Vizes vb: Annyira vették komolyan, amennyire én – Benedek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.29. 13:30
Edzésről jövet, edzésre menet találkozott Dél-Afrikával a magyar férfi vízilabda-válogatott a kazanyi vizes vb-n, a C-csoport második fordulójában. A rendkívül motivált afrikaiak ellen magabiztos játékkal 17–4-re nyertünk, jöhetnek az argentinok. Benedek Tibor együttese a harmadik kör eredményétől függetlenül már csoportelső, azaz automatikusan negyeddöntős, de a kapitány szerint a mai és az argentinok elleni meccsből semmilyen következtetést nem lehet levonni a folytatásra vonatkozóan.

„Ahhoz képest, milyen erőt képvisel Dél-Afrika, komolyan vettük a meccset – mondta Benedek Tibor a waterpolo.hu-nak, a szövetség hivatalos honlapjának. – Annyira vették komolyan a játékosok, amennyire én. Nem éreztem magam jobban felpörögve, mint amennyire ők voltak, és őket sem magamnál, így voltunk egységben, ez teljesen ideális volt. Pár dolgot tudtunk gyakorolni, de igazából nincs ennek jelentősége. Ebből a találkozóból nem tudunk semmilyen tanulságot levonni, persze le kellett játszanunk. Ilyen lesz az argentinok elleni meccs is, vagy még inkább, így magunkban kell készülni, keményen edzeni a következő hétre, arra a negyedik, igazán fontos mérkőzésre.” Benedek Tibor a waterpolo.hu-nak, a szövetség hivatalos honlapjának. – Annyira vették komolyan a játékosok, amennyire én. Nem éreztem magam jobban felpörögve, mint amennyire ők voltak, és őket sem magamnál, így voltunk egységben, ez teljesen ideális volt. Pár dolgot tudtunk gyakorolni, de igazából nincs ennek jelentősége. Ebből a találkozóból nem tudunk semmilyen tanulságot levonni, persze le kellett játszanunk. Ilyen lesz az argentinok elleni meccs is, vagy még inkább, így magunkban kell készülni, keményen edzeni a következő hétre, arra a negyedik, igazán fontos mérkőzésre.”

Benedek elmondta a véleményét a görögök eddigi két bravúros sikeréről, az olaszok és az amerikaiak legyőzéséről. „Azt kell mondjam, meglepett az eddigi szereplésük, de azt is tudjuk, hogy ők minden világversenyen jól kezdenek, aztán a végére egy kicsit megváltozik a játékuk. Nem biztos, hogy most is így lesz, nagyon izgalmasan alakul az a csoport, s az, hogy ki milyen ágra kerül” – tette hozzá Benedek.

Legfrissebb hírek

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42
Ezek is érdekelhetik