Vizes vb: Milák is kijelölte a felségterületét – Sós Csaba

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 19:26
null
Sós Csaba (Fotó: Török Attila)
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a Duna Arénában rendezett és szombaton véget ért világbajnokságon a szurkolók tanúi lehettek a generációváltásnak.

 

A hazai versenyzők közül csak Milák Kristóf szerzett érmet a világbajnokságon, a Honvéd 22 éves klasszisa 200 méter pillangón világcsúccsal védte meg címét, és 100 méteren sem talált legyőzőre.

„Egy olimpia után minden világbajnokság ilyen, de ez nemcsak a magyar úszósportra vonatkozik, ott van például a románoknál a 17 éves David Popovici, vagy a franciáknál Léon Marchand berobbanása, de Milák is kijelölte a felségterületét” – nyilatkozta az MTI-nek a szakember, aki leszögezte, a 18 döntős eredménnyel elégedett, ráadásul négy váltóból három is az ötödik helyen végzett, ez pedig jól mutatja egy ország erejét.

Sós Csaba hozzátette, akárcsak az olimpián, ezúttal is több számban karnyújtásnyira volt az érem – Szabó Szebasztián 50 méter gyorson, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen és a 4x100 méteres gyorsváltó is közel volt a dobogóhoz –, azonban azt mindenképpen meg kell vizsgálni a kapitány szerint, hogy miért billent a rossz irányba a mérleg nyelve most és a tokiói játékokon egyaránt.

A kapitány hangsúlyozta, természetesen voltak gyenge teljesítmények is, de ezeknek az okai rendkívül összetettek, mivel az orvosok a koronavírusnak egyelőre még sem a rövid, sem a hosszútávú utóhatásait nem ismerik, akik pedig átestek a fertőzésen, két hetet ki kellett hagyniuk és ezt követően is csak fokozatosan voltak terhelhetők.

Sós kijelentette, a generációváltás megtörtént, az idősebbektől már nem várható el, hogy szállítsák az érmeket – ugyanakkor a közönség csodálatos módon továbbra is megbecsüli őket –, a fiatalok közül pedig most többen is bizonyítottak. Szerinte ilyen volt a magyar csapat legifjabb tagja, a 16. születésnapját szerdán ünneplő Molnár Dóra, aki 200 méter háton döntőt úszott, a 20 esztendős Kovács Benedek Bendegúz, aki ugyanebben a számban volt finalista, Pádár Nikolett vagy éppen Kós Hubert. Utóbbival kapcsolatban a kapitány megjegyezte, egyre közelebb van az áttöréshez.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
4 órája

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 órája

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
5 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
6 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
11 órája

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:53

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:45

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:17
Ezek is érdekelhetik