Mérföldkőhöz érkezett a futballikon – David Beckham 50 éves

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.02. 08:52
David Beckhamnek 50 évesen is része a labdarúgás (Fotó: Getty Images)
David Beckham kiváló játékos volt, de igazából az üzleti területen gyakorolt igazán nagy hatást a labdarúgásra. Az Inter Miami társtulajdonosa 50 éves lett pénteken.

 

Némi iróniával azt mondhatnánk, hogy David Beckham előre ivott a medve bőrére, minden idők talán legismertebb angol labdarúgója ugyanis március 30-án ünnepelte meg – nem is akármilyen pompával – az 50. születésnapját, noha csak pénteken tölti be a kerek évszámot. A világra szóló partit Miamiban rendezték, ahol az Inter Miami társtulajdonosa, a felesége, a szintén híres énekes-divattervező Victoria, a gyermekei, valamint közismert vendégek – többek között Lionel Messi, a korábbi kosaras, Shaquille O’Neal, vagy az egykori kiváló amerikai focista, Tom Brady – társaságában mulatott, és voltaképpen az egész világ természetesnek érezte a felhajtást. Beckham ugyanis már játékos korában átlépte, mégpedig elsőként és a legnagyobb léptekkel, azt a határt, amely a labdarúgókat és a „civil” hírességeket elválasztotta, új dimenziókat és lehetőségeket nyitva a profi futballisták előtt.

Merthogy David Robert Joseph Beckham valóban jó játékosnak számított, a legnagyobb európai klubokban és az angol válogatottban játszhatott. A rúgótechnikája rendkívüli, a munkabírása fáradhatatlan volt, a passzai és keresztlabdái pedig tűpontosak, ám bőven akadtak nála jobb spílerek, a pályán kívüli hírnevét és az abból generált üzleti hasznot mégsem tudta megközelíteni szinte senki. Ugyanakkor ahhoz, hogy eljusson arra a szintre, hogy az 50. születésnapi partiját ilyen fényűző körülmények között tarthassa, tenni is kellett! 

Beckham 1975. május 2-án született Londonban, fanatikus Manchester United-szurkolók gyermekeként, akik rendszeresen több száz kilométert utaztak azért, hogy az Old Traffordon nézhessék a mérkőzéseket. Nem csoda, hogy fiuk is a klub iránt rajongott. Sőt, tehetsége is volt a futballhoz, és 14 évesen előszerződést köthetett a Uniteddel, ahol olyan társakkal játszott, mint Ryan Giggs, Gary és Phil Neville, vagy Paul Scholes. 1992-ben mutatkozott be a felnőttcsapatban, a rákövetkező évben kapott profi szerződést, majd tíz éven át 265 bajnokin szerepelt az MU-ban, 62 gólt szerzett, hat bajnoki cím mellett kétszer nyerte meg az FA-kupát és egyszer a Bajnokok Ligáját.

2003-ban, miután a viszonya feszültté vált Alex Ferguson menedzserrel, a „galaktikus” Real Madridhoz szerződött, és igazából itt kezdődött az az út, amely a pályán kívüli hírnevét megalapozta. Persze ehhez kellettek a sportsikerek is: ő lett az első brit labdarúgó, aki százszor lépett pályára BL-mérkőzésen, továbbá spanyol bajnokságot és Szuperkupát is nyert. Ezzel együtt hűen tükrözi a valós sportszakmai értékét, hogy 2007-ben, 32 évesen, az amerikai bajnokságba szerződött, igaz, negyedmilliárd dolláros gázsijával, valamint a tengerentúli piac letarolásával minden idők legjobban kereső futballistájává vált. Az LA Galaxy-vel kétszer nyert bajnokságot, időközben (2009-ben és 2010-ben) kölcsönadták a Milannak, amelynél leginkább a pályán kívüli imázsát építette, végül 2013 januárjától a pénzzel frissen kitömött PSG kirakatembere lett, és ugyan csak tizennégy mérkőzésen lépett pályára, a fények városában is begyűjtött egy bajnoki címet.

Az angol válogatottban 1996. szeptember 1-jén mutatkozott be. Összesen 115 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban – ezzel Peter Shilton és Wayne Rooney mögött a harmadik helyen áll az örökranglistán –, 2000-től pedig 59 mérkőzésen át ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, és összesen 17 gólt szerzett. Pályafutása során 19 nagyobb címet nyert, de a válogatott sikerek elmaradtak.

Nem úgy a játékos-pályafutását követő üzleti diadalok! Az egy dolog, hogy labdarúgóként a mindenkori – és nem kicsi – bérének a sokszorosát kereste meg a reklámszerződésekkel, de 2014-ben az amerikai labdarúgó-liga (MLS) zöld utat adott egy miami projektnek, amelyben Beckham társtulajdonosként vehetett részt, és amely 2018-as indulását követően mára az egyik legértékesebb franchise-zá nőtte ki magát. Nem véletlen, hogy Messi is jelen volt a márciusi születésnapi zsúron, minden idők egyik legjobb labdarúgója jelenleg Beckham csapatát erősíti, amely jövőre egy vadiúj stadionba költözik át.

David Beckham tehát valóban a legkiválóbb játékosok közé tartozott, de a futballra gyakorolt hatása inkább a pénzügyi területen domborodott ki. A vagyonát mintegy félmilliárd dollárra becsülik, nagyon sok jelenlegi labdarúgónak pedig ez az a perspektíva, ami igazi vonzerőt jelent a sportágban...

 

Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
20 órája

Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

Légiósok
2025.11.07. 21:45

Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.06. 10:17

„Álljon fel, Sir David!” – lovaggá ütötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.11.04. 16:41

Mindent megkapott az élettől, amit szeretett volna – Seres Ferenc 80 éves

Birkózás
2025.11.03. 06:37

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Tamási Zsolt: Örülök, hogy kimentem Varga Barnabás miatt a két osztrák másodosztályú meccsre

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 06:34

Tanár úr – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 06:34
Ezek is érdekelhetik