Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 22:41
null
Az iksz is továbbjutást ért (Fotó: Olimpija Ljubljana)
A harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójából kedden este három csapat harcolta ki a továbbjutást.

 

A keddi Kl-este legnagyobb története az észt Levadiáé amely a grúz Iberia elleni első meccsen Észtországban 1–0-ra nyert, de a továbbjutást csak hosszabbítás után tudta kiharcolni, miután a fordulatokban gazdag visszavágó rendes játékidejének a 87. percében a holland Derek Agyakwa (Iberia) első nemzetközi kupagóljával hosszabbításra mentette az összecsapást. Bő tíz perc volt már csak a tizenegyesekig, amikor egy beadást a csereként beküldött Robert Kirss az ötös vonaláról a grúzok kapujába sodort, ezzel eldöntötte a továbbjutást.

A luxemburgi Differdange a Walesben elért 1–0 után hazai pályán is ugyanilyen különbséggel nyert a TNS ellen, készülhet a következő körre, ahol a Levadia lesz az ellenfele.

A nap harmadik párharca igazából már az első, szlovéniai meccsen eldőlt, amikor az Olimpija Ljubljana 4–2-re megverte az andorrai Inter Club d'Escaldest. A visszavágón aztán az első félidő végén az Olimpija végleg lezárta a továbbjutás kérdését, az andorraiak a második félidőben egy kicsit javítottak a koefficiensükön azzal, hogy ikszre mentették az összecsapást. Az Olimpijára a Dinamo Minszk–Egnatia párharc győztese vár.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Iberia (grúz)–Levadia (észt) 2–2 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Levadia, 3–2-es összesítéssel.
Differdange (luxemburgi)–TNS (walesi) 1–0
Továbbjutott: a Differdange 2–0-s összesítéssel.
Inter Club d'Escaldes (andorrai)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–1
Továbbjutott: az Olimpija Ljubjana 5–3-as összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 20:56

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 17:54

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 06:34

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.20. 21:51

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

Idegőrlő – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 23:15

Bántóan sima volt! A Zsitomir három góllal győzte le a Paksot

Európa-konferencialiga
2025.08.07. 22:00

A Paksra a Fiorentina, az ETO-ra a Rapid Wien vagy a Dundee United várhat a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 14:23
Ezek is érdekelhetik