Vízilabda: döntőre hajt a Szeged Beton a LEN-kupában

Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:21
Bizakodva készül szombaton az orosz Szintyez Kazany elleni LEN-kupa-negyeddöntő visszavágójára a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata.
„A Vasas és a Szentes ellen kimondottan jól játszottunk, pedig Varga Tamás és Baksa László sem szerepelt sérülés miatt – mondta az együttes keddi sajtótájékoztatóján Kásás Zoltán vezetőedző. – Mindketten edzenek már, de kérdéses a játékuk, csak reménykedni tudok benne, hogy számíthatok rájuk. A Kazany semmit sem bíz a véletlenre, már Belgrádban vannak, előbb a Partizannal, majd a Vojvodinával kétkapuznak. Mi is jó passzban vagyunk, a héten is keményen tréningezünk.” A magyar csapat az első meccsen, múlt szombaton bravúros 10–10-es döntetlent ért el a két évvel ezelőtti LEN Kupa-győztes ellen, így bizakodva várja a visszavágót. „Ha kell, összedrótozom magam. Ez olyan meccs, amelyen kötelező játszanom. A bal lábam húzódott meg, szerencsére a kezeléseknek köszönhetően egyre jobb állapotban van, a héten már teljes intenzitással tréningezhetek” – nyilatkozta a csapatkapitány, a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás. A Tisza partján nagy a várakozás, valószínűleg megdől az eddigi nézőrekord – 900 néző – az újszegedi sportuszodában. A csapat 1996-ban jutott be utoljára nemzetközi kupában (LEN) a döntőbe, akkor a Molnár, Fodor, Steimetz B., Kiss Cs. fémjelezte gárda második lett.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: kínlódás után szegedi góleső a harmadik negyedben

Vízilabda
2011.11.21. 19:34

Férfi vízilabda ob I: a Szeged egy híján húsz gólt lőtt az OSC-nek

Vízilabda
2010.11.26. 21:51

Férfi vízilabda Euroliga: a Szeged második mérkőzését is megnyerte

Vízilabda
2010.10.09. 22:25

Férfi vízilabda: kétméteres román bekket igazolt a Szeged

Vízilabda
2009.06.21. 02:03

Varga Tamás volt az aranykezű: ötöse kupát ért a Szegednek!

Vízilabda
2009.04.22. 20:18

Domino-győzelem a pólósok bronzcsatájának első mérkőzésén

Vízilabda
2008.04.19. 19:50
Ezek is érdekelhetik