Vizes vb: Nem gondoltuk, hogy ilyen kemény meccs lesz – Hárai

FOTÓ: SZABÓ MIKLÓSFOTÓ: SZABÓ MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 22:41
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott döntőbe jutott a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, miután az elődöntőben 7–5-re legyőzte Görögországot. A nyertes meccs után a magyar játékosokkal, valamint Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

„Kezdeném onnan, hogy az oroszok elleni meccs után azt mondtam, kettő-hárommal nyerhetünk a görögök ellen. Vezettünk is hárommal, de kicsit sajnálom, hogy csak kettővel sikerült nyerni – értékelt Vámos Márton az elődöntőt követően. – Számításaink szerint a szerbek fognak jönni, akik esélyesek. Egy meccsen bármi meglehet, hazai közönség előtt meg főleg. Megpróbáljuk megverni őket, ha ilyen jól játszunk és védekezünk, akkor sikerülhet."Vámos Márton az elődöntőt követően. – Számításaink szerint a szerbek fognak jönni, akik esélyesek. Egy meccsen bármi meglehet, hazai közönség előtt meg főleg. Megpróbáljuk megverni őket, ha ilyen jól játszunk és védekezünk, akkor sikerülhet."

Így értékelt Märcz Tamás szövetségi kapitány

„Nyertünk, de nem gondoltuk volna, hogy fizikailag ilyen kemény mérkőzés lesz, mert ugye kvalitásbeli különbség van a két csapat között – fogalmazott Hárai Balázs. – Felvették a kesztyűt a görögök. Örülünk, hogy nyertünk és ki tudtuk szolgálni ezt a rengeteg embert, aki kilátogatott."

Manhercz Krisztián értékelése

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik