Vizes vb: negyedszer sem sikerült férfiválogatottunknak Budapesten

Vágólapra másolva!
2017.07.31. 12:07
Sorozatban negyedszer sem sikerült budapesti világversenyen győznie a magyar férfi vízilabda-válogatottnak.

Ha a három legfontosabb tornát említjük, kilenc olimpiai aranyérem, három világbajnoki cím, illetve tizenkét Eb-arany szerepel a férfiválogatott dicsőséglistáján, vagyis nem mondhatjuk, hogy a sors ne lenne kegyes a magyar vízilabdához.

Azt viszont az 1958-as Eb óta nem engedi, hogy a válogatott hazai közönség előtt álljon a dobogó felső fokára. Az elmúlt 16 évben négyszer is a Hajós uszodában került az arany közelébe a válogatott, ám egyszer sem sikerült feltennie az i-re a pontot.

A sydneyi olimpia megnyerése után 2001-ben Budapesten rendezték az Eb-t, az elődöntőben az olaszok ellen búcsúzott (7–8) a magyar csapat.

A 2006-os világkupa döntőjében magabiztos játékkal menetelt a fináléig, ám ott hosszabbításban kikapott az azóta két államra szakadó Szerbia és Montenegrótól (9–10).

Három évvel ezelőtt ismét a magyar fővárosban rendezték meg az Európa-bajnokságot, a döntőben azonban a csoportmeccsek során legyőzött Szerbia esélyt sem adott a válogatottnak (7–12).

A sor pedig szombat este újabb meccsel bővült, ezúttal a horvátok okoztak keserűséget nekünk a világbajnoki döntőben.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Figyelnünk kell a japánok gyors mozgására és lefordulásaira

Vizes vb 2025
6 órája

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
6 órája

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
9 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
13 órája

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
14 órája

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 órája

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:08

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
Tegnap, 11:50
Ezek is érdekelhetik