| Domino-Honvéd – Szeged-Beton | 13-10 (3-2, 4-2, 2-2, 4-4) |
Győzelmet aratott az alapszakasz-győztes Domino Honvéd hazai medencében a Szeged Beton VE ellen a férfi vízilabda OB I bronzcsatájának első mérkőzésén. A párharc az egyik fél két győzelméig tart, lépéselőnyben tehát a Domino.


Ami az előzményeket illeti: a döntőbe jutásért a Szeged mindhárom mérkőzését elvesztette az Egerrel ellenében, míg a Honvéd ötmeccses, nagy csatában bukott el a Vasassal szemben.
Ez edzőváltáshoz vezetett a Honvédnál, ahol a korábbi sikerkovácsot, Kovács Istvánt Tóth Imre váltotta a kispadon.
Az alapszakaszban a fővárosiak otthon, és idegenben is győzni tudtak a Szeged (12-7, 11-9) ellen és a Honvéd meg is nyerte az alapszakaszt, így nagy csalódás volt a számukra, hogy a döntőbe nem sikerült bejutniuk.
A Szeged ellen kell tehát vigasztalódnia a Honvédnak, és ennek jegyében bele is kezdtek Kiss Gergőék. Már az első negyedben ellépetek a hazaiak és állandósítani tudták 3-4 gólos vezetésüket. (6-2, 7-4)
Nagy szerepe volt a Honvéd magabiztos vezetésében az emberelőnyök kihasználásának: az első három periódusban hat előnyéből hat gólt lőtt a Tóth Imre irányította Domino.
9-6-os Honvéd-vezetéssel kezdődött a záró játékrész, amely gólokban gazdagra (4-4) és izgalmasra sikerült, mivel a Szeged 9-9-nél egyenlített. Végül azonban a hazaiak megint elhúztak, és hozták a mérkőzést.
A Honvéd 13-10-re győzött és előnyből várhatja az egyik fél második győzelméig tartó párharc második összecsapását, amelyre jövő csütörtökön kerül majd sor.
ING Férfi OB I, A HARMADIK HELYÉRT
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: kétméteres román bekket igazolt a Szeged
Vízilabda
2009.06.21. 02:03

Varga Tamás volt az aranykezű: ötöse kupát ért a Szegednek!
Vízilabda
2009.04.22. 20:18

Vízilabda: döntőre hajt a Szeged Beton a LEN-kupában
Vízilabda
2009.03.18. 00:21
Ezek is érdekelhetik