Campagna: Most is a magyar pólóválogatott a világ egyik legjobbja

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 11:55
Alessandro Campagna, az olasz férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya ellenzi a szabályváltoztatást, viszont jobb marketinget és erősebb bajnokságokat szeretne látni. No meg több ezer szomorú magyart a Hajós Alfréd Sportuszoda lelátóin.

– Szóval megint elszomorítana több ezer magyart?
– Ezért jöttünk Budapestre – felelte Alessandro Campagna, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, a világ egyik legjobb edzője, aki játékosként 1992-ben olimpiai aranyat nyert a válogatottal, 2012-ben ötkarikás ezüstig vezette az olasz nemzeti csapatot, Rióban pedig bronzéremig. – Ha ugyanis a magyar válogatott elleni legszebb emlékemet kellene felidéznem, a kétezeregyes budapesti vízilabda Eb-t említeném. Edzői pályafutásom elején jártam, és az elődöntőben több ezer néző előtt ejtettük ki a friss olimpiai bajnok házigazdát. Azt a győzelmet sosem feledem, és nem bánnám, ha szerda este ismét csalódottan mennének haza a magyarok.– Szóval megint elszomorítana több ezer magyart?
– Ezért jöttünk Budapestre – felelte Alessandro Campagna, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, a világ egyik legjobb edzője, aki játékosként 1992-ben olimpiai aranyat nyert a válogatottal, 2012-ben ötkarikás ezüstig vezette az olasz nemzeti csapatot, Rióban pedig bronzéremig. – Ha ugyanis a magyar válogatott elleni legszebb emlékemet kellene felidéznem, a kétezeregyes budapesti vízilabda Eb-t említeném. Edzői pályafutásom elején jártam, és az elődöntőben több ezer néző előtt ejtettük ki a friss olimpiai bajnok házigazdát. Azt a győzelmet sosem feledem, és nem bánnám, ha szerda este ismét csalódottan mennének haza a magyarok.

– Mekkora nehézséget okozott csapatánál, hogy a nyitány előtti napokban vírusos megbetegedés miatt három játékosa, Valentino Gallo, Alessandro Velotto és Marco Del Lungo is kidőlt?
– Hirtelen új játékosokat kellett beválasztanom, nagyon nehéz és kellemetlen pillanatok, de ezzel kár foglalkozni. Azon leszünk, hogy a legjobb eredményt érjük el.

– A magyar válogatottról mi a véleménye?
– Most is a világ egyik legjobbja, nagyszerű játékosokkal és csodálatos közönséggel. Sokszor veszítettem a magyarokkal szemben, némelyik vereség nagyon fájt, de mindig vártam az egymás elleni meccseket. Most is így vagyok vele.

– Kicsit távolabbra tekintve a szerdai meccsnél, a jelenlegi vízilabdáról mi a véleménye?
– Művészek helyett gladiátorok játszanak. De ez nemcsak a pólóra igaz, a futballban is inkább gyors atlétának nevelnek, mint zseniket, kosárlabdában szintén. Az edzésmódszerek változnak, minden sportban erős és gyors játékosokat akarnak, így a vízilabdában is. Ám a határt a bíráskodás szabja meg. El kell dönteni, milyen vízilabdát akarunk, hogy a technikát vagy a fizikai erőt toljuk-e előtérbe. Ennek szellemében kell meghatározni az elveket és vezetni a meccseket.

– Ha most lenne aktív játékos, élvezné a vízilabdát?
– Ugyanúgy imádnám a játékot, úgyhogy a válaszom igen. A test alkalmazkodik az új edzésmódszerekhez, a lényeg, hogy a sport szeretete ne vesszen el.

– Mit gondol, jó irányba tart a póló?
– Szerintem a vízilabda továbbra is a világ egyik legszórakoztatóbb játéka.

– Ezek szerint nem kellene megváltoztatni a szabályokat?
– Ha rövidebb lenne a pálya, egyetlen nézővel sem lenne több a Hajós uszodában. A tévétársaságok sem taposnák egymást a közvetítési jogokért, ha kisebb lenne a labda vagy nagyobb a kapu.

– Akkor ön szerint mely területeken kellene változtatni ahhoz, hogy népszerűbb legyen a sportág?
– A marketingbe kellene sokkal többet invesztálni. Ez a legnagyobb probléma. Magyarországon ez rendben van, Olaszországban próbálkozunk vele, de a többi országban mennyi energiát fordítanak rá? Nem sokat. Emellett kérdezném, hogy hány országnak van olyan kiegyensúlyozott és erős bajnoksága, mint a magyarnak? Már ha van egyáltalán. Pedig ennyi az egész: erős bajnokság kell rengeteg országban, megfelelő marketinggel. Amíg ezek a feltételek nem teljesülnek, felesleges a szabályokat bolygatni.

– Az olasz válogatott szövetségi kapitányaként Kemény Dénessel és Benedek Tiborral is megmérkőzött már, ezúttal Märcz Tamás ül a magyar kispadon. Milyen a viszonya ezekkel a szakemberekkel?
– Kemény Dénes annak idején Comóban játszott, én Siracusában, sokszor találkoztunk, és játékoskorunk óta nagyon közel állunk egymáshoz, kölcsönösen tiszteljük egymást. Benedek Tibor ellen többször játszottam a válogatottban, nagyszerű srác, és…

– Akkor is így gondolta, amikor az 1994-es római vébé olasz–magyar meccsén, amelyen mindketten vízben voltak, tömegverekedés tört ki?
– Ugyan már! A meccs hevében elpattant néhány húr, de a lefújás után egy perccel már ölelgettük egymást. Nem személyes ellentétek miatt torkollott bunyóba a találkozó, hanem mert feszült meccs volt. Tiborral is ugyanúgy tiszteljük egymást, mint Dénessel. Ami pedig Märcz Tamást illeti, korábban volt a játékosom, és már akkor sokat kérdezett az edzősködésről. Nagyon profi volt, el sem lehet képzelni, mennyire. Szinte mindenki kedveli, szenvedéllyel végzi a munkáját, szép karrier áll előtte.

– Ki nyeri meg a mostani világbajnokságot?
– Aki képes lesz legyőzni a világ legjobbját, Szerbiát.

– Miért Szerbia a legjobb?
– Mert öt-hat játékos tizenöt éves kora együtt játszik. Nekik ez a generáció jelenti azt, amelyet a magyaroknak a Kásás Tamás-, Kiss Gergő-, Molnár Tamás-féle korosztály jelentett. A szerbeknek most adatott meg, hogy több kivételes képességű játékos egy generációban született, és ők most vannak pályafutásuk csúcsán. Ezért szinte lehetetlen legyőzni őket – ahogy annak idején Kásást és társait is az volt.

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
8 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
9 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
16 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
23 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:00
Ezek is érdekelhetik