Vízilabda: új logó a 9 olimpiai csillaggal - két év múlva 11 lesz?

Vágólapra másolva!
2014.11.05. 14:32
null
Új logó, új arculat, finom torta (Fotó: mvlsz.hu)
Bemutatta arculatának új elemeit a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ), a szerdai sajtóreggelin a két szövetségi kapitány és Kemény Dénes elnök is beszélt aktualitásokról.

Kemény Dénes elmondta, a korábbi logó nagyon hasonlított más szövetségekéhez. A szövetség a saját nevének rövidítését akarta erőltetni, ezért szerepel csak az MVLSZ mozaikszó. Emellett a logó alsó részében ott van a piros-fehér-zöld sáv zöld színében az angol felirat is. A szövetség elnöke azt is elmondta, a bal oldali csóva is szándékos volt, nem különben a kilenc olimpiai aranyérmet jelképező csillagok.

„Remélem, hogy két év múlva kettővel több csillagot kell odavésniük a grafikusoknak” – tette hozzá mosolyogva Kemény Dénes.

Merész András, a női válogatott kapitánya közölte, Märcz Tamást azért kérte fel a másodedzői posztra, mert szeretné, ha a személye és karizmája még nagyobb teljesítményre sarkallja őt és a játékosokat is.

„Minden, ami a válogatottban történik, riói szemmel történik” – mondta, s elárulta, hogy Kovács Krisztina és Gyömbér Noémi személyében két pszichológus segíti a csapat munkáját. Ők áprilisig egyénileg foglalkoznak a játékosokkal, majd amikor már világossá válik, ki lesz a 18 játékos, aki a végső vb-felkészülést elkezdi, csoportossá válnak a megbeszélések. A válogatott tavaly 12 napot edzett együtt, ebben az évadban pedig hét hetet fog.

Merész András hozzátette, egyik játékost sem dísznek hívta meg a 28-as keretbe, ugyanakkor senkinek sincs bérelt helye a világliga selejtezőiben. Az első meccset az oroszországi Zlatousztban játssza az együttes, az első magyarországi selejtezőre Szentesen kerül sor.

A férfiakat irányító Benedek Tibor először arra a kérdésre válaszolt, mit vár a világliga selejtezőitől a kisebb pálya apropóján:

„Látványosabbak lesznek a mérkőzések, már a Szőnyi úti gálameccs is bemutatta, hogy fel fog gyorsulni a játék. Valószínűleg a legerősebb csapatok alkalmazkodnak a leghamarabb, az erőviszonyok nem nagyon változnak meg. Ami a lefordulásokat illeti: inkább a gyors ritmusváltás és a taktika dönti el, ki tud ezzel hatékonyabban élni, nem pedig az úszástudás.”

A válogatott a novemberi, szlovákok elleni debreceni világliga-selejtező után decemberben Miskolcon játszik a románok ellen, míg a görögök elleni, minden bizonnyal sorsdöntő selejtezőt áprilisban az új győri uszodában rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik