Újabb fricska a jugoszlávoknak

ElődöntőAz év mérkőzése.A szerbek fogalmaznak elsősorban így, szerintük ugyanis ha sikeresen lépnek túl fiaik a – figyelem, milyen jelzőt használnak! – "fantasztikus magyar csapaton”, nyert ügyük van. Még mielőtt vitába szállnánk velük, mondván, ha úgy adódna (ne adódjon úgy!), a fináléban rajtuk kívük még egy náció képviseltetné magát, eszünkbe jut a rendőri "parancs”: "Kérjük, maradjanak csendben, és ne dobáljanak vissza, akkor sem, ha eltalálják önöket!”Nem, nem tévedés, a rend urai figyelmeztették így az uszodában helyet foglaló honfitársainkat, jelezve, ezen az estén, itt, a Tasmajdan komplexumban minden megtörténhet…"Erre a meccsre egy tizenötezres lelátó is kevés volna” – mondja a komor tekintetű szervező, utalva arra az őrületre, amely hatalmába kerítette szombaton a Duna-parti várost. Belgrád apraja-nagyja a bejárat előtt, idebent totális "telt ház”, odakint úgyszintén – adódik is rögvest a kérdés: mi lesz, ha Kemény Dénes tanítványai keresztülhúzzák ünnepi számításaikat?Márpedig mondani sem kell, erre készülnek. Amúgy a szokásos mederben csordogált a nap, a délelőtti tréningen ugyanúgy a fedettben nyújtóztak, úsztak vagy éppen lazítottak a kedvencek, Molnár Tamás ugyanúgy hosszú ideig gyúratta magát, Kiss Csaba ugyanúgy berúgta a labdát a partról mindkét kapuba, Szécsi Zoltán ugyanúgy heccelte az alkalmi kapusokat, Kásás Tamás ugyanúgy becsavart néhány labdát a felső sarokba. Az év mérkőzése.Az biztos, alakuljon bárhogy a Világkupa további programja, momentán keresve sem lehetne összehozni a magyar-jugónál érdekfeszítőbb találkozót, a mai vízilabdában vitán felül áll, ez a rangadók rangadója. Hogy éppen az elődöntőben? Maradjunk annyiban, ez nem a csapatokon, hanem a FINA váratlanul bevezetett, abszolúte logikátlan, irreális, a hozzá nem értés legfőbb jeléről tanúbizonyosságot adó szabályán múlott…Jugoszlávia–Magyarország. Csütörtökön – a szakemberek szerint eddig egyébiránt ez volt az év mérkőzése… – csodálatos játékkal egyszer már elnémították a mieink a szurkolók hangját, ejh, ha sikerülne az ismétlés. Akkor eszméletlenül pörgött a csapat, bizonyíték erre a derbit követő este, éjszaka, mikor is fél ötnél előbb senki sem tudta álomra hajtani a fejét, sőt, akadt olyan, akinek az adrenalinja csupán fél hatkor "engedélyezte” az elalvást. No igen, de még soha nem került ilyen helyzetbe a gárda: hogy negyvennyolc órán belül kétszer mérkőzzön világversenyen az odahaza játszó, a legfőbb, legkomolyabb riválisával, amely ráadásul pihenőnap után (!) készül a visszavágásra… Hogy kétszer egymás után (sőt, ha idevesszük a napokkal ezelőtti Unicum-kupát, akkor háromszor!) győzze le… Ha ezt a bravúrt – merthogy ez igen is óriási bravúr volna! – véghezvinné, az páratlan csoda volna.
Az év mérkőzése.
Ha ők mondják… Az, hogy szétfütyülik a kapu előtti szokásos magyar csatakiáltást, most hagyjuk, ennél fontosabb, hogy Vujaszinovics lövését a kapufa menti. Támadhatunk, ez a lényeg. Iszonyatosan szorosan védekeznek, atyavilág, mit lehet itt tenni? Semmit. Kiss Gergő a sarokba kénytelen helyezni, csak nehogy leforduljanak. Nem tudnak. Egy kontra itt, egy ott, amint várható volt, kemény a parti. Az első előny náluk, sőt, a második is. Sapics, Jelenics, majd újra Sapics. Blokk, Szécsi, kapufa. Jól játszik a gárda. Benedek Tibor úszik meg Csiriccsel a nyakán, a kékek kilencese húzza, ráncigálja, elképesztő, hogy semmit sem fújnak.
Na végre! Gól! De milyen! Molnár szakad el őrzőjétől, azonnal jön a labda kézbe, ahogy kell, centerünk keze pedig máris a magasban. Vezetünk, megnyugtatóbb kezdésről ezúttal aligha álmodhattunk…

Savics ugyan egyenlít egy erősen kérdéses kontrafaultot követően, de Kásás nyugodtan értékesíti az első fórunkat. Meglehet a negyed! Na ne, már a harmadik kiállítás nálunk. Kemények vagyunk, nem vitás, na de kérem szépen, ők sem simogatják a mieinket…! Szóval előny. Az utolsó másodpercek. Vujaszinovics, Szécsi odaér, a kipattanót azonban Zlokovics zúdítja be. 2.4-et mutat az óra – jaj, de kár volt ezért…
Második menet. Jönnek, de nagyon jönnek. Piros-kék-fehér zászlók a magasban, leírhatatlan a hangulat. Szécsi formájáról nem is beszélve! Kapusunk keze mindenhol blokkol, Trobjevics nem is érti. Vári Attila és Steinmetz Barna két-két személyi hibával – jaj, csak ne legyen ebből később baj!
Így nem lesz! Így nem lehet! Kásás óriási, Kásás zseni, Kásás nyolcről bombáz a kapuba. Akcióból, emberről, Kuljacsának sansza sincs. Aztán labdát csen, eddig jól alakul.
De milyen jól! Benedek kapufára helyez, de a kipattanó ezúttal a miénk. A miénk, Bárány Attiláé. Azé a Bárányé, aki a Szigeten hármat vágott nekik! Most az első gólját jegyzi, az elsőt, a legfontosabbat. 4–2, tényleg 4–2?
Az, az óra azt mutatja – bámulatos.
Sapics helyett Savics. Ma ő a szerbek vezíre. A Florentia légiósának szerencséje van, Szécsinek balszerencséje – belefér. Hihetetlen, hogy ezt mondjuk, de belefér! Idegenben, négyezer fanatikus előtt.
Molnár Tamás. Hogy mit kap ott a darálóban, te jó ég?! Végre a bírák is észreveszik, tessék kihasználni! Fodor Rajmund ezen van, de hiába, majd Kiss Csaba is a blokkba bombáz. De a labda nálunk, megy az idő, menjen, rohanjon, legyen már vége!
Molnár újabb fórt kap, megszenvedett érte, uraim, ezt már tényleg nem kellene eltékozolni. Ez az! Amint Kásáshoz kerül a Mikasa, elcsendesül az uszoda. Micsoda csend! Bődületes, a jobb felső sarkban a háló kis híján kiszakad, 5–3, már csak kétszer hét perc, álmodunk?
Az év meccsén vagyunk?
De szeret ma bennünket a kapufa! Vujaszinovics, majd emberelőnyben Csirics is a lécet trafálja telibe. Félnek Szécsitől? Lehet, könnyen lehet. Túlhelyezik a labdákat, és ez jó, nagyon, de nagyon jó.
Ez meg káprázatos! Ugyan Benedek és Kásás is akkora pofont kap, hogy attól az átlagember azon nyomban elszédül, de folytatják. Már-már kiegészülnek a jugoszlávok, feláll a védelmi faluk, amikor Kiss Gergő gondolja úgy, elég ebből. Milyen jól gondolja! És milyen jól lő! Hihetetlen! 6–3!
6–3, 6–3, 6–3!

Ikodinovics szépít (Biros meg kipontozódik), már csak egy negyed, ugye meglesz?
Már verekednek, ütnek, vágnak, apait anyait beleadnak. Na ne!!!! Lejár a támadóidejük, amikor Bookelman fütyül, és kiküldi Várit. Kemény Dénes joggal reklamál, mutatja az órát, de hiába. A hazai pálya… Kihagyják. De még egy esélyt kapnak (így Várit és Steinmetzet is végleg kiszórják!): Ikodinovics suhint, 6–5, a kutyafáját!
Katonás Gergő is a vízben, de a főszerepet Kásás játssza! Olyan magabiztosan helyezi be a fórt, szerzi negyedik gólját, mintha nem is ezen a meccsen lenne. Nyugodt, de milyen nyugodt! 7–5, már csak négy perc.
De lassan szaladnak ezek a fránya másodpercek…
Na kitalálják, ki lopta el hátrányban a labdát egy jugó kézről? Hát persze… Hát persze, hogy Kásás!
Meg fogjuk nyerni! Két napon belül másodszor! De szép ez a csend! Szeretünk, Belgrád!
Védelmünk zseniális, a fórokkal már csak eljátszadozunk, úristen, ez hihetetlen! Döntőben a csapat. Döntőben a csapat! Megcsinálták! Erről még sokat fognak beszélni a nagyurak. Ilyet?!
És az év meccse számunkra még hátra van!

Mestermérleg
Nenad Manojlovics: – Nem játszottunk jól, sajnos jobbak voltak a magyarok.
Kemény Dénes: – Mindent oda kellett adnunk a sikerért, és mi odaadtuk…