Elsőként Kós Hubert ugrott medencébe, aki az 50 méter hát döntőjében érdekelt. Nem ő volt a szám esélyese, s végül nem borult a papírforma: Kós 24.62 másodperc alatt teljesítette a távot, s ez a nyolcadik helyre volt elegendő. A győztes az orosz Kliment Kolesnyikov lett, 23.68 másodperccel, mögötte holtversenyben ért célba a Pieter Coetze (Dél-Afrika), Pavel Szamusenko (Oroszország) páros 24.17-tel.
„Egy tizedre voltam a negyedik helytől, de ez már csak egy ajándék volt, és nagyon örülök annak, hogy fejben végig meg tudtam tartani a versenyhangulatot. Rajtam kívül csak (Pieter) Coetze tudott mindegyik hátúszó számban döntőt úszni. Boldog vagyok, a világbajnokságnak vége van, most pedig jöhet a nyaralás” – mondta az MTI-nek Kós Hubert a futam után.
Nem hozott meglepetést a női 50 méteres mellúszás fináléja: a számban egyeduralkodó Ruta Meilutyte világbajnoki rekordot nem döntött, de az utolsó 15 méteren begyújtotta a rakétákat, 29.55 másodperccel simán nyert, s ezzel pályafutása során sorozatban negyedszer lett világbajnok ebben a számban. A kínai Tang Csien-ting 30.03-mal lett a második, míg az olasz Benedetta Pilato 30.03 másodperccel szerezte meg a bronzérmet.
Az utolsó versenyén medencébe ugró amerikai klasszis, Lilly King az ötödik helyen zárt.
Ausztrál diadalt hozott az ötvenméteres gyorsúszás döntője, a 4x100-as váltóban világcsúcstartó Meg Harris 24.02 másodperccel ért célba, ezzel Ausztrália utolérte az Egyesült Államokat az éremtáblán. A 23 éves lány mögött a kínai Vu Csingfeng, Cseng Jü-jie páros ért be dobogós helyen.
Sárkány Zalán a férfi 1500 méteres gyorsúszás döntőjében jól kezdett, s a futam első szakaszában a mezőny első felében úszott. A versenytáv feléhez érve a magyar versenyző visszább szorult, s a 6-7 helyen fordult. Ennél előrébb már nem is tudott kapaszkodni, s 14 perc 55 másodperccel a hetedik helyen zárt. Az aranyérmet a tunéziai Ahmed Dzsauadi nyerte meg, mögötte a német Sven Schwarz és az amerikai Bobby Finke csapott célba.
„Tapasztalatlan úszás volt. Agyban ott voltam, meg akartam mutatni, hogy figyelni kell rám, de két év múlva remélem ez már ott lesz” – értékelt a futam után Sárkány Zalán az M4 Sport riporterének.
Zombori Gábor a férfi 400 méter vegyes fináléjában állt rajtkőre. Noha éremszerzésre nem volt esélye, így is remekül hajrázott, s a hatodik helyen csapott célba. Az aranyérmet a papírformának megfelelően a francia Léon Marchand nyerte négy perc négy másodperccel, mögötte az orosz Ilija Borogyin és a japán Macusita Tomojuki csapott célba.
„A mellnél láttam, hogy mellettem az ausztrál, s reménykedtem benne, hogy nem fog tapadni. Amikor ráfordultam a gyorsra, láttam, hogy az ausztrál mögöttem van és valaki bent is elérhető, s végül elkaptam a hatos pályát is (Litchfield – a szerk.). (...) Abszolút elégedett vagyok” – mondta Zombori Gábor a verseny után az M4 Sportnak.
A női 400 méteres vegyesúszásban sem borult a papírforma, a még mindig csak 18 éves Summer McIntosh ismét letarolta a mezőnyt, s ha újabb világcsúcsot nem is döntött, de vb-csúcsot jelentő, 4 perc 25 másodperces idővel ért győzött, megelőzve a holtversenyben célba csapó Jenna Forrester, Narita Mio párost.
A 4x100 méteres férfi vegyesváltó döntőjében sokáig az olasz és az orosz váltó csatázott az élen, majd a Léon Marchand vezette franciák is felzárkóztak a féltáv után. A futam utolsó szakaszában az oroszok maguk mögött hagyták a mezőnyt, a franciák a második helyen végeztek, míg az olaszok az éremről is lemaradtak, miután az amerikaiak remek hajrával befurakodtak eléjük.
Tökéletesre sikerült a vizes világbajnokságot lezáró női 4x100 méteres vegyesváltó döntője, ahol a szokás szerint kiváló erőkből álló amerikai váltó nem csak toronymagas előnnyel lett aranyérmes, de Torri Huske kiváló hajrájának köszönhetően a szám világcsúcsát is megdöntötte 3 perc 49 másodperccel. A második helyen az ausztrálok csaptak célba, míg a bronzérmet óriási csatában a kínaiak szerezték meg. Érdemes megemlíteni az oroszokat is, akik sokáig az utolsó helyeken úsztak, de kiváló hajrával a negyedik helyig jöttek fel.
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
ÚSZÁS
DÖNTŐK
Férfi 50 m hát
1. Kliment Kolesznyikov (Oroszország) 23.68 másodperc
2. Pieter Coetze (Dél-Afrika) 24.17
2. Pavel Szamusenko (Oroszország) 24.17
...8. KÓS HUBERT 24.62
Női 50 m mell
1. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.55 mp.
2. Tang Csien-ting (Kína) 30.03
3. Benedetta Pilato (Olaszország) 30.14
Női 50 m gyors
1. Meg Harris (Ausztrália) 24.02 másodperc
2. Vu Csingfeng (Kína) 24.26
3. Cseng Jü-jie (Kína) 24.28
Férfi 1500 m gyors
1. Ahmed Dzsauadi (Tunézia) 14:34.41 perc
2. Sven Schwarz (Németország) 14:35.69
3. Bobby Finke (Egyesült Államok) 14:36.60
...7. SÁRKÁNY ZALÁN 14:55.17
Férfi 400 m vegyes
1. Léon Marchand (Franciaország) 4:04.73 perc
2. Macusita Tomojuki (Japán) 4:08.32
3. Ilja Borogyin (Oroszország) 4:09.16
...6. ZOMBORI GÁBOR 4:12.51
Női 400 m vegyes
1. Summer McIntosh (Kanada) 4:25.78 perc
2. Jenna Forrester (Ausztrália) 4:33.26
2. Narita Mio (Japán) 4:33.26
Férfi 4x100 m vegyes váltó
1. Oroszország (Miron Lifincev, Kirill Prigoda, Andrej Minyakov, Jegor Kornyev) 3:26.93 perc
2. Franciaország (Yohann Ndoye-Brouard, Léon Marchand, Maxime Grousset, Yann le Goff) 3:27.96
3. Egyesült Államok (Tommy Janton, Josh Matheny, Dare Rose, Jack Alexy) 3:28:62
Női 4x100 m vegyes váltó
1. Egyesült Államok (Regan Smith, Kate Douglass, Gretchen Walsh, Torri Huske) 3:49.34 perc – világcsúcs
2. Ausztrália (Kaylee McKeown, Ella Ramsay, Alexandria Perkins, Mollie O'Callaghan) 3:52.76
3. Kína (Peng Hszü-vej, Tang Csien-ting, Csang Jü-fej, Cseng Jü-jie) 3:54.77