Vizes vb: női pólósaink csoportellenfele nagy győzelmet aratott

Vágólapra másolva!
2017.07.22. 13:30
A vizes világbajnokság női vízilabdatornájának 13–16. helyéért vívott első mérkőzésén Brazília nem adott esélyt Dél-Afrikának, 10–5-re győzött. A második találkozón a mieink csoportjában negyedik helyen végző Japán 17–8-ra kiütötte Kazahsztánt.

A csoportkört győzelem nélkül befejező Brazíliát és Dél-Afrikát sem érte túl sok öröm eddig a tornán, így mindkét válogatott úgy ugorhatott medencébe, hogy ezen a meccsen sikert arat.Brazíliát és Dél-Afrikát sem érte túl sok öröm eddig a tornán, így mindkét válogatott úgy ugorhatott medencébe, hogy ezen a meccsen sikert arat.

Ugyan a dél-afrikaiak ötméteresből szerzett góljával kezdődött a mérkőzés, hamar kiderült, hogy ahhoz a bizonyos első sikerhez ma sem kerül közel, a brazilok ugyanis már a félidőre háromgólos előnyt építettek ki, amelyet később tovább növeltek, s 10–5-re győztek.

A másik helyosztó mérkőzésen a korábban a mieinkkel egy csoportban szereplő Japán Kazahsztánnal játszott. A 2020-as olimpia házigazdája már a csoportkörben is megmutatta, hogy fejlődik a pólója, ott még azonban nem szerzett győzelmet. A kazah együttes a második félidőre teljesen elfáradt, a japánok ekkor 12 gólt szereztek – így alakult ki a 17–8-as végeredmény.

A 13. helyért vívott mérkőzést hétfőn játssza Brazília Japán ellen, míg a 15. helyért ugyanazon a napon csap össze Dél-Afrika Kazahsztánnal.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, 2017

VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)
Nők
• A 13–16. helyért

Brazília–Dél-Afrika 10–5
Japán–Kazahsztán 17–8
TOVÁBBI PROGRAM

• A negyeddöntőbe jutásért
17.30:
Kanada–Új-Zéland (NJ1)
19.00:
Kína–Spanyolország (NJ2)
20.30:
Hollandia–Oroszország (NJ3)
22.00:
Franciaország–Ausztrália (NJ4)

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik