Az Édentől nyugatra, némileg fagyoskodva

Vágólapra másolva!
2002.07.26. 21:12
Címkék
A filmesek szerint Kolumbusz Kristóf genovai tengerész 1492-ben a paradicsomot hódította meg, midőn felfedezte az Újvilágot (a főhőst Gerard Depardieu alakította, bár ez mellékes), mindazonáltal ismerünk olyan szegmenseket, amelyek nem igazán a Kánaánt idézik. Ilyenek például az amerikai uszodaviszonyok. Medence szinte mindenütt van, ám olyan komplexumot, mint a Hajós Alfréd Uszodának is nevezett Édenkertet, keveset hord hátán a Föld. A Margitszigeten minden együtt van, nem csoda, hogy az onnan induló hadak többnyire diadalmasan tértek meg hódító útjaikról.Az Édentől nyugatra más a helyzet. Itt egy, a modern kori követelményeknek megfelelő vízilabdaedzést nem igazán lehet kivitelezni. Egy háromórás szeánsz ugyanis tornatermi tré- ningből és medencés foglalkozásból áll, a kettőt csupán az a néhány méteres séta választja el egymástól, amelynek során a súlyzóktól a partig gyalogol az ember. Legalábbis a szigeten. A jólét kellős közepén bezzeg akadály akadály hátán. A napi egy edzést szét kellett választani, s nem csak azért, mert a tornateremként szolgáló fitneszközpont és az uszoda félórás kocsiútra fekszik egymástól: kora este, a csobbanás előtti időszakban annyira tele van a fitneszszalon, hogy tizenöt pólós csak hébe-hóba jutna szerekhez, vagyis a vasmarkolás marad reggelre, a vízkarmolás estére. A probléma ezzel azonban nem oldódott meg teljesen, elvégre a sikereink egyik alapját jelentő, a világot messze megelőző kislabdadobás (ezek afféle apró medicinek, hihetetlenül hasznosak a lövőmozdulat felgyorsításánál) a tükrökkel bélelt fitneszcentrumban megoldhatatlan. Tehát a napot a szálloda hátsó bejárata elé épített széles oszlopoknál kell kezdeni – elsőrangú lőfal –, majd a gyakorlatok végeztével (az egyik alkalmazott szerencsére pusztán a végén érkezett meg, s szólt, a vendégek panaszkodtak a döngésre) tízperces kocsikázás a súlyokig, amit csupán tíz óra múlva követ a vizes meló.
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Benedek Tibor a hazai Világliga-meccseken is megszórta az amerikaiakat, reméljük, idegenben sem tesz másképp (Fotó: Árvai Károly)
Csütörtökön egyébként már a meccs helyszínén következhetett: amíg egy meglehetősen vadregényes erdei úton haladtak válogatottunk kisbuszai, régi jó nóták kavarogtak az egyszeri fejében ("Lent, hol a tölgyek, őrzik a völgyet, kúszik az erdei út…”), na persze, Ságvári sporttárs képbe kerülése nélkül. Aztán amikor megpillantotta a Soda Aquatic Center elnevezést San Francisco Moraga nevű elővárosában, a Sydneyben látott Aquatic Center alapján valami impozáns létesítményt várt. Nos, medencéből találtunk hármat a hegyoldalban, néhány ideiglenes lelátóval, továbbá egy kisebb öltözőépülettel kiegészítve – az olimpiai palotával nem igazán említhető egy lapon, de egy könyvben se nagyon.

Amúgy tündéri a hely, fenyvesek körös-körül, diszkréten magasodó ormok kissé távolabb – hanem ez a környék alighanem a festői Kalifornia leghidegebb helye. Amikor az esti tréning befejeződött a csillagfényes mennybolt alatt, a medence mellett nem volt több öt-hat foknál – szolid remény, hogy a Világliga-találkozók időpontjában a nap épphogy eltűnik a horizontról, azaz tizenöt foknál aligha lesz kevesebb.
A csoportkör zárókörében egyébként számunkra nem maradt más, mint a játékunkat úgy csiszolgatni, hogy az a jövő heti négyes döntőre a lehető legjobban összeálljon. Mindez amerikai szemszögből hosszabb távra vonatkozik: a voltaképpen már kiesett együttes az augusztus 20-án kezdődő Világkupára gyakorolhat. A múlt hét végén 15–8-cal és 17–5-tel elintézett vetélytárs ellen elvben idegenben sem adódhatna gondunk. Ugyanakkor a magyar idő szerint szombaton és vasárnap hajnalban négy órától esedékes összecsapásokon gyaníthatóan várnak ránk érdekességek. A találkozót megelőző technikai értekezleten ugyanis a kubai FINA-delegátus, Guillermo Martínez felvetette, hogy ő szívesen megnézne egy ikszre végződő meccset eldöntő büntetőpárbajt. Erre az amerikai vezetők is helyeselni kezdtek, hogy na igen, egy jó kis szétlövés valóban bearanyozná a víkendet, végül mindannyian az olasz–görög bírópárosra néztek.

Hogy ezek után a játékvezető kettős milyen szemmel nézi a meccset, majd elválik – az viszont leszögezhető: rendkívüli teljesítményre lesz szükségük, hogy egy négyszer kilencperces összecsapáson eltüntessék a két gárda között normális produktum esetén meglévő minimum ötgólos különbséget. Habár az Édentől nyugatra még tán ez is megtörténhet…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik