Amerikai pólós Szentesen

KOZÁK JÁNOSKOZÁK JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.09.19. 20:59
Címkék
A hét végén tizenegyedik alkalommal szállnak vízbe az egyik legrangosabb hazai felkészülési tornán első osztályú csapataink, és velük együtt a neves külföldi gárdák. Az idei Kontavill-kupán nyolcan indulnak –külön színfolt lesz Irán válogatottjának részvétele. Először játszanak a szentesi kupában spanyolok: az elmúlt évi bajnokságban kitűnően szereplő Mataro, amelynek egyik erőssége az exszentesi Matajsz Márk. Gulyás Zoltánnal a török Galatasaray szinte már hazajár a Kurca partjára, s a jugoszláv első osztályú Szabadka is ide látogat. A magyar mezőnyt a házigazdákon kívül az erősödő és rájátszásért küzdő UTE, az Eger és az OSC képviseli.Pénteken és szombaton a csoportmérkőzésekre, vasárnap délelőtt pedig a helyosztókra kerül majd sor.Kádár József, a hazaiak edzője a jó szereplésben bízik, csapata veretlenül lett harmadik az egri tornán, és most sem szeretnék alább adni. Bár Pellei Csaba ismét külföldre távozott (a német első osztályú Rote Erde Hamm csapatának edzői feladatával bízták meg), ugyanakkor kitűnő balkezest sikerült Szentesre hozni az Egyesült Államok válogatott kerettagjának, Spencer Dorninnak a személyében. Ô Ratko Rudic kapitány javaslatára elsősorban tapasztalatszerzésre érkezett a magyar bajnokságba.
Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
17 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
56 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
1 órája

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik