Vizes vb: látványos, ingyenes show-val zárul a világbajnokság

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 15:39
Nagyszabású újcirkusszal és táncprodukcióval zárul jövő vasárnap a magyarországi vizes világbajnokság. A Papp László Sportarénában sorra kerülő esemény a közönség számára ingyenes, de a belépéshez szükséges helyre szóló jegyek foglalása.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a látványos előadásban több mint kétszázan vesznek részt, köztük mintegy 80 artista és több mint 50 táncos, akik 18 országból érkeznek.

„Nem szeretnénk felfedni a produkció minden részletét, annyit azonban elárulhatok, hogy különleges élményben lesz része a nézőknek. Háromszintes ház magasságáig emelkedő díszletek és egy monumentális báb is megjelenik majd a színpadon, a látványos fényekért 600 lámpa, az akrobaták biztonságáért pedig egy 13 motor által vezérelt hiperintelligens reptető rendszer felel majd" – mondta Vági Bence, a produkció rendezője, az első magyar újcirkusztársulat, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője. Kiemelte, hogy mindent összevetve körülbelül ötszázan dolgoznak a produkció sikeréért.

Az előadás mindegyik eleme – a jelmezek, a díszletek, sőt még a zene is – magyar alkotók és kivitelezők munkája. A show látványtervezője Iványi Árpád, a jelmeztervező Kasza Emese, a zeneszerzők Sárik Péter és Elek Norbert.

A körülbelül negyvenperces előadás a magyar mitológiából jól ismert történetre épül, a koreográfiában pedig különlegesen izgalmas módon jelenik meg majd a víz – olvasható a közleményben. Az előadást keleti és magyar zenei hangzásvilág kíséri, utalva ezzel a következő vb helyszínére, a dél-koreai Kvangdzsura is.

A látványos záróünnepségre az ingyenes, helyre szóló jegyek hétfőn 10 órától foglalhatók a szabad helyek függvényében, de a záró produkciót az M4 Sport csatornán élőben is figyelemmel lehet majd követni.

A záró előadásról és a jegyvásárlásról további információ a https://finalshow.fina-budapest2017.com oldalon érhető el.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
Tegnap, 1:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik