Röplabda: az U16-os fiúválogatott felnőtt a feladathoz a selejtezőn

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.02. 09:03
null
Azok után, hogy a januári első selejtezőkörben az U16-os fiú röplabda-válogatott a 8. helyen zárt csoportjában, a kvalifikáció második szakaszára igencsak megtáltosodott: veretlenül csoportelső lett a grúziai négyes tornán, és ezzel biztosan ott lesz a nyári korosztályos Európa-bajnokságon. Gyurkó Sándor szövetségi edzővel beszélgettünk a Eb-kijutás kiharcolása után.

Mint arról beszámoltunk, az U16-os leány röplabda-válogatott után ugyanebben a korosztályban a fiúk is kijutottak az Európa-bajnokságra, miután remekeltek a grúziai Eb-selejtezőtornán. A Gyurkó Sándor vezette nemzeti együttes sorrendben a házigazda a grúzokat (3:0), majd a románokat (3:1) simán megverte, míg végül a szlovénokat szoros meccsen, 3:2-re múlta felül, így

csoportelsőként zárt, és kivívta a helyét a nyári, jereváni kontinensbajnokságra.

A magyar csapat sikere már csak azért is jelentett komoly meglepetést, mivel a januári első selejtezőkörben a mieink a nyolcadik, utolsó helyen végeztek a csoportjukban, ugyanakkor az európai szövetség (CEV) döntése értelmében ennek ellenére is folytathatták szereplésüket a kvalifikációs sorozatban, majd pedig

kiválóan éltek a második eséllyel.

„A grúziai selejtezőtornára készülvén már az edzőtáborban érezhető volt a csapaton, hogy most tényleg lehet keresnivalónk – kezdte értékelését Gyurkó Sándor szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Ráhangolódásként azokkal a horvátokkal játszottunk edzőmeccseket, akiktől januárban 3:0-ra kikaptunk, most viszont sikerült legyőzni őket, amelyből tudtunk önbizalmat meríteni, és azt jelezte, hogy valóban jó úton járhatunk. 

Azt egyébként tudni kell, hogy az év eleji selejtezőmeccsekhez képest most más összetételben játszottunk, a centereink felépültek, és ezúttal teljes kerettel tudtunk harcba szállni. 

Januárban sérülés miatt egyszerre az összes bevethető centerünk kidőlt, és az esetükben százkilencven centi fölötti gyerekekről beszélünk, akiket nem olyan könnyű pótolni. A fizikai paramétereiknél fogva roppant mód befolyásolni tudják a védekezésünk hatékonyságát. Sajnos a hiányuk akkor rányomta a bélyegét a szereplésünkre, de ezúttal rendelkezésre álltak a magasemberek, és meg tudtuk mutatni, hogy valójában mekkora potenciál is rejlik ebben a társaságban."

Kijutott az Eb-re az U16-os fiúválogatott Forrás: MRSZ

Ebben a korosztályban magyar fiúválogatott először lesz ott az Európa-bajnokságon.

„Ráadásul szerencsés is volt a sorsolásunk, mert a papíron leggyengébb házigazda grúzok ellen kezdtük, meggyőzően sikerült nyernünk úgy, hogy közben az erősebb ellenfelek előtt ez egy jó gyakorlási lehetőség is volt. A románokkal szemben hasonlóan hatékonynak bizonyultunk, végig koncentráltunk, és fejben, illetve lelkileg stabilabbak voltunk riválisunknál.

A januári nyolcadik helyünk miatt talán le is becsültek minket.

A srácok végig olyan rendkívül motiváltan, érzelmileg felfűtött állapotban röplabdáztak, hogy erre nem volt ellenszere az ellenfélnek. Mindezek után a szlovénok elleni utolsó meccsnek már csak a presztízs volt a tétje, mert a csoport első két helyezettjeként addigra már mindkét csapat biztosan kijutott az Eb-re. Januárban a szlovénok másodikként, mi pedig nyolcadikként zártuk az első körös selejtezőtornát. A srácokban ott volt a bizonyítási vágy, hogy hiába a korábbi eredmények, fel tudják venni a kesztyűt a magasabban jegyzett szlovénokkal is.

Végül így is történt, és sikerült bebizonyítani, hogy igenis számolni kell velünk.

Az egész csapat remekül teljesített Grúziában, de a két meghatározó játékosunkat, a feladó Kocsis Vincét és a négyes ütő Molnár Lehelt különösképpen megilleti a dicséret; Lehel például az egész mezőny legjobb játékosa volt ezen a tornán."

A kontinenstornát majd július végén-augusztus elején rendezik az örmény fővárosban, Jerevánban. A 16 csapatos mezőnyt négy nyolcas csoportra osztották, és a mieink Eb-ellenfelei a következő válogatottak lesznek a csoportkörben: a bolgár, a cseh, a francia, a török, az olasz, az ukrán, illetve a szerb.

AZ U16-OS FIÚVÁLOGATOTT KERETE:
Bánhalmi Péter, Bartha Soma, Cseri Levente, Molnár Lehel, Bíró Ádám, Kocsis Vince, Sári Balázs, Tari Bence, Koncz Ágoston, Gazdik Mihály, Draskóczy Ede, Balai Bernát, Szőke Milán, Vincze Márk

(Kiemelt kép forrása: MRSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: a görögök ellen is nyert az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
16 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Öttusa: rajtol az U19-esek világbajnoksága Litvániában

Utánpótlássport
19 órája

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
21 órája

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
21 órája
Ezek is érdekelhetik