A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 11:58
SOPA ImagesMax Verstaeppen szerint kisebb rejtély, hogy miért nem működik a Red Bull Mogyoródon (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-es Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen a nyolcadik helyről várhatja a jubileumi 40. Magyar Nagydíj rajtját. A holland elmondása szerint rejtély, mi áll a csalódást keltő eredmény hátterében, egyszerűen nem akar működni az RB21-es a Hungaroringen.

Max Verstappen már a pénteki szabadedzéseken is szenvedett a Red Bull volánja mögött, és noha a holland versenyző hangsúlyozta, hogy semmi sem működik az autóján, ekkor még nem lehetett leírni a „vörös bikákat”, hiszen a rossz kezdés után több ízben feltámadtak már szombatra, és különösen az időmérőre, ezzel nemegyszer meglepetést okozva. A várt előrelépés azonban ezúttal elmaradt, és Verstappen számára már az megkönnyebbülést jelentett, hogy egyáltalán bejutott a kvalifikáció utolsó szakaszába. 

A Red Bull-lal a 200. nagydíjrajtjára készülő holland a nyolcadik rajtkockát szerezte meg. „Figyelembe véve az egész hétvége alakulását, szerintem örülhetünk neki, hogy bejutottunk a Q3-ba, hiszen eddig több időt töltöttem el a top 10-en kívül, mint azon belül. Lehetnék ideges miatta, de attól nem lesz gyorsabb az autóm. Egyáltalán nincs tapadásom, sem elől, sem hátul, és ez az időmérőre sem változott. Így nem igazán sokkolt az eredmény, csak az volt, mint amit már az egész hétvégén éreztem.”

 

„Már a legelső körtől fogva hátrányban volt. Feje tetejére állítottuk az autót, és egyik irány sem volt jó. És ez a legnagyobb probléma, mert amikor sokat változtatsz a beállításokon, akkor annak lesznek pozitív vagy negatív hozadékai, de nálunk semmi sem működött. Egyszerűen csak körbe-körbe járkáltunk, és semmi sem adott ötletet arra, mit is tehetnénk. Nem volt egyetlen kör, sőt egyetlen kanyar sem, amikor jónak éreztem volna. Egész végig csúszkáltam. Nem volt tapadásom. Azzal tisztában voltam, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, de arra nem számítottam, hogy ennyire kemény lesz.”

„Már egyébként sem küzdünk a világbajnoki címért, szóval egyszerűen csak igyekszem jó hétvégéket futni. Ez a mostani egyértelműen rossz eddig. Van pár kocsi előttem, amelyikkel talán felvehetem a versenyt, de Lewis (Hamilton) például hátrébb van, és nem kellene ott lennie. Szóval ő előrébb fog jönni.”

„Elég nehéz megmagyarázni, hogy miért pont ezen a hétvégén jelentek meg hirtelen ezek a problémáink. Elöl és hátul sem volt tapadás, nagyon nehéz volt kiegyensúlyozni. Ez kisebb rejtély most. Az egész hétvégén hátrányban vagyunk – tette hozzá, majd elég borús képet festett az idei esélyeikről, amikor arról kérdezték, hogy normális körülmények között nyerhet-e még futamot az idén. – Nem, jelenleg nem. Ez így van, nem igaz? Ez elég egyértelmű.”
 

MAGYAR NAGYDÍJ, RAJTSORREND

1.Charles LeclercmonacóiFerrari1:15.372
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:15.398
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:15.413
4.George RussellbritMercedes1:15.425
5.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:15.481
6.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:15.498
7.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:15.725
8.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:15.728
9.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:15.821
10.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:15.915
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:15.694
12.Lewis HamiltonbritFerrari1:15.702
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:15.781
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:16.159
15.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:16.386
16.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:15.899
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:15.966
18.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:16.023
19.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:16.081
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.223
40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő1. Leclerc 1:15.372
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43
Ezek is érdekelhetik