Vízilabda: Varga Dániel még nem mondott le a vb-ről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 13:15
Műtétje után egy héttel már egyeztetett a szövetségi kapitánnyal, de a végső döntés a vb-részvételéről jövő héten várható: Varga Dániel pólós megérti Benedek Tibort, hogy nem akar sokáig dilemmázni a sérülésről a válogatott érdekében. A csapatkapitány a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, a maga részéről lezárta a polemizálást a témában; hétfőtől úszógipszet kap és azt is jelezte: régóta várta a Benedek-féle fegyelmezettséget. Élvezi az új stílust, ami a védekezésen alapul, s amelynek nincs alternatívája a világ mai pólótrendjei mellett.

„Szerdán leültünk beszélni, de nem a végső döntést meghozni, mert azt gondolom – talán Tibi is azt gondolja –, hogy az még korai lett volna. Sok sikert kívántam a görög tornához, és abban maradtam vele, hogy hétfő-kedden folytatjuk, talán akkor már okosabbak leszünk a sérülésem kilátásait illetően. Itt több döntéshozó van, s én vagyok a legkisebb: van orvosi szakvélemény és van Tibor szakmai-edzői döntése. Amit én tehetek: tiszta erőből gyógyulok, napi nyolc óra terápiával, hogy csodával határos módon három-négy hét alatt rendbe jöhessek és utazhassak a csapattal a világbajnokságra” – vázolta a helyzetet a Benedek-gárda ujjsérülést szenvedett csapatkapitánya.

„Abszolút megértem Benedek Tibort, hogy nem akarja az egész nyárra elnyújtani a csapattagságom kérdését. Olyannyira empatikus vagyok a többiekkel szemben, hogy máshol többet már nem is szeretnék erről a kérdésről beszélni: a sérülés egyelőre az én problémám, a vb-felkészülés most nem rólam szól” – kommentálta Varga Dániel a szövetségi kapitány korábbi, Reggeli Startban tett kijelentéseit, melyek szerint Benedek Tibor nem akar ezzel a nehéz témával folyamatosan foglalkozni, mert elviszi az együttes erejét és figyelmét, ezért gyors döntést hoz az olimpiai bajnok pólós vb-sorsáról.

„Hétfőn úszógipszet kaphatok, hogy edzésben maradhassak a vb-szereplés reményében, de egyelőre csak a sportágam legunalmasabb és legundorítóbb részeivel foglalkozhatok: az úszással és a kondizással, azonban ennek is örülök. Nem lesz gondom az összeszorított foggal, nincs bajom a fájdalommal, viszont nyolcvanszázalékos állapotban nem lenne értelme Barcelonába mennem” – tette hozzá a Rijekában légióskodó pólós.

Varga Dániel szót ejtett a magyar válogatott új irányairól is: „Nagyon értékesnek találom a világliga-ezüstöt, még ha a döntőben a szerbek egyértelműen erősebbek is voltak nálunk. Egyelőre a tétmeccseken is új taktikai felállásokat próbáltunk ki, a jó játékra még nincs garancia. Nagyon régóta várom ezt a fajta fegyelmezettséget, nagyon élvezzük az új pólóstílust. Muszáj is, hogy feküdjön nekünk az új módszer, mert ez ma a modern vízilabda, ezt látom én is külföldön. El kell felejteni azt, hogy túl kell lőni a kapott gólokat: ma inkább hat-hét gólon kell tartani az ellenfelet, ez a védekezés a kiindulási alap. Magyaros vagy nem magyaros: meg kell erőszakolni magunkat, beállni a sorba, mert ez a jelen, csak virtusból nem fog menni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik