Vízilabda: Fehérváron debütál a megújult férfi válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.25. 17:40
Címkék
Székesfehérváron mutatkozik be a megújult férfi vízilabda-válogatott, amely november 3-án a Csitáry G. Emil uszodában Olaszország ellen játszik világliga-mérkőzést.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a jól sikerült januári Volvo-kupa után ismét hasonlóan színvonalas és teltházas találkozóra van kilátás. Reményét fejezte ki, hogy az összecsapás újabb lökést ad a fehérvári vízilabda-utánpótlásának, amely évek óta igyekszik a tehetséges fiataloknak lehetőséget biztosítani.

Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az újjáalakult férfiválogatott első mérkőzését játssza hazai környezetben. Szerinte jó esély kínálkozik arra, hogy Magyarország visszavágjon az olaszoknak a londoni olimpia negyeddöntőjében elszenvedett vereségért.

Kiemelte, nem csak a felnőttek kapnak bemutatkozási lehetőséget jövő szombaton. A felvezető mérkőzést ugyanis a magyar és az olasz juniorválogatottak játsszák. Szeretnének hagyományt teremteni, s rendszeressé tenni, hogy a hazai válogatott találkozók előtt az utánpótláscsapatok is megmérkőznek.

Varga Zsolt, a magyar juniorválogatott edzője kijelentette: szokniuk kell a fiatal játékosoknak a nagyobb létszámú közönség előtti játékot és az ezzel járó pszichés nyomást. Erre kiváló alkalom nyílik Székesfehérváron, amely fontos állomása a decemberi világbajnokságra való felkészülésnek.

Kemény Dénes szövetségi kapitány – Benedek Tiborral és Mátéfalvy Csabával egyeztetve - nyilvánosságra hozta az idei két Világliga-találkozóra meghívottak névsorát. A válogatott keretében helyet kapott Baksa László, Nagy Viktor, Decker Attila (kapusok), Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes és Vámos Márton.

Magyarország először október 31-én, szerdán Nagyváradon Romániával mérkőzik.

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
1 perce

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
16 perce

Marlen Reusser a vb után az Eb időfutamát is megnyerte

Kerékpár
29 perce

A Bajnokok Ligája-döntőre érkezik az új magyar és angol nyelvű Puskás-életrajz

Minden más foci
33 perce

Vay Ádám távozott a HK Poprad jégkorongcsapatától

Jégkorong
50 perce

A Szeged svéd klasszisa szerint a kézilabda olyan, mint a sakk

Kézilabda
50 perce

Paraatlétikai vb: Ekler Luca világcsúccsal aranyérmes távolugrásban

Atlétika
1 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik