Női vízilabda BEK: továbbra is százszázalékos a Domino Honvéd

Vágólapra másolva!
2009.02.01. 02:10
A magyar bajnok Domino Honvéd a holland Het Ravijn Nijverdal csapatát idegenben győzte le négy góllal, ezzel a gárda továbbra is százszázalékos a legrangosabb európai kupasorozatban. A szombat esti győzelméve a Honvéd jelentős lépést tett a négy közé jutásért, a visszavágót egy hét múlva a Kőér utcában rendezik.
A holland (az olimpiai bajnok nemzetről van szó) Nijverdal otthonában szállt vízbe a magyar bajnok Domino. A két pekingi aranyérmessel felálló holland gárda helyzetét könnyítette volna meg, hogy a Honvéd védője, Takács Orsolya már az első negyed közepén két személyi hibával játszott, ám Györe Lajos együttes egyenlő létszámban és emberhátrányban is kiválóan védekezett, miközben elől a hazaiaknál jóval hatékonyabban tették a dolgukat, és Györe Anett vezérletével négygólos győzelmet arattak.

NŐI VÍZILABDA BEK

NEGYEDDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS
RAVIJN NIJVERDAL (holland)–DOMINO-HONVÉD 7–11–(2–4, 1–2, 2–3, 2–2)
Nijverdal. V: Klaus (német), Kratochvil (szlovák)
A Honvéd gólszerzői: Györe 4, Zantleitner, Kisteleki O. 2-2, A. Pardo, Tóth I., Keszthelyi.
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/7
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Györe Lajos: – A küzdelmes mérkőzésen nagyon

NŐI VÍZILABDA BEK

NEGYEDDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS
RAVIJN NIJVERDAL (holland)–DOMINO-HONVÉD 7–11–(2–4, 1–2, 2–3, 2–2)
Nijverdal. V: Klaus (német), Kratochvil (szlovák)
A Honvéd gólszerzői: Györe 4, Zantleitner, Kisteleki O. 2-2, A. Pardo, Tóth I., Keszthelyi.
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/7
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Györe Lajos: – A küzdelmes mérkőzésen nagyon
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BEK: a Honvéd bejutott a négyes döntőbe

Vízilabda
2009.03.08. 00:24

Drámai csata: az utolsó pillanatban bukott el a Domino-Honvéd

Vízilabda
2009.02.08. 19:24

Vízilabda: nem tudott elutazni a Honvéd a LEN Kupa-negyeddöntőre

Vízilabda
2009.01.16. 01:29

Vízilabda Euroliga: kiütötte az angolokat a Honvéd

Vízilabda
2008.10.04. 00:03

Női vízilabda ob I: elsőként a Honvéd jutott döntőbe

Vízilabda
2008.05.04. 00:43

A Vasas és a Honvéd sztárjait Montenegróba, a Kotorhoz csábítják

Vízilabda
2008.04.27. 10:59

Július elsejétől Vad Lajos a Domino-Honvéd vezetőedzője

Vízilabda
2008.04.24. 22:10

Domino-győzelem a pólósok bronzcsatájának első mérkőzésén

Vízilabda
2008.04.19. 19:50
Ezek is érdekelhetik