Férfi vízi ob I: Gerendásnak elég volt a gyalázásból - „Méltatlan!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.13. 19:02
Gerendás György, a ZF Eger férfi vízilabdacsapatának edzője a Vasas elleni 8–8-as bajnoki rangadó végén magából kikelve reklamált a zsűriasztalnál – és nem tehette azt sem zsebre, amit a lelátón szintén felpörgő Vasas-fanatikusoktól kapott. A feleket úgy kellett lefogni a szópárbaj végén... A konfliktus nem új keletű, a feldúlt Gerendás szerint eljött az idő arra, hogy a drukkereket a Komjádi Uszodában is plexi válassza el az edzőktől.

„Más uszodákban plexi választja el a szurkolókat az edzőktől. Az lenne a kérdésem nagy tisztelettel, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni?! Miért van az, hogy az ország összes uszodájában a rangadókon normálisak a körülmények, Egerben is – megtiszteljük ezzel az ellenfelet – itt pedig a Komjádiban a szövetség, nem tudok mást mondani, belesz.rik abba, hogy az ott levő edző és a játékosok mit kapnak. Ezt én olyan szinten érzem felháborítónak és nyugodtan mondhatom, aljasnak, hogy az nem igaz. Annak idején felajánlottam a szövetségnek, hogy megveszem a plexit, csak rakják fel, le lehetne aztán venni. Sajnálom, hogy ebben az uszodában ilyen méltatlanok a körülmények” – mondta a feldúlt Gerendás György a DigiSportnak a mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
1 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.01. 20:20

A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

Vízilabda
2025.09.21. 14:35

Férfi vízilabda BL: meccs nélkül is főtáblás a Vasas

Vízilabda
2025.09.20. 16:29

Férfi vízilabda ob I: harmincgólos meccsen nyert a BVSC

Vízilabda
2025.09.19. 20:52

Férfi vízilabda BL: győzött, közel a főtáblához a Vasas

Vízilabda
2025.09.19. 20:28

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2025.09.13. 19:07

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
2025.09.11. 06:55
Ezek is érdekelhetik