Kézcsók, hölgyeim! – Malonyai Péter jegyzete

A felénél járt az amerikaiak elleni világbajnoki döntő, egy góllal vezetett az ellen, ám már megemeltem a kalapomat a magyar lányok előtt. Elsősorban azért, mert fantasztikusan védekezett a csapat, márpedig a pólóban is ez az alfa meg az ómega. A szinte örökös bajnok amerikai lányok ellen nem akármilyen tett az ilyesmi, aki látott már pólómeccset, észrevehette, hogy gyorsan, maga- és labdabiztosan passzolnak, erőteljesen lőnek.

Más kérdés, hogy alfa ide, ómega oda, a mérkőzéseken az dönt, melyik csapat lő több gólt. Tehát: a támadások. Itt már azért akadtak gondjaik a mieinknek, az akciók, a passzok kevésbé voltak magabiztosak. Így aztán az utolsó negyed úgy kezdődött, hogy három góllal vezetett az Egyesült Államok, ami nem sok jóval kecsegtetett.

Sőt. Előrevetítette a végét. Azaz, dehogy a végét, hiszen ebben a csapatban (ideértve a most játszók mögötti ifjakat is) van még tartalék, amelyet Bíró Attila és társai biztosan előbányásznak majd a jövőben.

Ezüstérem, másodikak vagyunk a világon.

Női pólóban, amit sokan hajlamosak lenézni, nem kéne. Elvégre a lányok-asszonyok ahogy korábban, most is képesek némi ellenszélben is tenni a dolgukat, s mára eljutottak odáig, hogy világbajnokságon, itthon ők legyenek a fény – vízilabdában. Tompítva azt a csalódást, amellyel a mindig magasabban jegyzett fiúk szolgáltak

Az urak kezet csókolhatnak a hölgyeknek, s nem csupán az egykori (sajnos elfeledett) udvariassági szokások okán, azért is, mert ha a póló szóba kerül a következő hetekben, hónapokban, úgy kezdődik majd mindenfajta elemzés, hogy a lányok igen, a fiúk viszont...

A döntő előtt Bíró kapitány úgy vélte, ha létezik csapat, amelyik képes legyőzni az amerikaiakat, az a miénk. Nem beszélt mellé, hiszen volt esély rá, addig mindenképpen, amíg nem őrlődtek föl a lányok a velük szemben állók megfékezésében, s nem siettették a támadásokat.

Hogy ez mivel váltható ki, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy meglesz rá a recept. Egyrészt a már említett szakmai háttér miatt, másrészt, mert ezek a lányok nem hiszik, hogy ők a világ legjobbjai, de vágynak rá, tesznek érte folyamatosan. Most sem lankadtak, hiszen az utolsó felvonásban négygólos hátrányt csökkentettek kettőre, izgalmassá téve a végét.

Gyönyörű az ezüst, köszönjük, lányok!

A fiúk pedig ne feledjék a kézcsókot.

A szerénység is fegyver.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!