Majdnem rémálom: mindössze egy góllal nyert a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2008.06.25. 19:28
A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen 7–6-ra nyert az amerikai csapat elen. A találkozó az olimpiai felkészülés jegyében zajlott, a még nem biztos utazók közül Hosnyánszky Norbert két góllal bizonyított Kemény Dénes kapitánynak.
Hosnyánszky volt a legjobb
Fotó: MTI/Földi Imre
Hosnyánszky volt a legjobb
Hosnyánszky volt a legjobb
Fotó: MTI/Földi Imre
Hosnyánszky volt a legjobb

A csapatnak semmi tét, míg a játékosoknak külön-külön talán az utolsó bizonyítási lehetőség Kemény Dénes irányába. Ez jellemezte az olimpiai felkészülés jegyében megrendezett magyar-amerikai derbit Leányfalun.

A regnáló olimpiai bajnok, a magyar vízilabda-válogatott döntött úgy, hogy itt mérkőzik meg a sok mindenben (történetesen pólóban nem) világhatalom Egyesült Államokkal. A mérkőzés pedig – az eredményt tekintve – a vártnál nagyobb harcot hozott.

Kemény Dénes csapata végül 7–6-re nyert. A meccsen elsősorban Hosnyánszky Norbert bizonyított.

A mérkőzés jól indult: Biros Péter ziccerben nem hibázott – máris vezetett a magyar válogatott. A magyar klasszis nem sokkal később sajnos megúszásból hibázott, így nem tudta visszavenni a vezetést Hutton előnyös gólja után a magyar válogatott.

Ami nem ment Birosnak, ment Hosnyánszky Norbertnek. Fórból szerzett találatával jelezte: helyet követel magának az olimpiai csapatban.

Benedek Tibor értékesített ötméterese után 3–1-gyel várták a csapatok a második negyedet, amelyben Varga Dániel gólját követően már hárommal vezetett Kemény Dénes együttese. Ezután azonban némi meglepetésre elfogyott a tudomány.

A továbbra is a legnagyobb névnek számító (természetesen csak vendégoldalon) Tony Azevedo alakította ki a nagyszünetre a 4–2-es állást. Aztán jött a rémálom. A harmadik felvonásban két amerikai gól, míg mindössze egy magyar.

Persze az amerikaiak nem voltak olyan félelmetesek, mint Freddy Krueger, de azért nem esett jól a magyar pólószimpatizánsoknak, hogy az utolsó negyedben 5–5-ös állásnál (mert Biley is betalált) az amerikaiak „adogattak”. Az emberelőnyt aztán elhibázták, ekkor jöttek a mi nagy öregeink.

Előbb Kiss Gergely, majd Benedek volt eredményes, és máris két góllal mentünk (7–5). Az amerikai játékvezető azonban kissé besegített a vendégeknek, akik 7–6-nál az egyenlítés érdekében támadhattak...

...sikertelenül.

BARÁSÁGOS MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 7–6 (3–1, 1–1, 1–2, 2–2)
Leányfalu, 1100 néző. V: Kiszeli, Chaney (amerikai)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Biros 1, Kásás, Molnár, Gór-Nagy, BENEDEK 2, Kiss G. 1. Cs: Szécsi (kapus), Hosnyánszky 2, Kis G., VARGA DÁNIEL 1, Varga Dénes, Varga II Zs., Madaras, Szivós. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Moses – Wright 1, Beaubien, Smith, AZEVEDO 3, Powers, Bailey 1. Cs: HUTTEN 1, Hudnut, Varellas, Merlo, Krumpholz, Bruuks, Mann. Szövetségi kapitány: Terry Schröder
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 11/1
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – A védekezéssel elégedett voltam, a támadójátékunk viszont gyenge volt. Főleg, ha megnézzük, hogy az első negyedben megugrottunk, és az akkor szerzett előnyünkből sikerült egy gólt megőriznünk.
Terry Schröder: – Nem játszottunk jól, főleg azért, mert a kezdetén elaludtunk. A világ egyik legjobb csapata ellen nehéz futni az eredmény után. Ha a játékkal nem is, az eredménnyel elégedett vagyok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik