Vizes vb: a szervezők szerint sikerült teljesíteni a vállaltakat

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 13:08
null
Wladár Sándor és Fürjes Balázs (Fotó: Tumbász Hédi)
Megkezdődött Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek – hangzott el a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón.

Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget a világbajnokságra, mindössze négy hónap alatt, a koronavírus-járványt követően, illetve az Ukrajnában zajló háború közepette.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportot is felügyelő honvédelmi miniszer leszögezte, nagy megtiszteltetés ilyen rövid időn belül újra vendégül látni a világ legjobb vizes sportolóit. Kijelentette, biztos benne, hogy a szervezők mindent megtettek, a sportolók pedig teljesítményükkel mindenkit elkápráztatnak majd.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, a szervezőbizottság vezetője arról beszélt, hogy amikor február elején rábólintottak a vb-rendezésre, akkor az idő rövidsége ellenére teljesíthetőnek tűnt a vállalás, és véleménye szerint sikerrel is jártak. Hozzátette, Magyarországon mindenképpen az év sporteseménye a vb, és világviszonylatban is a legnézettebbek között lesz, ami kiváló promóció az országnak. Megjegyezte, az idelátogató 190 ország képviselői tíz szállodát töltöttek meg és 60-80 ezer vendégéjszakát jelentenek a turizmusnak. Az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka kiemelte, három-négy éremre számít a magyar úszóktól a Duna Arénában.

Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős államtitkár – aki tavaly júniusban meghívottként bekerült a FINA vezető testületébe (Bureau) – hangsúlyozta, a világ öt legnézettebb sportága közül a magyarok csak úszásban vannak ott a világ élvonalában, ugyanakkor az angol válogatott otthonában aratott keddi, 4–0-s győzelem után bízik benne, hogy hamarosan a futballisták is csatlakoznak hozzájuk. Reményét fejezte ki, hogy a vizes vb-n az úszóérmek mellé a vízilabdázóktól is érkeznek majd medáliák.

A sajtóeseményen bemutatták a Mikasa sportszergyártó legújabb labdáját, amelyet a vízilabdatornán használnak majd, a magyar válogatottakból két olimpiai bronzérmes, Parkes Rebecca és Manhercz Krisztián állt a színpadra fotósok hadának kereszttüzében.

Husszein al-Musszalam (jobbról a második), Parkes Rebecca (jobbra) és Manhercz Krisztián (balra) a vb-labdával (Fotó: Tumbász Hédi)
Husszein al-Musszalam (jobbról a második), Parkes Rebecca (jobbra) és Manhercz Krisztián (balra) a vb-labdával (Fotó: Tumbász Hédi)

Az úszókat a Tokióban mindkét női vegyes számban győztes japán Ohasi Jui, illetve a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon sporttörténelmet író, medencében 1500 méter gyorson és nyílt vízen 10 kilométeres is aranyérmes német Florian Wellbrock képviselte. Előbbi elmondta, nagyon várja, hogy újra a legjobbakkal küzdjön meg a Duna Arénában. A német klasszis kijelentette, szeretné megvédeni címét mindkét szakágban, de ez szerinte rendkívül nehéz lesz.

A világbajnokság július 3-ig tart.

Videós összefoglalónk a sajtótájékoztatóról

MTI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik