Szerdán eldől, hogy ki lesz az Eger ellenfele a bajnoki döntőben

Vágólapra másolva!
2008.04.16. 14:52
Szerdán este eldől, hogy melyik csapat lesz az Eger ellenfele az idei bajnoki döntőben. A tavalyi finálé két részvevőjének csatája 2:2-ről indult, hiszen egy-egy győzelmet hoztak magukkal az alapszakaszból. Azóta felváltva nyertek, így most a mindent eldöntő ütközet előtt 6:6 az állás.
Varga Dániel (fehér sapkában) és Vindisch Ferenc, illetve a Vasas és a Honvéd utoljára csap össze egymással ebben a bajnoki szezonban
Fotó: Farkas József (archív)
Varga Dániel (fehér sapkában) és Vindisch Ferenc, illetve a Vasas és a Honvéd utoljára csap össze egymással ebben a bajnoki szezonban
Varga Dániel (fehér sapkában) és Vindisch Ferenc, illetve a Vasas és a Honvéd utoljára csap össze egymással ebben a bajnoki szezonban
Fotó: Farkas József (archív)
Varga Dániel (fehér sapkában) és Vindisch Ferenc, illetve a Vasas és a Honvéd utoljára csap össze egymással ebben a bajnoki szezonban

A Honvéd és a Vasas „szeret” végletekig kiélezett meccseket játszani egymással. A bajnoki döntő negyedik meccsén hosszabbításban győzött a Vasas, de az elmúlt években is számos szoros mérkőzést játszott már a két csapat.

Az biztos, hogy a 2007–2008-as szezonban, a Kőér utcában szerda este 20 órakor kezdődő találkozó lesz az utolsó összecsapásuk.

A nyolc pontig tartó párharc állása négy meccs után 6–6, így a nyertes együttes bejut a bajnoki döntőbe, ahol az Eger lesz az ellenfele.

De, hogy a két csapat közül melyik az esélyesebb, azt nem lehet megmondani. Aki látta két együttes legutóbbi találkozóját az jól tudja, hogy minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Szombaton hosszabbítás után, 11–10-re nyert a Vasas, úgy, hogy szinte percenként potyogtak a gólok, és kétszer ugyanaz az együttes ritkán talált be.

A Nemzeti Sport által megkérdezett szakértő, Faragó Tamás szerint ezt a csatát nem a játéktudás, hanem a stabilabb idegállapot fogja eldönteni.

„A Vasas ebből a szempontból előnyben lehet, hiszen a Kotor elleni Euroliga-csata ugyanolyan túlfűtött volt, mint amilyen ez lehet, tehát a piros-kékeknek van tapasztalatuk a közelmúltból” – mondta Faragó.

Faragó azt is hozzátette, hogy a Vasas annál jobb teljesítményre képes, minél nagyobb a játékosokon a teher. Március végén néhány nap alatt a Kotort és a Honvédot is idegenben verték meg, majd miután egy kicsit pihenhettek, hazai pályán mindkét csapattól kikaptak.

Ennek ellenére persze a Honvédot sem lehet leírni, mert Kovács István együttese is rendkívül jól bírja a feszültséget. A szombati mérkőzésen például a rendes játékidő utolsó percének elején még két góllal vezetett a Vasas, majd innen egyenlített a Domino.

Szóval jósolni nem érdemes, szerda este minden kiderül!

AZ ELŐDÖNTŐ EDDIGI MECCSEI

A párharc állása: 6–6
Domino-Vasas 11–7
Vasas–Domino 8–14
Domino–Vasas 9–15
Vasas–Domino 11–10 – h. u.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik