Vizes vb: Számítottam rá, nem vagyok csalódott – Gyurta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 11:07
null
Gyurta Dániel nem adja fel (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, Gyurta Dániel nem ment tovább az elődöntőbe a 200 méteres mellúszásban. A szám londoni olimpiai bajnoka a 17. helyen végzett, így épphogy lemaradt a továbbjutásról. Az előfutam után elmondta: az időeredményt látva nem érte meglepetésként ez, számított rá.

„Számítottam rá, látva az időeredményt. Nem ért meglepetésként, egy kicsi kellett volna megint, nem vagyok csalódott – mondta Gyurta Dániel a 200 m mell előfutama után. – 2004-ben is hasonló gödörbe kerültem, akkor is ki tudtam jönni belőle, most is ez a cél. Voltunk már olyan helyzetben, hogy ki kellett lábalni valamiből. Semmiképpen sem akarok változtatni azon a munkán, amit tavaly elkezdtünk Nagy Józseffel. Tizenhét év után nagyon nehéz megváltoztatni a technikámat, de menni kell tovább előre.”

A Rióban századra ugyanennyit úszó és ott is 17. helyen záró Gyurta számára nem rossz érzés arról beszélni, hogy miért nem jutott tovább.

Azt gondolom, hogy sokkal többször volt olyan, amikor azt kérdezték, hogy mondjak valamit a győzelemről – mondta határozottan olimpiai bajnokunk. – Valamiért ennek most így kellett lennie, ilyen a sport, a mellúszás a legnehezebb úszásnem. Nem az a típusú ember vagyok, aki feladja vagy nem áll oda. Itt vagyok, elindultam, bárkinek a szemébe tudok nézni. Egyedüli csalódottság a váltóban elkövetett hibám. Ma ez volt a száz százalék.

Mint ismert, Gyurta hibázott a mix vegyesváltók előfutamában, így a magyar négyes hiába úszott döntőt érő időt, kizárták.

„Ha a szövetségi kapitány úgy dönt, hogy a harmadik hibám ellenére betesz a vegyes váltóba, akkor nagyon szívesen úszok – folytatta Gyurta. – Magamnak akarok bizonyítani, hogy fel tudok állni ebből a helyzetből. Ott van Cseh László vagy Hosszú Katinka, mindketten megmutatták, hogy ezt meg lehet csinálni, vissza lehet jönni. Inkább versenyző típus vagyok, mint edzésre járó. Szeretem csinálni mégis, így tudok egyről a kettőre lépni, hogy fel tudom venni a versenyt a japánokkal vagy az amerikaiakkal.”

A csütörtöki eseményekről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
10 órája

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
13 órája

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és az orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
14 órája

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 órája

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
18 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
2025.07.11. 18:46

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.11. 15:56

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2025.07.11. 11:35
Ezek is érdekelhetik