A női arany után a férfiak is érmesek a póló Eb-n!

Még egy utolsó harcra össze kellett szednie magát a magyar válogatottnak, amely a Montenegró elleni vesztes elődöntő után Görögországgal játszott a bronzéremért. Lőhetnénk a szokásos közhelyet, hogy két csalódott csapat csatája volt a meccs, de nem valószínű, hogy a görögök komolyan gondolták, hogy a másik ágon kiejtik a házigazda szerbeket az elődöntőben.
Mégis úgy tűnt, hogy Benedek Tibor tudta már a kezdő sípszónál üzemi hőmérsékletre állítani együttesét. Kollégájának, Theodorosz Vlahosznak ez nem sikerült. Villámrajtot vett a magyar csapat, látszott, hogy a mieink akarják a bronzérmet.
Válogatottunk Kanadával, Oroszországgal, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával került egy csoportba az olimpiai kvalifikációs tornán. A riói részvételhez tovább kell jutunk a csoportból, és meg kell nyernünk a negyeddöntős mérkőzésünket. A trieszti tornát április 3. és 10. között rendezik meg. |
A-CSOPORT Magyarország (3.), Kanada, Oroszország (8.), Franciaország (9.), Románia (10.), Szlovákia (13.) |
B-CSOPORT Olaszország (6.), Kazahsztán, Dél-Afrika, Spanyolország (5.), Németország (11.), Hollandia (12.) |
(Az érintett válogatottaknál zárójelben a belgrádi Eb-n elért helyezést tüntettük fel.) |
Montenegró az Eb-n szerzett olimpiai kvótát, így a már korábban kvalifikáló Szerbia, Horvátország, Görögország mellett tervezhet Rióra. |
Decker Ádám például tőle szokatlan módon már az első félidőben két gólt szerzett. Bekkünk ráadásul fórban, a kapufánál volt eredményes, ami eddig nem nagyon ment nekünk ezen az Európa-bajnokságon. És Manhercz Krisztián is ott folytatta, ahol a montenegróiak ellen abbahagyta az elődöntőben. Bár a görög blokkok már nem voltak olyan magasan, mint ahogy azt megszokhattuk, Manó egészen zseniálisan húzta be a hosszúba a labdát a második találatánál.
A bronzmeccs előtt 67 százalékos hatékonysággal védő Nagy Viktor ezúttal is biztos alapokra helyezte a magyar védekezést. Az első két negyedben négy gólt kaptunk, de nyolcat lőttünk.
A görögök meg úgy pólóztak, mintha hajnali kettőig buliztak volna egy-két szerb rövidital vagy otthonról hozott ouzo kíséretében. Mondjuk nem zárható ki, hogy elméletünk valós elemeket is tartalmaz.
A harmadik negyed végére azt vettük észre, hogy bizony Vámos Márton három góljával a legeredményesebb magyar játékossá lőtte magát a meccsen, s titkon abban reménykedtünk, tartalékkapusunk, Bisztritsányi Dávid is megkapja a lehetőséget, hogy bronzmérkőzésen védhet. Elvégre 10–5-re vezettünk és jól játszottunk.
Bisztró azonban maradt a padon, s láthatta, ahogy Nagy Viktor nagyon dühöng, amikor a görögök centerből megszerezték a hatodik góljukat. Pedig ekkor mi már 11-nél jártunk. Mindenesetre öröm volt nézni, hogy ennyire elszántak vagyunk.
Végül 13–10-re nyertünk, s két percet a hajrában Bisztritsányi is kapott a kapitánytól a 3. helyért rendezett meccsen.
A magyar férfi vízilabda-válogatott értékes bronzéremmel zárta a belgrádi Európa-bajnokságot. Az olimpiai kvótát ezzel ugyan nem szerezte meg, de erre bőven lesz még esélye a trieszti kvalifikációs tornán, amelyre április 3. és 10. között kerül sor.
VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
FÉRFI TORNA, A 3. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 13–10 (4–2, 4–2, 2–1, 3–5)
Belgrád, 3000 néző. V: Schwartz (izraeli), Koganov (azeri)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dénes, Erdélyi, Varga Dániel, HÁRAI 2, VÁMOS 3, DECKER Á. 2. Cs: Bisztritsányi (kapus), Hosnyánszky 2, Gór-Nagy, Kis G., Bátori 2, MANHERCZ K. 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
GÖRÖGORSZÁG: Flengasz – Funtulisz 1, H. Afrudakisz 2, Gunasz, Kolomvosz, Vlahopulosz 4, Pondikeasz. Cs: Galanopulosz (kapus), MURIKISZ 2, Mylonakisz, Delakasz, Geniduniasz 1, Derviszisz. Szövetségi kapitány: Theodorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből: 14/6, ill. 12/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Delakasz (26. p.), Funtulisz (27. p.), Pondikeasz (31. p.), Hosnyánszky (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Theodorosz Vlahosz: – A magyar válogatott sokkal jobban vízilabdázott, mint mi, főleg védekezésben voltunk gyengék. Ezért történhetett, hogy szinte esélyünk sem volt a győzelemre egy ilyen fontos mérkőzésen. Európa egyik legjobb csapatával játszottunk, ettől függetlenül nem vagyunk boldogok, hogy kikaptunk. Fiatal együttesünk van, az olimpiára még jobbak lehetünk.
DÖNTŐ
Szerbia–Montenegró 10–8(1–3, 2–1, 3–2, 4–2)
A találkozót követően Benedek Tibor szövetségi kapitány értékelt az NSO Tv-nek
PERCRŐL PERCRE
4. negyed


32. Hosnyánszky kap még egy kiállítást.


31. Erdélyi lövését védi a görög kapus.



30. Támadóhiba, de a csavarás amúgy sem ment be, majd rossz görög lövés.
29. Varga Dánielt állítják ki, de nincs gól.

28. Kontra a görögök ellen.
27. Afrudakiszt kiszórják, majd egy ütést reklamálunk. Funtuliszt is kiállítják, de nem tudjuk befejezni az akciót.

27. Görög labdaszerzés, majd Bátorit még ki is küldik.


25. Varga Dénes labdát szerez cserébe.
25. Kis csavarása mellé ment.

3. negyed


24. Most Funtiliszt küldik ki, Manhercz lövése hiába megy be, Decker két méteren belül volt.
23. Derviszisz kiállítása után nincs újabb magyar gól.



20. Delakasz kiállítása után Erdélyi nem tudja növelni az előnyt.

17. Sikertelen támadás, Manherczet kiszórják, de Vámos blokkol.

2. negyed

16. Delakasz kiszórása után Varga Dániel pattintását a kapufa hárítja.




14. Deckert szórják ki bentről, de hiába járatják meg, a 150. meccsén játszó Nagy lefüleli Funtulisz átlövését.


12. Varga Dénes bejátszása akad el.

11. Hosnyánszky lövése marad ki, ez csupán a harmadik magyar rontás.

9. Murikiszt szórják ki ezúttal.
9. Mylonakisz lövését Nagy védi.

1. negyed



7. Pontatlan bejátszás centerbe, nincs ítélet.

6. Eddig jó, ismét Nagy kezében hal el a labda, de Kis révén megvan az első rontás támadásban.

5. Vlahopulosz lövését Nagy üti a lécre.

4. Gór-Nagy kiállítása után a blokk hatástalanítja Afrudakisz újabb lövését.
3. Varga Dénes bejátszása után lehalásszák a labdát.


1. Nagy ujjheggyel kitolja a labdát.


Felcsendülnek a himnuszok, mindjárt kezdünk.

Húsz év után – így élnek most a 2004-es görög hősök

Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek
