A nagy öreg, Dubravko Simenc azonnal odasietett hozzá vigasztalni, majd megrohanták a rövidinterjúkat készítő zöld pólós szervezők, sőt a horvát újságírók és rádiósok is őt nyaggatták.
Mi magyarok is megjegyeztük a nevét. Mi, tagadás, szívesen eltekintett volna ettől a népszerűségtől, de a sportoló élete már csak ilyen. Nikola Frankovic, a horvátok 26 esztendős játékosa kis túlzással egymaga a halálágra, az olasz, spanyol, szerb csapat társaságába küldte csapatát. Mint beszámoltunk róla, a románok elleni találkozón egyedül úszott a legvégén a kapu felé, a labdát is megkapta, ám négy másodperccel a dudaszó előtt öt méterről a kapufára tüzelt, így maradt a csak háromgólos, 12–9-es győzelem, aminek köszönhetően Magyarország lett a csoportgyőztes, és került a könnyebb ágra. – Ezt elszúrta… – El sajnos. Ez az első világbajnokságom, nem szégyellem bevallani, még kell némi rutint szereznem. Játszottam már nagy meccseket, de a világbajnokság légkörét meg kell szokni – mondta Frankovic a körülötte összegyűlteknek.– Úszhatott volna közelebb, miért kapkodta így el?– Mondom, rutin kérdése. Azt hittem, mindjárt megszólal a duda, így megpróbáltam eltalálni a felső sarkot. A kapusnak nem lett volna esélye, ám sajnos pontatlanul céloztam. Elkapkodtam a helyzetet.– Mit szóltak a társai?– Rendesek voltak, senki sem bántott. Azt mondták, nem csak ezen múlt, hamarabb kellett volna megszereznünk a szükséges előnyt.– Viszont ha belövi a ziccert, kedvezőbb helyzetben lehetnének.– Lehet, de nem esünk kétségbe, hiszen úgy vagyunk vele, csak jót tehet nekünk az, hogy a szünnap helyett játszanunk kell vasárnap. Meccsről meccsre javulni fogunk, és szerintem az olaszok ellen is van keresnivalónk.– Ez igaz, de ha ezt a két meccset sikerrel veszik, még mindig ott a spanyol vagy a szerb akadály.– Jó csapatunk van, úgyhogy nem félünk senkitől.