Vizes vb: Betlehem nagyot úszott, 5. lett 10 kilométeren

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 13:54
Betlehem Dávid remek úszással az 5. helyen zárt a budapesti vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyének férfi 10 kilométeres számában, amelynek fél távjánál az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf feladta a viadalt.
Betlehem Dávid (jobbról) az ötödik helyen zárt (Fotó: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Betlehem Dávid (jobbról) az ötödik helyen zárt (Fotó: Árvai Károly) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Betlehem Dávid már a verseny elején úgy döntött, hogy az élmezőnnyel együtt halad, két kilométer után a második, míg fél távnál a hetedik pozícióban úszott. A hajrához közeledve az ötödik helyre lépett elő, ám a végén elszakadó négy versenyzővel már nem tudta tartani a lépést. Szomorkodásra persze nincs oka, hiszen végül így is a nagy elismerésre méltó ötödik helyen csapott célba.

A szám olimpiai ezüstérmese, Rasovszky Kristóf négy kilométerig jól haladt a mezőnnyel, a top tízben helyezkedett, aztán egyre hátrébb csúszott, a fél távhoz közeledve 17. volt, majd nem sokkal utána úgy döntött, feladja a versenyt. Gellért Gábor szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Rasovszkyt a küzdelem hevében megrúgták, ennek következtében nehezen kapott levegőt, ezért nem tudta folytatni a viadalt.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (Lupa-tó)
Férfi 10 km
1.Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:50:56.8 óra
2. Domenico Acerenza (olasz) +1.4 másodperc hátrány
3. Florian Wellbrock (német) +14.4 mp h.
...5. Betlehem Dávid +33 mp h.
Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.

Legfrissebb hírek

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
34 perce

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
6 órája

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 12:49

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
Tegnap, 10:46

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.07.07. 18:23

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.07.07. 12:47

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

Vízilabda
2025.07.05. 09:35
Ezek is érdekelhetik