Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 08:37
Két évet hosszabbított Gróf Dávid (Fotó: Levadiakosz)
Gróf Dávid elmondta, a ­Levadiakosz elnöke rá bízta, hány évre ír alá. Végül kettőre, s ennek örül, hiszen kiválóan érzik magukat a családdal odakint, ráadásul együttesével feljutott a görög élvonalba.

Megszületett a megállapodás, Gróf Dávid két évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a görög első osztályba feljutó Levadiakosszal.

„Miután június végén lejárt volna a szerződésem, több klub is érdeklődött, végül kettő között kellett választanom, az egyik a Levadiakosz volt, a másik nevét már nem említeném – mondta lapunknak Gróf Dávid, a Levadiakosz magyar kapusa. – Már másfél éve vagyunk kint a családdal Görögországban, megszerettük a várost, a klubot, érezzük, hogy kedvelnek minket. A kislányomnak is vannak már itt barátai, s miután bajnokként feljutottunk az első ligába, nem volt okunk váltani, új helyre szerződni. Ritkán fordul elő, hogy harmincöt éves futballista két évre szóló megállapodást írhat alá, ebben a korban inkább csak egyet szokás adni. Az elnök azt mondta, én dönthetem el, hány évre írok alá, egyre, kettőre vagy háromra, mert látják, hogy jó erőben és formában vagyok, tudok segíteni a csapatnak. Edzést nem hagytam ki, meccset is csak akkor, amikor már eldőlt, hogy biztosan feljutottunk az élvonalba. A két év megfelelő volt számunkra, bízom benne, jó döntést hoztunk. Ha kitöltöm a szerződésemet, már harminchét leszek, de ha jó karban tartom magam, és továbbra is élvezem a futballt, azt is el tudom képzelni, hogy magas szinten negyvenhárom éves koromig védjek. ”

Gróf Dávid eddigi 39 tétmérkőzésén 19-et kapott gól nélkül zárt a Levadiakoszban, s bízik benne, a jövőben is jó teljesítményre lesz képes.

„Már öt futballistát szerződtetett a Levadiakosz, s még érkezhetnek néhányan, miután szoros a kapcsolat a Panathinaikosszal, onnan kölcsönbe jöhetnek játékosok. A cél nem csupán a bennmaradás, szeretnénk feljebb kapaszkodni: persze a PAOK, az AEK Athén, az Olympiakosz és a Panathinaikosz más szintet képvisel, és az Arisz is nagyon erős, de a hatodik helyre kis túlzással bárki odaérhet. Ha kellően egységesek leszünk, mi is eljuthatunk odáig.”

Gróf Dávid elmondta, a felkészülés orvosi vizsgálattal kezdődik június 28-án, edzőtáborba pedig július 7-én indul a csapat a már megszokott görög hegyi környezetbe, Karpeniszibe. A bajnokság augusztus 17-én rajtol.

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik