Huszonkilenc meccsen idén ez a harmadik vereség. A legfájóbb. És mind a három a végén, a legvégén, az utolsó utáni pillanatban ment el. Nincs hosszabbítás, nincs semmi, van ezüst, van egy jó, egy kiváló csapat, amely Belgrádban is bizonyított, amely Belgrádban is a világ tudtára adta, tud, nagyon tud pólózni. Hogy az oroszoké az arany? Valóban. Megérdemelték. El kell ismerni, megérdemelték. Kihasználták a hibáinkat, most is és kedden is.

Elődöntő. Az év mérkőzése. A szerbek fogalmaznak elsősorban így, szerintük ugyanis ha sikeresen lépnek túl fiaik a  figyelem, milyen jelzőt használnak!  "fantasztikus magyar csapaton, nyert ügyük van. Még mielőtt vitába szállnánk velük, mondván, ha úgy adódna (ne adódjon úgy!), a fináléban rajtuk kívük még egy náció képviseltetné magát, eszünkbe jut a rendőri "parancs: "Kérjük, maradjanak csendben, és ne dobáljanak vissza, akkor sem, ha eltalálják önöket!

Kemény Dénes szövetségi kapitány és fiai, a teljes magyar delegáció óva intett mindenkit a görögök lebecsüléséről  ennek alátámasztására elég csak Afrudakiszék belgrádi produkcióját említeni. Az igaz, hogy nyeretlen az ellen, no de veretlen is ám! Három döntetlen a mérlege, amelyből ugyan a horvátokkal szembeni eredményt nem a bravúrkategóriába sorolja, ellenben a két nagyhatalom, Spanyolország és Olaszország megfricskázása, jól tudja, komoly fegyvertény.