Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.19. 17:06
null
Fotó: Getty Images
Nem alakult jól Gulácsi Péter számára a Holstein Kiel elleni német bajnoki mérkőzés, a 44. percben gólt kapó magyar kapus a 63. percben összeütközött a vendégek belső védőjével, David Zeccel, s hordágyon kellett levinni a pályáról.

FRISSÍTÉS: AGYRÁZKÓDÁST SZENVEDETT A MAGYAR VÁLOGATOTT KAPUS

A Lipcse hivatalos X-oldalán egy fotót is posztolt a kórházban fekvő Gulácsiról. A bejegyzésben azt írták, hogy a kapus agyrázkódást és jobb fülsérülést szenvedett, s megerősítették, hogy a körülményekhez képest jól van, de az éjszakát biztosan a kórházban tölti megfigyelés céljából.

Korábban azt írtuk, hogy a Kicker információi szerint Gulácsi és a vele ütköző Zec is agyrázkódásra utaló jeleket mutatott, de a hivatalos diagnózis még várat magára. Fontos még megjegyezni, hogy mindkét játékos rövid időre elveszítette eszméletét az ütközés után. Eközben a lipcseiek vezetőedzője, Lőw Zsolt elmondta, hogy a 34 éves kapus már telefonon beszélt a csapat kapusedzőjével, Fredrik Gößlinggel.

„Ez jó jel, de meg kell várnunk a vizsgálatokat, hogy meggyőzödjünk arról, hogy nincs súlyosabb baj” – mondta a magyar tréner.


A magyar válogatott kapusát a belga Maarten Vandevoordt váltotta a lipcseiek kapujában.

A lipcsei klub legfrissebb jelentése szerint Gulácsi magánál van, s további vizsgálatokra kórházba szállítják.

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
18 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18
Ezek is érdekelhetik