Vizes-vb: „Fantasztikus meccs, döbbenetes játékvezetés”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 22:40
Horkai György, olimpiai bajnok vízilabdázó, korábbi szövetségi kapitány a Magyarország–Horvátország világbajnoki elődöntőt követően elmondta, fantasztikusan játszott a magyar válogatott, és az utóbbi években bírói csalást ugyan nem nagyon látott, de elkeserítette a mai játékvezetés.

„Megemelem a kalapom Tibor és a csapat előtt. Fantasztikus mérkőzés volt. Leszoktam arról, hogy a bírókkal foglalkozzam, és azt mondom, hogy az elmúlt 10-15 évben világversenyen nagy bírói csalást nem láttam. De az, hogy egy ilyen mérkőzésen ilyen döbbenetes, majdnem csúnya szót mondtam, játékvezetés legyen... Ez annyira elkeserít. Egyszerűen nem volt mire ítélni, a horvátok vergődtek centerben és a mezőnyben is, nem tudtak játszani, mert remekül védekeztünk. De minden ilyen vergődésükre kiállítást adtak" – mondta a mérkőzést közvetítő M1 kamerái előtt az utánpótlás szövetségi kapitány Horkai.

„A csapat fantasztikusan védekezett, Nagy Viktorral az élen. Nagyon örülök, hogy az a munka, amit a Benedek Tibi ebbe beletett, és az a fanatizmus, ahogy végigcsinálta, és ezt elhitték a fiúk is, meghozta a gyümölcsét."

Mint ismert, a magyar válogatott 11–10-re legyőzte Horvátországot a vb elődöntőjében, így bejutott a szombaton 22.15-kor kezdődő fináléba.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
20 órája

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Úszás
2025.07.04. 15:19

Keszthelyi Rita még kártyázásban sem veszít szívesen

Vízilabda
2025.07.03. 11:18

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
2025.06.18. 10:14

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
2025.06.16. 16:18

Vizes vb: tizenkét éves szupertehetség is a kínai úszócsapatban

Úszás
2025.05.22. 10:57
Ezek is érdekelhetik