Vizes vb: szombaton elnököt választ Budapesten a FINA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 10:30
Négy évre választja meg a vezető testület (Büro) tagjait szombaton Budapesten a vizes sportok világszervezete, a FINA.

A FINA pénteki tájékoztatása szerint a 109 éves sportszervezet tanácskozásán a legnagyobb figyelem a két elnökjelölt párharcára összpontosul. Az uruguayi Julio C. Maglione 2009 óta tölti be a tisztséget, kihívója pedig az olasz Paolo Barelli, az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke, az eddigi FINA-főtitkár.

Ha ismét Maglione kap bizalmat, akkor automatikusan Barelli lesz a FINA Európát képviselő alelnöke. A tájékoztatás kitér arra, hogy Gyárfás Tamás az elmúlt négy évben azért lehetett a FINA alelnöke, mert Barelli főtitkárként tevékenykedett, ez a tisztség azonban – egy 2015-ös döntés értelmében – szombaton megszűnik. A magyar sportdiplomata ettől függetlenül továbbra is a Büro tagja marad.

A vezetőség az eddigi 24-ről 25 tagúra bővül, és a választást követően már az új testület dönt a sportági bizottságok, illetve a különféle területekért – sportolók, edzők, létesítmények, média – felelős grémiumok összetételéről. Ezekbe a bizottságokba összesen 10 magyar pályázik.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik