Vizes vb: bemutatták a magyarországi esemény emblémáját

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.03.10. 15:09
null
A 2022-es hazai vizes vb logója
Száz nappal a budapesti FINA vizes világbajnokság rajtja előtt a magyar szervezők bemutatták az esemény hivatalos logóját. Ez a tervezők szándéka szerint egyszerre idézi meg a víz szó angol megfelelőjének (water) kezdőbetűjét, illetve emlékeztet egy úszóra, de akár vízilabdázóra is.

 

A logó másik színösszeállításban
A logó másik színösszeállításban

„Máskor hatalmas csinnadratta, tűzijáték és konfettieső övezi ezt a napot, most azonban eltekintünk ettől. Egyrészt megígértük, hogy költségtakarékos eseményt rendezünk, ahol a sport és kizárólag a sport van a középpontban, másrészt az idő rövidsége miatt a szervezőbizottság valamennyi munkatársa a világbajnokság előkészítésén munkálkodik, azaz sem idő, sem erőforrás nincs arra, hogy nagyszabású ünnepségeken parádézzunk. Maga a világbajnokság lesz az ünnep, öt vizes sportág csodálatos ünnepe” – idézi a Magyar Úszószövetség közleménye Wladár Sándort, az esemény szervezőbizottságának elnökét.

Az esemény logóját a Graphasel cég tervezte, amely már a 2017-es vizes világbajnokságon is kulcsszerepet játszott az esemény arculatának kialakításában.

A 19. FINA vizes vb június 18-án rajtol és július 3-ig tart – az úszás és a műugrás versenyei a Duna Arénában esedékesek, a műúszás a margitszigeti Széchy-medencében lesz, a nyílt vízi úszók a Lupa-tavon küzdenek majd, míg vízilabdában a szigeti Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden is rendeznek mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
6 órája

Hihetetlen zsúfoltságban készülnek a medencés úszók a szingapúri vb-n – videó

Vizes vb 2025
17 órája

Vizes vb: kínai arannyal zárultak a műúszóversenyek

Vizes vb 2025
23 órája

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:15

A magyar úszóválogatott megúszta az ételmérgezést Szingapúrban

Úszás
Tegnap, 8:26

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:39

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik