágólapra másolva!
2020.11.17. 14:00
null
Nagy Viktorék új célja az Ek-győzelem (Fotó: Nemzeti Sport)
Az Európai Úszószövetség (LEN) elkészítette a férfi vízilabda Eurokupa csoportbeosztását. A sorozatban négy magyar csapat szerepel – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A mezőnyt a múlt hétvégi Bajnokok Ligája-selejtezőtornákon szereplő, de főtáblára nem jutó 14 csapat, illetve a legutóbbi befejezett – azaz a 2018–2019-es – idény alapján indulásra jogosult együttesek alkotják – írja az MTI.

December 4. és 6. között nyolc négyes csoportban zajlanak majd a küzdelmek.

A BL-ből búcsúzó Szolnoki Dózsa házigazdaként a spanyol Terrassa, a görög Szmirnisz és a francia Strasbourg együttesével találkozik. Az OSC – amelynek szintén nem sikerült a főtáblára kerülnie a legrangosabb európai kupában – a szlovéniai Kranjban a vendéglátók mellett a szerb Crvena zvezdával és a francia Noisyval mérkőzik – tette hozzá a távirati iroda.

A BVSC-Zugló Barcelonában játszik a katalánok mellett a francia Tourcoing és a görög Panioniosz csapatával, míg az A-Híd VasasPlaket helyére beugró Eger Horvátországban a Mladost Zagrebbel, a montenegrói Primorac Kotorral és az olasz Trieszttel csap össze.

Mindegyik csoportból az első két helyezett jut a nyolcaddöntőbe – közölte az MTI.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
15 órája

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
2025.10.03. 22:30

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Férfi vízi MK: szétlövés után döntős a Honvéd, és az FTC-vel találkozik

Vízilabda
2025.09.27. 19:54

Női kézilabda: megkezdődött a jegyértékesítés a törökök elleni Eurokupa-mérkőzésre

Kézilabda
2025.09.26. 10:31

Folytatódott a zuglói mélyrepülés, az eddig nyeretlen Misleny is győzni tudott a fővárosban

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 20:51

Nagy Péter: A sportoló gyerek mindig a megoldásra törekszik

Utánpótlássport
2025.09.19. 17:31

Simán nyert idegenben a Szekszárd a női kosárlabda Európa-kupa selejtezőjében

Kosárlabda
2025.09.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik