Cselgáncs: Vég Zsombor nem elégedetlen az elmúlt hónap eseményeivel

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 20:19
Címkék
Egy hónap alatt négy világversenyen egy ezüstérmet nyert a 100 kilogrammosok között a 19 éves cselgáncsozó, Vég Zsombor, aki noha nem elégedetlen az elmúlt hetekben történtekkel, beismeri, néhány viadal jobban is sikerülhetett volna.

Fárasztó heteket tudhat maga mögött a Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának ifjúsági olimpiai bronzérmes sportolója, a 19 éves Vég Zsombor. A 100 kilogrammosok mezőnyében küzdő cselgáncsozó egy hónap alatt a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Slam-verseny mellett Prágában a felnőtt Európa-bajnokságon és Porecben az U23-as és junior Eb-n is járt. Kiemelkedő eredményt viszont „csak” az U23-asok között ért el, a dobogó második fokáig jutott.Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának ifjúsági olimpiai bronzérmes sportolója, a 19 éves Vég Zsombor. A 100 kilogrammosok mezőnyében küzdő cselgáncsozó egy hónap alatt a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Slam-verseny mellett Prágában a felnőtt Európa-bajnokságon és Porecben az U23-as és junior Eb-n is járt. Kiemelkedő eredményt viszont „csak” az U23-asok között ért el, a dobogó második fokáig jutott.

 

Vég Zsombor (fehérben) U23-as Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Porecben Forrás: EJU
Vég Zsombor (fehérben) U23-as Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Porecben Forrás: EJU

Vég Zsombor (fehérben) U23-as Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Porecben • Forrás: EJU

 

„Az azt megelőző junior kontinensviadalon nem voltam ott fejben, és az ehhez hasonló nagyon ritkán fordul elő velem. Felmentem a tatamira, és egyszerűen képtelen voltam minőségben átszellemülni a mérkőzésre. Pedig mindkét legyőzőmet, a román Eduard Serbant és az azeri Adil Karimlit már többször megvertem korábban. Kár, hogy végül csak a hetedik helyen zártam. Ugyanakkor ez a pofon is kellett ahhoz, hogy néhány nappal később az U23-asok mezőnyében észhez kapjak. Jól éreztem magam, folyamatosan hajtottam, viszonylag kockázatos dzsúdót alkalmaztam.”

A döntőben remekül kezdett Zsombor a háromszoros felnőtt dán bajnok Mathias Madsen ellen: gyönyörű vazari értékű dobást hajtott végre. Egy perccel később azonban a rivális egyenlített, és állásba visszatérve rögvest nekiugrott a magyarnak, majd még egyszer megcsinálta ugyanazt az akciót, amely így összességében ippont, egyben Európa-bajnoki címet ért neki.

„A földre kerültünk, amikor eldobtam. Ki akartam szabadítani a lábamat, és a bokám nagyot pattant. Alig bírtam ráállni. Azt hiszem, észrevette a problémát, rögtön kihasználta. Mérges vagyok emiatt, hiszen úgy érzem, kezemben volt a meccs.”

Nem mondhatni, hogy a sorsolás kedvezett Prágában Végnek; a franciák háromszoros Grand Prix-győztes kiválóságától, a világranglistán 12. Alexandre Iddirtől kapott ki vazari értékű akcióval.

„Jó formában voltam, keményen odaálltam. Azt éreztem, dominálok, bírtam volna még, ő pedig teljesen szétesett. A két akciójából az egyik sajnos sikeres volt, és erre nem tudtam válaszolni. Ez a meccs is jó mutatta, bele kell szoknom még a felnőttmezőnybe; taktikában győzött le. Az edzőm, Bíró Tamás azt mondta, ha az utánpótlás Európa-bajnokságokon is így küzdök, sokkal szebben csillogó érmekkel térhettem volna haza. Noha eredményben a Grand Slam-verseny sem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, összességében nem vagyok elégedetlen az elmúlt egy hónappal, elvégre értékes második helyet szereztem Horvátországban. Bízom abban, hogy rendeznek viadalokat jövőre, és ennél is szebb sikereket érhetek el.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik