Nem bírtunk a spanyolokkal, de ők sem velünk

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.09.03. 18:12
Címkék
A Belgrádban zajló női vízilabda Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában nem bírt egymással a négyes két legerősebb csapata, a magyar és a spanyol. A 8-8-as végeredmény a mieink csoportelsőségét sejteti, míg a spanyoloknak marad a középdöntőbeli pluszmérkőzés.
Az elnyűhetetlen Stieber Mercédesz ezúttal sem okozott csalódást: együttesünk vezéregyénisége volt
Szabó Miklós
Az elnyűhetetlen Stieber Mercédesz ezúttal sem okozott csalódást: együttesünk vezéregyénisége volt
Az elnyűhetetlen Stieber Mercédesz ezúttal sem okozott csalódást: együttesünk vezéregyénisége volt
Szabó Miklós
Az elnyűhetetlen Stieber Mercédesz ezúttal sem okozott csalódást: együttesünk vezéregyénisége volt

BELGRÁD, NŐI EB, MÁSODIK FORDULÓ:
A-CSOPORT: Magyarország Spanyolország 8-8 (4-2, 2-3, 0-1, 2-2)
B-CSOPORT: Oroszország Olaszország 12-14 (3-6, 3-3, 2-3, 4-2)

Spanyol akcióval indulhatott a mérkőzés, amelyen egy-egy kihagyott támadást követően ellenfelünk szerezte meg a vezetést, méghozzá emberelőnyből. Nem sokáig örülhettek azonban vezetésüknek a spanyolok, mert a kontratámadásból, szintén előnyből Zantleitner Krisztina eredményesen fordult be centerként egy bejátszással.

A spanyolok gólzsákja, Pareja távolról még megszerezte ugyan nekik a vezetést, ám a lelkes magyar együttes Stieber Mercédesz szélről szerzett két, valamint Pelle Anikó egy góljával visszavette az előnyt és az első felvonást kétgólos előnnyel zárta.

A második negyed elején gyorsan kiegyenlítettek a spanyolok, sőt Pareja sokadik gyönyörű távoli lövésével már a vezetést is átvették.

Blokk a magyar csapatban, sajnos nem a védekezésben… Hogy a szünetben mégis nálunk legyen a minimális előny, arról Valkay Ágnes és Tomaskovics Eszter gondoskodott.

A harmadik felvonásban élesedett a küzdelem, a védekezésre sokkal jobban odafigyeltek a játékosok. Még az addiginál is keményebben, szorosabban védekeztek, több helyen forrt a víz a medencében, ment a bruszt. Ebben a fizikai erőre épülő játékban a spanyolok 1-0-ra nyertek, amely után egyenlő állással várták a csapatok az utolsó játékrészt.

Ellenfelünk a negyed elején megint vezetést szerzett, ám Tomaskovics távoli lövésébe nekünk szerencsés módon ért bele egy blokkolni készülő spanyol kéz, így a labda a spanyol kapust becsapva a hálóban kötött ki.

Kellett már ez a gól nagyon, amely megtörte végre a hosszú magyar gólcsendet. Az egyenlő állástól belelkesedve Zantleitner húzott be centerből egy emberelőnyt, de sok volt még hátra a mérkőzésből, sajnos nem tudtuk megtartani az előnyt, Gil ugyanis szintén fórból egyenlített.

A hajrában mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, feljegyezni valót mégis a két kapitány szolgáltatott: a spanyol szakvezetőnőt a lelátóra küldték, míg Szilágyi Pétert sárga lappal figyelmeztették a játékvezetők. Utóbbi a nyolcadik spanyol gólnál sapkáját a földhöz vágta, de az igazsághoz tartozik, hogy a magyar szakembert korábban már szóban figyelmeztetni kellett, mert túl hevesen gesztikulált a medence szélén. Spanyol kollégája viszont azért bűnhődött, mert rendre túllépte a számára kijelölt helyet, ezért az utolsó másodperceket a lelátón kellett töltenie.

Igazságos eredmény született a csoport rangadóján, amelynek a csoportelsőség és egy plusz pihenőnap volt a tétje. Az első helyezett automatikusan bejut az elődöntőbe, míg a másodikra vár még egy középdöntős találkozó, amelynek tétje a legjobb négy közé jutás.

A spanyolok gólaránya plusz 13, a miénk plusz öt, így amennyiben nem születik a harmadik fordulóban valami nagy meglepetés, a második helyen végzünk a csoportban.

A B-csoportban Olaszország 14-12-re Oroszországot.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
13 perce

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
31 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
42 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
9 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik