Vízilabda: A horvát füttykoncertnek is örültem, megéltem a pillanatokat – Vigvári Vince

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.18. 09:50
Vigvári Vince megélte a pillanatokat. Fotó: Nagy-Pál Tamás
A megfiatalított férfi vízilabda-válogatott bravúrosan szerepelt a zágrábi Európa-bajnokságon, negyedik helyezést ért el. A magyar csapat egyik legjobbja Vigvári Vince volt, aki még mindig csak 20 éves, ám mivel tagja volt a tavaly nyári világbajnok válogatottnak, ebben a keretben a rutinosabbak közé számított. A fiatal tehetséggel beszélgetett az NSO Tv stábja a válogatott sajtótájékoztatója után.

A csapat nagy részéhez hasonlóan Vigvári Vince is betegen vállalta az olaszok elleni bronzmérkőzést.

„Elég nagy kihívás volt, de már kint is elmondtam, hogy nem szeretnék kifogásként tekinteni erre a betegségre, mert csak két órára kellett összeszednünk magunkat. Azt gondolom, többé-kevésbé sikerült is, mindenki kicsit félretette a betegséget, és igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot. Látszott, hogy ez most kicsit kevesebb volt, mint a korábbi meccseken. Meglátszott, elég sok energiát elvett, hogy az elődöntőnél vagy talán még korábban elkezdődött a csapat állapotának romlása, de azt gondolom, így is jól küzdöttünk.”

Videónkban szóba kerül, mikor kezdett el nagyot álmodni az Eb-n; miért fogadta mosolyogva az elődöntőben a horvát füttykoncertet; hogyan viselte a szerepet, hogy 20 évesen már a rutinosabb játékosok táborába tartozott, illetve elmondjuk neki, hogy a Nemzeti Sport Online olvasói szerint ő volt a csapat legjobb játékosa az Eb-n.

TÁTRAI DÁVID: SOKAN MEGISMERTÉK A NEVÜNKET, DE NEM SZABAD ELSZÁLLNUNK

A VÍZILABDA-VÁLOGATOTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Videó: az első félidőben hármat kapott a Fradi a Plzentől

Európa-liga
2025.02.20. 21:58

Videó: ballal, állítás nélkül – Sallai Roland ismét betalált az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 20:23
Ezek is érdekelhetik