Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.20. 23:27
Lucas Stassin (32) duplával segítette győzelemhez a Saint-Étienne-t a Lyon ellen (Fotó: Getty Images)
A kiesés elől menekülő 11-szeres francia bajnok Saint-Étienne hazai pályán meglepetésre 2–1-re legyőzte a Manchester United elleni Európa-liga negyeddöntőből érkező, s nemzetközi kupaindulásra hajtó Lyont a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójának vasárnapi játéknapján. A találkozót az első félidő végén bő fél órára félbeszakították, mert az egyik hazai szurkoló fejen dobta az egyik partjelzőt.

A tabella utolsó előtti helyén álló Saint-Étienne-nek nagy szüksége volt a három pontra az 5. helyezett Lyon elleni hazai mérkőzésén, hiszen a szebb napokat is megélt 11-szeres bajnokcsapatnak öt fordulóval az idény vége előtt hat pont a hátránya a bentmaradást érő helyen álló Angers-hoz képest.

A vendéglátó ennek megfelelő elánnal vetette bele magát a találkozóba, pláne, hogy a Lyon csütörtökön hosszabbításba torkolló mérkőzésen búcsúzott az Európa-liga negyeddöntőjében a Manchester United vendégeként. 

A mérkőzés főszereplője volt a hazaiak csatára, Lucas Stassin, aki a 10. percben szerezte meg a vezetést csapatának, de majdnem korán véget ért számára a mérkőzés, ugyanis Tolissóval szemben olyan durván szabálytalankodott, hogy a vendégek védőjét le kellett cserélni. A játékvezető ugyan elsőre piros lapot adott Stassinnak, ám a videobíró segítségével végül megúszta sárga lappal.

Az első félidő vége viszont nem a játékról szólt, ugyanis a 45. percben az egyik partjelzőt egy hazai szurkoló egy tárggyal fejen találta, ezért a játékvezető bő fél órára félbeszakította a találkozót – a második félidőre már nem jött ki az a Akouokou, aki Tolissót váltotta a 28. percben, négy perccel később pedig sárga lapot kapott, így mindössze 17 perc után le is cserélték.

A fordulás után sokáig csak gyűrték egymást a felek, de a játékrész derekán Stassin második góljával közel állt a meglepetéshez a Saint-Étienne. Tanner Tessmann ugyan szűk tíz perccel később szépített, de a Lyonnak ez nem volt elég a pontszerzéshez, így a Saint-Étienne értékes három ponttal került közelebb a bennmaradáshoz.

FRANCIA LIGUE 1
30. FORDULÓ
Saint-Étienne–Lyon 2–1 (Stassin 10., 67., ill. Tessmann 76.)

KORÁBBAN
Lille–Auxerre 3–1 (Meunier 9., J. David 43., 90+7., ill. Alexsandro 90+2. – öngól)
Reims–Toulouse 1–0 (Siebatcheu 39.)
Kiállítva: M. McKenzie (Toulouse, 27.)
Nice–Angers 2–1 (P. Rosario 36., A. Abdi 47., ill. Belhdim 52.)
Brest–Lens 1–3 (Lees-Melou 13., ill. Koyalipou 17., El Ajnaui 45+7. – 11-esből, Said 90+1.)
Kiállítva: A. Ndiaye (45+5., Brest)

Szombati mérkőzések
Paris SG–Le Havre 2–1 (Doué 8., Goncalo Ramos 50., ill. Soumaré 60.)
Monaco–Strasbourg 0–0
Olympique Marseille–Montpellier 5–1 (Greenwood 8., 67. – az elsőt 11-esből, Guiri 60., Rowe 74., Rabiot 90., ill. Mincarelli 83.)

Pénteken játszották
Rennes–Nantes 2–1 (Truffert 23., Meite 86., ill Mohamed 54.)
Kiállítva: Coco (Nantes, 57.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG2924582–27+5577
  2. Marseille30174962–42+2055
  3. Monaco30166857–35+2254
  4. Lille30158747–32+1553
  5. Nice30149756–38+1851
  6. Lyon30156958–41+1751
  7. Strasbourg30149748–37+1151
  8. Lens301361135–33+245
  9. Brest301351248–49–144
10. Rennes301221645–40+538
11. Auxerre301081241–45–438
12. Toulouse30971438–39–134
13. Reims30881432–42–1032
14. Nantes29791334–49–1530
15. Angers30861629–48–1930
16. Le Havre30831933–64–3127
17. Saint-Étienne30761733–68–3527
18. Montpellier30432322–71–4915

 

 

Legfrissebb hírek

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
2025.05.29. 23:09

Djibril Cissét ünnepelték Auxerre-ben, Thierry Henry nagy góllal köszöntötte

Francia labdarúgás
2025.05.28. 10:02

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Ligue 1: nem dőlt el semmi az osztályozó első meccsén

Francia labdarúgás
2025.05.21. 21:57

A 99. percbeli büntetővel maradt bent Loic Nego csapata a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2025.05.17. 23:29

Ligue 1: angol válogatott védővel erősített a Monaco

Francia labdarúgás
2025.05.15. 08:28

Lacazette nem marad Lyonban, a klub méltó búcsúztatásra készül

Francia labdarúgás
2025.05.14. 12:55
Ezek is érdekelhetik